1911-et írunk. Háborúk itt, lázadások ott, tüntetések és felvonulások, kivégzések és puccsok – de béke azért van. Igaz, hogy dühöng, de még mindig jobb ez, mint egy csöndes háború; főleg azoknak, akik a Dreadnoughtok-at gyártják! Hiszen tengernyi pénz lehet az, ami elég lenne arra, „hogy az ország hosszu évtizedekre minden munka- és keresetképtelen polgárt, aggot, rokkantat, nyomorékot biztositson a megélés szempontjából”. Mert három csatahajó építési költsége éppen erre futná.

Igaz, nem akármilyen hajó ez! Erős páncélzattal kettős vas-árbóccal, megfigyelő- és messzelátó-állomásokkal van fölszerelve – szóval „a modern technika minden valamire való vivmányát egyesiti magában”. Valódi „technikai csoda”! Föl is szerelkezik hát vele minden hadsereg, amelyik egy kicsit is ad magára.

Nem is lenne semmi baj, ha – béke ide vagy oda – nem folyna „elkeseredett harcz a sajtópapiroson”,s éppen a flották ügyében! Mert hiába a csúcs-technika, az esztétikai szépség – az újságírók bizonyítékot követelnek arra nézvést, hogy a hajó-csodák beszerzése nem fölösleges.

S mi lehetne jobb bizonyíték, mint egy „háborus alkalom”?! Még „csak” 1911-et írunk, de egy elkövetkezendő háború már előre igazolódni látszik a lapok hasábjain, mint közakarat. Mert igenis meg kell mutatnunk „a munka- és keresetképtelen polgároknak, aggoknak, rokkantaknak, nyomorékoknak”, hogy áldozatuk nem fölösleges. Hogy az állam nem pusztán elfeledkezik róluk, hanem egy „szentebb” cél érdekében nem folyósít nekik segélyeket és támogatásokat. Mert ha ezek a gyönyörű csatahajók csak cirkálnak céltalanul a vizeken, akkor a polgár – főleg a fentebb említett kategóriákban – bizony joggal gyanakszik.

Nemsokára olvashatunk majd többféle okot és indokot, hogy a „dühöngő békéből” miért lett háború – minket már nem tudnak megtéveszteni. Mi már pontosan tudni fogjuk, hogy a hadihajók miatt van az egész…

Azért van egy homályos rossz érzésem: nem olyan ez kicsit, mintha a kígyó, Éva és Ádám helyett az almát hibáztatnánk?