Néhány szó a szülőkhöz

A legnemesebb, legértékesebb örökség, a mit a szülők gyermekeiknek adhatnak – a testnek edzettsége és léleknek erkölcsös jelleme. Ez a kettő együtt az igazi alapja az egyén és a nemzet boldogságának. Minden más, legyen az vagyon, hír, név, összeköttetés, tudomány, művészet, e kettő nélkül csak hiu czafrang, mely csillog, megveszteget s legfeljebb arra jó, hogy takargassa a belső meghasonlást és életkeservet. Hogy e két örökséghez juttassa a gyermekeket, minden rendű és rangu szülőnek módjában áll, csak lelkiismeretes gondosság kell hozzá.

És mégis a családi nevelés iránya, annál kevésbé a közélet példái nem egészen olyanok, hogy e két örökség, a gyermekek részére biztosittassék. Ugy látszik, hogy a megélhetésért, az élvezetért folytatott küzdelemben a gyermekeknek nem csak pénzben, hanem testi erőben és erkölcsben nyilvánuló öröksége is megcsappan a szülők birtokában.

Az iskola nevelői hatásának szűk körében még mindig csak a tapogatódzás és kísérletezés terén mozog a tanulók testi és erkölcsi fejlesztésének módjára és mértékére nézve. Jellemző, hogy a család és az iskola közt még mindig vitatkozás tárgya az, hogy melyik félre háramlik a tanulóság nevelésének derekabb része, s a szülők az ifjuság testi és jellembeli fejlesztésében tapasztalható hajlandók csupán az iskolát vonni felelősségre.

Megtéveszti őket az időnek hosszusága, a mely alatt gyermekük az iskola közreműködése alá is tartozik, de nem veszik eléggé figyelembe azt, hogy az iskola első sorban oktató intézmény, hogy ezen czélra teremtett szervezetével már tömegességénél fogva sem képes arra, hogy jellem-képzés és a test-edzés nehéz munkáját egymaga és teljességgel véghez vigye. A gyermekre legközvetlenebbül ható három tényezőnek, a szülői háznak, a közéletnek s az iskolának nevelői hatását elfogulatlanul mérlegelve, inkább a szülői házat és a közéletet, mint az iskolát lehet eredményért dicsérni avagy vádolni.

Vannak testi előnyök és vannak erények, a melyeket a gyermek könnyebben és hamarabb szerezhet meg az iskolában: ilyenek a hazaszeretet minden tartalmi jegyével (nyelv, föld, törvények, mult szeretete), barátságos, nemes közszellem, felemelő, derék példák iránti lelkesülés, emberismeret, önismeret, pontosság, igazságosság és méltányosság, a természet szeretete, becsvágy, az izmok fegyelmezettsége és ügyessége – de számosabbak és részben fontosabbak azon testi előnyök és erények, melyek csak, vagy legfőképpen a családi élet melegebb fészkében fejlődhetnek ki a gyermek lelkében. Hogy csak a legközelebbieket is említsem: a vallásosság, takarékosság, szerénység, őszinteség, nyíltság, szavatartás, munka-szeretet, higgadtság, kitartás, testi edzettség, könyörületesség, irgalmasság.

Ez a megkülönböztetés bár nem lehet kizárólagos, merev, mert az iskolának és a családnak egymáshoz való eszményi viszonya azt kívánja, hogy e kettő egymást saját hatáskörében támogassa, mégis eléggé mutatja, hogy a családi nevelésnek nagyobb tere és gazdagabb hatásköre van, hogy a család mulasztása iskolában nem pótolható s hogy az ifjuság jellemének fogyatkozását főleg az iskola rovására jegyezni nem szabad.

Némileg másképp áll a dolog a tanulók testi nevelését tekintve. Az iskola tultengő és kizárólagos szellemi munkálkodtatással nagy kárára lehet az ifjuság testi egészségére – de a legutóbbi időben őszintén és hathatósan igyekszik a megelőző idők mulasztásin okulva a szellemi túlterhelésen segíteni és a szellemi munkát buzgó testgyakorlással ellensúlyozni, s minthogy a testi nevelés jobban elszíveli a tömeges kezelést, nevezetes sikert is ért el s még teljesebbre van kilátása. A tanulóság testi fejlődésének felelőssége nagyobb mértékben hárul ugyan az iskolára – de még e téren is az edzést, a mérsékletet, az önmegtartóztatást, a testi munkával való erőfejlesztést illetőleg a fontosabbik feladat a családnak jut osztályrészül, s az oktalan elkényeztetés, a testi dologtalanságból eredő gyámoltalanság, petyhüdtség, félénkség a szülői ház mulasztásait árulják el.

Ez alkalommal két olyan mulasztásra kívánom a t. szülők figyelmét fordítani, a melyek, a hol estek, bizonyára jóhiszemüleg estek, s a melyek adott körülményekhez mérten néha észrevehetetlen, néha azonban végzetes nyomokat hagyhatnak a gyermek testi fejlődésében avagy jellemén.

