Hetek óta folynak a tárgyalások Lengyelország itt időző képviselői és a magyar kormány kiküldöttei között a lengyel-magyar gazdasági és kereskedelmi szerződés megkötése céljából.
A magyar kormány ugyan a szomszédos államokkal kötendő kereskedelmi szerződések közül mindenképpen a Csehországgal létesítendő egyezményt kívánta legelsősorban tető alá hozni, úgy látszik azonban, hogy ezek a tárgyalások még több hónapig el fognak húzódni, s így nem lehet elzárkózni a kisebb jelentőségű, de kereskedelmi és gazdasági szempontból szintén fontos szerződések megkötése elől.
Ide tartozik a Lengyelországgal kötendő szerződés is, minthogy ezzel az országgal némely cikkben, amint pl. a petróleum, a textiláruk és a konzervek, igen élénk áruforgalmat bonyolítunk le.
A Lengyelországgal kötendő kereskedelmi szerződés lényegében igen egyszerű tárgyalási anyagnak látszik, mert csupán arról van szó, hogy az u.n. „legtöbb kedvezményi elv” alapján mindkét állam kölcsönösen biztosíthatja egymásnak mindazokat a vámtarifális könnyítéseket, amelyeket más államnak megadott.
A külkereskedelmi politikában ugyanis a francia-porosz háborút befejező frankfurti békeszerződés óta napjainkig minden állam azt az eljárást követi, hogy az autonóm vámtarifák tételeinek lefaragására irányuló kölcsönös alkudozásokat, amelyek e tárgyalások főanyagát teszik ki, elsősorban azzal az állammal végzi el, amellyel a legélénkebben gazdasági forgalmat bonyolítja le, s ha azután ezekből az alkudozásokból létrejön a legfontosabb kereskedelmi szerződés, az abban foglalt vámtarifális enyhítéseket az említett „legtöbb kedvezményi elv” alkalmazásával minden más állam részére is biztosítja. A trianoni szerződés ezt egyébként elő is írja számunkra, s csak Ausztria tekintetében enged kivételt.
Kétségtelen, hogy reánk nézve a Csehszlovákiával kötendő kereskedelmi szerződés a legfontosabb, s Lengyelországgal szemben elegendő volna a legtöbb kedvezménynek kölcsönös biztosítása, a helyzet azonban az, hogy a Csehországgal kötendő kereskedelmi szerződés nincs meg, s általában nincs még olyan magyar szerződés, amely valamely külállamnak vámtarifális kedvezményeket biztosított volna.
Ilyen körülmények között tehát a legtöbb kedvezménynek biztosítása gyakorlatilag semmit sem jelentene, mert egyik országnak sem adtunk még oly kedvezményt, amely ezen elv alapján igénybevehető volna.
Lengyelországgal tehát annak dacára, hogy csupán a legtöbb kedvezmény alapján tárgyaló államok sorába tartozhatik, kénytelenek vagyunk arra a néhány cikkre nézve, amely a két ország forgalmában szerepet játszik, tarifaszerződést kötni azzal a kiegészítéssel, hogy szerződésben megállapítandó tarifális engedményeken kívül a legtöbb kedvezmény elve is alkalmazást fog nyerni.
Nyilvánvaló azonban, hogy a lengyel-magyar kereskedelmi szerződésben megállapítandó vámtarifális könnyítések mértékét magyar részről szintén a cseheknek szánt kedvezmények fogják körülhatárolni, vagyis a lengyeleknek most legfeljebb ugyanazokat a könnyítéseket fogjuk nyujtani, amelyeket a cseheknek szándékozunk megadni.
Úgy értesülünk egyébként, hogy a lengyel-magyar kereskedelmi szerződés a legrövidebb időn belül létre fog jönni.
