Az esték már hűvösek. Munka kevés. Jön a házbér, a tél, a gond. A drágaság több, mint a kereset. A hideg kályha, a gazdasági züllés, a kilátástalan élet rossz tanácsadó.
Ilyen kritikus időkben, mint a mostani, a kormányzatnak elhatározottnak, megingathatlannak kell lennie, nyílt sisakkal állnia az ország előtt teljes programmal; tudja a hazának minden polgára, hogy mit akar a kormány és érezze a hazának minden polgára, mit cselekszik a kormány az ő árvasága és nyomorúsága érdekében. A Bethlen kormányról nem tudjuk, mit akar és nem érezzük, mit cselekszik. Az érzékünk az, hogy egyáltalában nem cselekszik.
Gazdasági politikájában hiba van. Ettől sajog mindnyájunk zsebe. Mi vagyunk a világ legdrágább országa. A hus, a liszt, a tej kétszerannyiba kerül, mint egy kődobásnyira, idegen földön; a ruházkodás, a legelemibb kulturszükségletek több gonddal és pénzzel szerezhetők be, mint máshol a dusgazdagság luxuscikkei.
A munka értéke együtt romlott a munka becsületével. Most már nézzük a belső politikáját. Hullámos vonal. Szélsőségek között hintázó lélekvesztö. Ma kitárja karját egy boldogabb, szabadabb, emberibb jövő felé, holnap fáradtan, keserűen vagy cinikusan lankad el tettvágya. Bethlen nagy posszibilitása, hogy nincsen utódja, lassan halványul és helyet ad a kiábrándulásnak.
Kétségtelenül nehéz csatákat vívott és nyert külföldön. Viszont egyik pozícióját a másik után adja föl belföldön. Késlekedik, habozik, retirál. Tisza Istvántól megkérdezték a forradalom definícióját. Nem is gondolkozott, megfelelt: Forradalom az, ha a legitim hatalom meghátrál. Hányszor hátrált meg a legitim hatalom Magyarországon az elmúlt évek alatt!
Ne fessük az ördögöt a falra. Nem vagyunk forradalomban, de olyan jelenségeket látunk, amelyektől a hátunkon végigfut a hideg. Az őszi hideg, az októbervégi és a tavaszi borzongás, a, márciusvégi. Egyrészről a bolsevisták vakmerőségére, magabizottságára és lelketlenségére emlékeztető demagógia, másrészről dermedt paszszivitás, elnéző bonhomia és - szánalmas kacsingatás az indiánus jelszavakra. Kecskeméten Kossuth Lajost emlegetik és mi a hirös város másik vendégére gondolunk: Vágó Béla vörös népbiztosra, aki szintén kataszterrel és az autókból a szegénységre köpködő burzsujokkal izgatott.
A kormány pedig ingatag, mint az asszony és néma, mint a megszanált Opera szfinksze. Az angol választások eredményétől függ a meggyőződése. A liberális ellenzék, mintha máris passzivitásban állna, páholyból nézi, mint gvujtogat egy kis társaság, hogy az ország üszkein megsüsse a maga zsiványpecsenyéjét.