Az általános pénzszűke, a bizonytalan gazdasági helyzet, a megrendelések csökkenése katasztrófálisan hat az iparra.
Vállalatok százszámra bocsátják el munkásaikat, sok esetben teljesen beszüntetve üzemeiket. A munkások elbocsátásával kapcsolatosan a vállalatok tisztviselői is az utcára kerülnek s ha eddig a kevés fizetés melletti megélhetést gyakorolták, most már a fizetés nélküli megélhetést kell végigszenvedniük. 

Hogy mi az oka az üzem-redukcióknak, munkabeszüntetéseknek, ez alkalommal nem keressük, hiszen lapunk kereteit meghaladó dolog lenne ezen okokat felsorolni. Ennek a szomorú ügynek egy még szomorúbb oldala van, a külföldi munkások alkalmazása. 

Vannak iparágak, melyek meghonosításánál kívánatos az előmunkások és műszaki vezetők esetleges importja, de ha szigorú lelkiismeretességgel esetről-esetre megvizsgálnók a külföldi alkalmazások szükségességét, száz esetnél nyolcvanszor beigazolódnék az, hogy nem feltétlenül szükséges a külföldiek alkalmazása. 

A nagyobb vállalatok tőkéje gyakran külföldi s ezen tőkével együtt behozták áttelepített gyárak régi embereit és sok esetben a magyar munkásnak csak a durva, nehezebb munkahelyen adnak alkalmazást. Szükségünk van a külföldi tőkére, de nincs szükségünk olyan irányüzemvezetésre, amely a magyar munkásokat visszaszorítja a megélhetéstől.

Ezen a földön elsősorban a magyar emberek boldogulását kell követelnünk, hiszen a hangosan műveltnek mondott nyugoti államok nem adnak letelepedési engedélyt idegeneknek még az esetben sem, ha valamelyik vállalat hajlandó a bevándorlónak munkát adni.

Utánozzuk hát mi is a nyugatot, hiszen folyton azt állítják elénk mint példát és akadályozzuk meg a magyarok rovására itt letelepedő emberek foglalkoztatását. Ha pedig bárki nem magyar honos munkást alkalmaz, az ilyen vállalatra többszörös adót rójjanak ki és az ekként befolyó összegből támogassák a munkanélkülieket.

Most az üzemredukciókkal kapcsolatban érdekes adatokat lehetne szerezni arról, hogy hány magyar ember lett elbocsátva és hány külföldi.
„Tegyen mindenki földjeiért annyit, amennyit tehet!”