Miért késik a kereskedelmi szerződések megkötése?

Irta: Kiss Lajos

Hazánk e válságos napjaiban csak egy gondolat foglalkoztatja a kormányzati köröket, mivel lehetne segiteni az ország rettenetesen sulyos helyzetén, hogy volnának megmenthetők a még ki nem dőlt exisztenciák, hogy volna megóvható a lassu, de biztosan bekövetkező elsorvadástól, leszegényedéstől és csődbejutástól Magyarország ipara és kereskedelme.

Az őstermelést nem féltjük, az meg tud állni a maga lábán.
Összeomlása teljesen kizárt, kellő védelme a kormányzat részéről meg volt és meg lesz minden időkben, hiszen agrár alapon kezelik az országot, mintha ipara és kereskedelme nem volna számottevő tényező és adózóréteg.

Pedig iparunk és kereskedelmünk válságos helyzete az országot is sulyos válság elé állithatja, mert ha ez a két oszlopos rétege a nemzet gerincének tönkremegy s adózóképtelenné válik, az állam kultur épülete is meginog.

E nehéz állapotokkal tisztában van mindenki s csodálatos, hogy minden lelkiismeretfurdalás nélkül hagyják a romlás száguldó futását azok, akiknek kötelességük volna eléje gátat épiteni. Kereskedelmi szerződések, vámegyezmények, okos, igazi diplomata érzékkel létrehozott külkereskedelmi megállapodások még segithetnének, megindulhatna sok egészséges kereskedelmi mozgás a külállamok felé, exportképes iparágaink foglalkozáshoz jutnának, élénk transitoforgalomnak lehetne központja Magyarország.

Hiába nyitották fel a sorompókat, intenziv export-import mozgás lehetetlen, vámtarifánk tételei megnehezitik a behozatalt, viszont kivitelünket gátolják a külföldi országok velünk szemben érvényben levő vámtételei. Kereskedelmi kormányunk itt is elkésett egy lépessel.

A kereskedelmi szerződéseknek már régen tető alatt kellene lenniök a legnagyobb vámkedvezmény alapján, mint ahogy számos külföldi állam már régen megkötötte kereskedelmi szerződéseit azokkal az államokkal, melyek az ő iparára, kereskedelmére fontossággal birnak. Csigalassusággal megy előre nálunk minden ilyen életbevágóan fontos kérdés elintézése. 


Az elszakadt területek ipari-kereskedelmi hozzánkkapcsolódását eközben teljesen elveszitjük. Pedig elsősorban is ezek a piacok birnak ránk nézve fontossággal.

Amidőn ilyen szomoru viszonyokkal küzködik az ország dolgozó polgársága, nincs, aki a kereskedelmi kormány gyeplőjét szilárd kézzel fogná. Kereskedelemügyi miniszterünk csak nem rég lett egyszemélyben a külügyek intézője is.

E két foglalkozási ág, ugy látszik, nagyon rokon lehet egymással.
Csak ne járjunk ezzel is ugy, mint az egyszeri ember az ő piktor és szobrász barátjával, akiről piktor körökben ugy vélekedtek, hogy jó szobrász lehet, szobrász körökben pedig azt mondták róla, hogy bizonyára jó festő.