A budai keserűvizeket a Hunyadi János forrásvize tette ismertté s általánosan elterjedtté. Ezek a „források" tulajdonképpen nem is források. A budai keserűvizek a valóságban talajvizek, s így összetételük sem állandó. Hogy azonban mindig azonos összetételű, azaz gyógyító hatású víz kerüljön forgalomba, több kútvizét egy közös medencébe szivattyúzzák és azután mindig ugyanazon fajsúlyra állítják be.

A „források" az Örsöd-dülőben fekszenek, mely a Madárhegy, a Dobogóhegy. Péterhegy és Kakukhegy között elterülő völgyben van. E vizek ismeretére vonatkozó legrégibb adatot Molnár János pesti törvényszéki vegyész szolgáltatta, ismerte azt a tavat, mely az említett völgyben terült el. Erről a tóról, melynek partján Molnár szépen kifejlődött keserűsó-kristályokat is talált, később nem találunk említést, úgy látszik, kiszáradhatott.

Ellenben 1863-ban kútásás közben igen keserűvízre akadtak, melynek vegyelemzése és élettani hatása arra mutatott, hogy igen értékes ásványvízre bukkantak. A budai keserűvizek ezidőtől kezdve tettek oly nagy hírnévre szert.

Molnár fenti adata volt az eddig ismert megbízható és kétségtelenül erre a „forrásra" vonatkozó adatok közül a legrégibb. A középkori krónikák beszélnek ugyan egy keserűvízsóról, mely a vérkaputól egy mértföldnyire van azonban, hogy milyen irányban, azt nem lehet megállapítani.