Az egyik a szálláshelyek megválasztásával, a gyermekeknek a szálláshelyeken való felkeresésével, ellenőrzésével, a másik a két havi szünet felhasználásával áll kapcsolatban.
(Mi itt csak e második pontra vonatkozó érdekes sorokat közöljük. Szerk.)

---

A két havi szünet czéljának általában kétféle és pedig végletekbe ütköző magyarázata észlelhető a szülők legnagyobb részénél.

Az egyik az, hogy a szünet a gyermek teljes pihenésére van rendelve, a másik, hogy a szünet arra való, hogy azalatt azokban a tárgyakban oktattassák a gyermekeket behatóbban, a melyekre a 10 havi iskolázás alatt kellő idő nem volt, így megkezdődik julius 1-én a hathatósabb zongora, kézi munka, franczia, festés, stb. magánórázása. A szellemi munkának a 10 havi szorgalmi időhöz mért folytatása komoly veszedelmet hoz a gyermek agyának fejlődésére és egész idegrendszerére. Elpetyhüdik, vagy eltörik az ijj, a melyet mindig feszítve tartanak.

A kétféle felfogás közül kétségtelenül az első a józanabb és helyesebb. Az orvosi tudomány, a paedagogia is azt vallja, a két havi szünet a pihenés ideje. De a pihenés fogalmának értelmezésében van a nagy különbség a szülők egy része és a paedagogia közt. A szülők egy része szerint a pihenés az, hogy a gyermek rendelkezzék szabad akaratja szerint idejével, alhatik, felkelhet, ehetik a mikor tetszik. Ha tetszik csavaroghat, ha tetszik lustálkodhat, hűs szobában heverészhet, a fegyelem meglazul, különösen azokkal szemben, a kik szerencsére jobb v. jó bizonyítványt hoztak haza, mert a ki megbukott, annak büntetésül a tanulás mellett – oh egek! még testi munkát kell végeznie. Világos, hogy ez a valódi pihenés! És a tanulóság nagy része is ilyenről álmodozik.

A paedagogus ember és az orvos azonban igen szőrszálaskodó, s még ebben is hibát lát. Az ilyen szabadjára hagyás már azon ellentétnél fogva sem helyes, a melylyel az a 10 havi fegyelemmel és rendszeres foglalkoztatással van – de nem helyes azért sem, mert tapasztalat szerint az első hónap végén már unalmat költöztet a gyerek lelkébe – ezt pedig már a régi idő is az ördög párnájának tartotta. Az igazi hasznos pihenés magyarázatát az emberi, a gyermeki természet megfigyelése adja. A gyermek a komoly munkában elfáradva – játszik s ez nem pihenés, a játékba beleunva – komoly dologra vágyik s ez sem pihenés. A felnőtt ember szellemileg kimerülve – testi dolog után lát, s testileg kifáradva, szellemi táplálkozást keres. Hol tehát az a pihenés, a melyet a szülői gyöngédség és a tanuló ábrándja fest? Sehol, s mégis az egyik irányu munkálkodás a másikkal szemben pihenést nyújt, mert teljes pihenés sehol sincs csak a tevékenység váltakozásában.

A 10 havi szellemi munkával szemben a két havi szünet igazi és hasznos pihenése a szabadban történő testi munkában rejlik, mely arányosan váltakozik kevés szellemi munkával és szabad szórakozással.

A magyar tanuló ifjuságnak különösen szüksége van arra, hogy a testi munkával megbarátkozzék azt megszeresse, benne több gyakorlati érzék fejlődjék, mert általános tapasztalat, s már veszedelmes nemzetgazdasági eredmény következtetésére ad alkalmat az, hogy tanulással foglalkozó ifjuságunk a testi munkától irtózik s a gyakorlati irányú pályát megveti.

Visszás dolognak tetszhetik a szülők nagy része előtt, de okkal-móddal végrehajtva az ifjura a szülőre és az egész nemzetre nézve kimondhatatlan erkölcsi és anyagi hasznot hajtó lenne az, ha a két havi szünet alatt a fejlettebb tanulókat valamely kereskedelmi- vagy ipar-ágban való munkára késztetnék; valamelyik jó nevű, műveltebb és atyai hajlamú kereskedőhöz, kertész, asztalos, kovács v. lakatos, stb. iparoshoz adnák. Az iparnak, iparosnak, az ipari pályának nagyobb megbecsülése, a munka és a pénz értékének és viszonyának megismerése, czél kitűzés, a czél elérésére irányuló kitartó igyekezet, az eléréssel járó önbizalom, e közben sok életre való fogás, tapasztalat, ügyesség lenne a jutalom s mindezek lényeges elemei az erős akaratnak és gyakorlati gondolkodásnak, melyeket megvetni épen nekünk, magyaroknak szabad legkevésbé.