Operett-bemutató a Városi Színházban
Sajnáljuk, de nem sok jót mondhatunk a Városi Színház legújabb operett-kreációjáról, pedig - magyar szerzők munkájáról lévén szó - szívesebben beszélnénk erényekről, mint hibákról. A színház vezetősége, úgy látszik, kevés kritikával válogatja meg a darabjait, avagy egyre alacsonyabb kritikai mércét állít fel, gondolván, hogy közönségének ízlését legbiztosabban az ízléstelenségek halmozásával szolgálhatja.
Ismételten csak azt szögezhetjük le, hogy ez a számítás katasztrófális eredményekre kell hogy vezessen és a színház jobban tenné, ha útszéli kísérletezések helyett tisztességes művészi feladatoknak legalább közepesen jó megoldásával próbálná visszaszerezni régi presztízsét és közönségét. A Városi Színháznak az lenne a hivatása, hogy az ország első "vidéki" színháza legyen, vagyis példát kellene mutatnia, hogyan lehet kisebb igényű, kisebb pénzű publikumot változatos repertoárral a szórakoztató zene nemesebb termékeinek élvezetére szoktatni.
Ettől az ideáltól egy világ választja el "Az ártatlan özvegy" című operettet és előadását. Azt nem rójuk fel Harmat Imrének, hogy librettójához - hangsúlyozottan szakítani akarva a bécsi operett sablonjaival - egy rég lejátszott francia bohózat meséjét használta fel s hogy néhány atelier-mókával parodisztikusan hangsúlyozni próbálta az operett-műfaj veleszületett abszurditásait. De a baj az, hogy ezzel aztán ki is merült az ötletessége s a fölismerhetetlenné laposított téma döcögő unalma közepette meglehetős erőltetett és alpári vicc-rekvizítumokkal igyekszik nevetést kicsiholni. S még nagyobb baj, hogy a föltett szándék ellenére táncos zenealkalmak - egy-két kivétellel - éppoly képtelenül és hajuknál-előrerángatott módon következnek, mint a legócskább sablon-operettekben.
Az oka és cél nélkül ténfergő mellékfigurák sem hiányzanak, s a jelenetezés a legelemibb játék-logikát is nélkülözi. Lajthay Károly muzsikájában van valami triviális vérmesség, amely helyenként egészséges dallam-kitaláló tehetséget sejttet. De a megcsinálás brutális kontársága arra vall, hogy nálunk az operettgyártás átlagos technikai fejlettség dolgában még jóval alatta marad a bankóhamisításnak.
Ami az előadást illeti, a színház áldozatkészsége a címszerepet jókedvűen játszó Lábass Juci szerződtetésében merült ki. A szintén vendégként működő Ferenczy Károly komikai eszközeinek nyersességével igyekszik lehengerelni a többiek (Molnár Vera, Sziklai, Érckövi) válogatósabb játékstílusát.
