A bécsi lélektani intézetben nagyon érdekes előadást tartott egy bécsi tudós a manapság oly divatos és nagy érdeklődéssel kisért psychoanalysis jelenségeiről.

Az előadó azt igyekezett bebizonyítani, hogy számos fenomén, melyet a távollátás jelenségének tartanak, a psychoanalysis erős fényében egyszerű normális, esetleg abnormális lélektani processzusnak bizonyult. A távolbalátás alatt tudvalevő a tehetséget értik, mellyel az illető, ki ezzel a tehetséggel rendelkezik, képeket és jelenségeket vesz észre, melyeket érzékeivel nem foghatna föl.

Csukott ajtón keresztül meglátja a szobában lefolyt eseményeket, hangokat hall olyan távolságból, melyet fülével már lehetetlen érzékelnie. A távolbalátás hivei azt állítják, hogy vannak emberek, kik a rendes öt érzéken kivül még egy hatodikkal is rendelkeznek, melynek segítségével valóban rendkívüli dolgokra képesek.

Ennek ellenében a régi iskola hivei azt vallják, hogy az ismert öt érzékkel mindent értékelhetünk s kik ezen túlmenő jelenségeket vélnek látni, azok vagy önszuggeszció alatt állanak, vagy egyszerűen csalók. Az elmegyógyászok egy nagy csoportja pedig azt tartja, hogy minden abnormis idegzetű egyén lehet jó médium és gyakran hallani tőlük ilyen kijelenléseket: „Ezt tudja bármelyik a betegeim közül."

Tény, hogy sok kísérletnél meg lehetett állapítani, hogy a hallucináció látszólag ugyanolyon módon nyilvánul, mint a távolbalátás. Kiderült azonban, hogy nem lehet minden távolbalátást pathológiai alapra vissza vezetni. A Freud-Adler-féle vagy a Jung-Bleuler-féle psychoanalytikus módszer uj mentőhorgony lett skeptikusok szemében.

Ők arra a merev álláspontra helyezkednek, hogy a távolbalátás csodálatos eseményeit akár telepátikus uton, akár psychoanalysis alapján meg lehet fejteni. Csak azt az egyet felejtik el, hogy psychoanalysis gondolatokkal foglalkozik, ha azok tudatalatti gondolatok is, mig a távolbalátásnak csak annyi köze van a gondolkodáshoz, hogy a távolbalátó , által-észlelt képeket leírja.