Irta: Dr. Reiss Jenő, a Nemzetközi Kiviteli és Behozatali Részvénytársaság Budapesten vezérigazgatója
Az uj pénzügyminiszter beköszöntő beszéde kell hogy megnyugvást keltsen a magyar közgazdasági élet széles rétegeiben. A megnyugvást különösen az a körülmény váltja ki, hogy e beszéd nyilván önvallomás jellegével bir, mert a miniszter maga is belátja, hogy elődjeinek egyoldalu pénzügyi politikája nem felelt meg az ország érdekeinek és át kell térni egy olyan politikára, amelyben a pénzügyi szempontok szorosan összekapcsolódnak az ország gazdasági életének fontos érdekeivel.
A pénzügyminiszter ur multja kell hogy garanciát nyujtson arra, hogy az elkövetett hibák őszinte elismerésénél nem fog megállani, hanem tettek fogja nyilvánitani az uj irányzatot. Kétségtelen, hogy a helyzet, amelyben a pénzügyminiszteri széket elfoglalja, rendkivül nehéz. A pénzérték ugyan már stabilizálódott és a gazdasági élet kalkulációs alapja ebből a szempontból pozitivumokon nyugszik, azonban e stabilizációból kifolyólag és ettől függetlenül is sulyos válsággal küzd az ipar, a kereskedelem és a hitelélet.
Igazságtalanság volna és feltétlenül tulzott követelés a pénzügyi kormányzattal szemben, ha minden gazdasági kérdés megoldását és a krizis teljes eliminálását csupán a pénzügyminiszteri intézkedésektől várnók, azonban az is kétségtelen, hogy a gazdasági élet saját egészségének evolucióját csak akkor fejtheti ki, ha a kormányhatalom félreteszi a rideg financiális szempontokat és minden készségével, minden törekvésével és igazi megértéssel szegődik a gazdasági munka szolgálatába.
Nem szabad abból kiindulnia, hogy egy nemzedék néhány év alatt tegye jóvá mindazt, amit a háboru és az azt követő idők elpusztitottak. A pusztitás időtartama nem elegendő az elpusztitott javak termelésére, mert nyilvánvaló, hogy a rombolás mindig kevesebb időt igényel, mint az épitkezés.
Nálunk fokozottabb mértékben érvényes ez, mint más, a háborut szintén végigszenvedett országban, mert mi nálunk nemcsak javak pusztultak el, hanem évszázadok óta hozzánk tartozó országrészek szakadtak el tőlünk, szoros gazdasági kapcsolatok szüntek meg, merőben uj helyzetek keletkeztek, amelyek uj orientálódást, gazdasági értékek uj elhelyezkedését teszik szükségessé.
E nehéz időkben sajnos nemcsak hogy nem láttuk a kormányhatalom gyámolító kezét, hanem a gazdasági élet munkásai lépten-nyomon oly akadályokba ütköztek, amelyeket az államhatalom tornyositott fel előttük.
Soha még nem történt annyi intézkedés az államhatalom részéről gazdasági téren, mint ezekben az időkben és soha nem tapasztalunk oly kevés megértést ezekben az intézkedésekben a gazdasági élet igazi érdekeivel szemben, mint éppen a legutóbbi esztendőkben. De nemcsak intézkedések és rendeletek gátolták az élet szabad mozgását, hanem intézmények is.
Az államhatalom nemcsak hogy gátolta a gazdasági munkát, hanem illegitim konkurrenciát is teremtett és istápolt a szabadforgalomban működő szervek ellen. A háborus viszonyok okozta zárt gazdasági területen indokolt ideológiából az államhatalom évekig nem tudott kivetkőzni és ujraalkotott, vagy továbbfejlesztett olyan állami támogatásban részesülő szerveket, amelyeknek nem volt létjogosultságuk és amelyek a háborus gazdasági szerveknek egyébként is csak gyenge utánzatai voltak ugy a teljesítő képesség, mint a megkivánt altruizmus szempontjából.
Amig azonban a háborus gazdasági szervek legnagyobbrészt a meglevő élő gazdasági organizációkat igyekeztek bekapcsolni és konzerválni, addig az uj protekciós szervezetek nyiltan hirdették a harcot az adófizető kereskedelem ellen és programjukba vették azt, hogy évszázados gazdasági folyamatokat uj medrekbe tereljenek, amely medrek sekélyeknek bizonyultak és nem tudták megakadályozni a kártékony áradást. A privilegizált intézmények fentartása nagy áldozatokat követelt és ezeket az áldozatokat az adózóknak kellett meghozni.
