Minden méhész tudja, hogy mihelyt valamelyik méhe valahol bőséges táplálékforrást fedez fel, ezt a helyet csakhamar csapatostul felkeresi méhcsaládjának számos tagja. Ez az egyszerű, mindennapos tapasztalat a kérdések egész sorát tolja homloktérbe: Hogyan értesítik a méhek egymást a gazdag méz- vagy virágportárházról és annak helyéről?

Milyen közlés alapján, hogyan találják meg a kikémlelt dúsan terített asztalt? Miért nem sereglik össze az ilyen helyeken kelleténél nagyobb számú méh? Mindezekre a kérdésekre eddig nem volt módunkban feleletet adni, mert a méhek életének ezt az állatpszichológiai szempontból is fontos és érdekes részletét teljes homály fedte. A homályt FRISCH KÁROLY, a méhek életének kiváló kutatója oszlatta el, ki elmésen kieszelt, meggyőző kísérleteivel meglepő eredményekhez jutott, melyeket külön e célra szerkesztett és a méhek kasonbelüli viselkedésének kényelmes észleletére alkalmas méhkasok, továbbá a méhek egyszerű megjelölésmódja és megszámozása segítségével ért el.

FRISCH észleletei1 szerint, ha valamelyik méh gazdag táplálékforrásra, pl. mézre, nektárra vagy valamilyen cukros anyagra bukkan, azzal dúsan megrakódva tér vissza a kasba s itt sajátságos táncba, ú. n. nektártáncba kezd: kissugarú (sokszor csak egy méhsejtnyi) körben táncol, majd hirtelen megáll s az ellenkező irányban ugyanilyen körtáncot jár, azután ismét az előbbi irányú körtáncba fog s így váltogatja a szédületes körözés irányát körülbelül egy percig.

Nem ritkán ez a szapora körtánc a lép más pontjain többször megismétlődik és a legnagyobb izgalomba hozza a közelében tartózkodó és nyugalmi készenlétben levő méheket, melyeket arra késztet, hogy a hagyják és megkeressék a bő forrást. Ha a táncoló méhnek kellő számú gyüjtőtársakat sikerült mozósítani, toborzó táncát hirtelen beszünteti és begyüjtött anyagát lerakva, szintén a kas nyílása felé siet és egyenesen arra a helyre repül, ahol bőséges táplálékra talált. Tévedés volna azonban azt hinni, hogy a táncoló méh most mára a kirepülő méhsereg élére áll és azok vezetőjévé válik. Ez nem következi be.

A körlánctól felizgatott k repülő méhek minden irányban elszélednek s a legnagyobb kitartással keresik azt a gazdag táplálékforrást, melyről felfedező méh körtánca révén értesültek melyről a felfedező méhhez tapadó szag révén azt is tudják, hogy az milyen szagú. Természetesen az ezen alapon kutató méheknek csak egy része jut el a jelzett táplálékforráshoz, mert hiszen - miként említettük - a körtánc hatására kirepült méhek minden irányban kutatnak.

Többen közülök új, hasonló szagú táplálékforráshoz jutnak. Ilyen módon sohasem következik be az, hogy a felfedezett táplálékforrás körül fölösleges módon túlságosan sok méh gyűlik egybe, viszont így meg van az alkalom ahhoz, hogy a méhek további táplálékforrásokra bukkanjanak Ha az ekként felfedezett új táplálékforrások szintén bőségesek, az innen hazatérő méhek körláncukkal újabb és újabb méh-sereget mozgósítanak; ha pedig útjuk kevésbbé eredményes, csendesen visszatérnek a kasba és a kas nyílásához legközelebb fekvő szabad sejteken húzzák meg magukat tánc nélkül és a készenlétben levő nyugvó méhek számát szaporítják.

A bőséges táplálékforrások között akadnak specifikus - szagnélküliek, sőt szagtalanok is. Ezek fölkeresésénél a körtánctól felizgatott kirepülő méheket már nem igazítja útba a körtáncot járó méhhez tapadó specifikus szag. Itt más berendezés jön a kereső méhek segítségére, nevezetesen a méhek illatszerve. Ha valamely táplálékforrás nagyon gazdag, akkor táplálékfelvétel közben a méh potrohának utolsó szelvényei között elhelyezett illatszerve kitüremlik és illatos váladékával telíti a környezetet s ez az illat igazítja útba a bőséges táplálékforrást kereső méheket.

Ha a kutató méh által talált táplálékforrás nem bőséges, akkor az illatszerv kitüremlitése és a kasba visszatérő méh körtánca elmarad. Az előbb említett körtánc a kasban csak akkor következik be, ha a talált táplálék méz vagy cukornemű anyag. Ha valamely méh valahol virágport talál nagy mennyiségben, akkor erről másféle tánccal értesiti a méhcsalád tagjait. Ilyenkor a „potrohrezgető" tánc a jel.

A bőséges virágporra talált méh a kasba vissza­térve ugyanis felváltva jobbra és balra egy-egy félkört lejt s közben egy darabig egyenest előre rohan, miközben potrohát reszkető mozgásban oldalvást rezegteti. A méhek a felfedezett gazdag táplálékforrásról még a repülésük alkalmával hallható hanggal is hírt tudnak adni. Ha dús táplálékforrásról tér vissza a kasba a méh s ott eljárván jellemző táncát, ismét a felfedezett gazdagon terített asztalhoz repül, akkor repülése alkalmával az ais és d közti hangok hallatszanak, ellenben ha csak sovány és szegényes táplálékforrás felé vezet útja, akkor repülésekor a gis és cis közti hangok hallhatók.

Dr. Gorka Sándor.