|
Pénzszükséglet – hitelválság
Bankjegyforgalmunk megközelíti a három billiót, ami szörnyű nagy pénzmennyiség. És mégis mindenki azon panaszkodik, hogy nincsen pénze.
A gazdát már egészen kiszivattyúzta az adópolitika meg a kényszerkölcsön. Most jutna egy kis pénzhez az új termésért, de ez csak arra lesz elég, hogy fedezhesse az üzemi kiadásait. Mert azt már megtanulta a gazda, hogy nem jó vásárt csinál, ha aratás után az egész termését piacra viszi.
Ilyenkor a közvetítő kereskedelem igyekszik leszorítani a gabonaárakat, hogy olcsón vegye kézbe a termést s hónapok multán drágán adhasson túl rajta. Most tehát csak egy kisebb része mozdul meg a kenyérgabonának; ami pénz ebből befolyik, azt elnyelik a folyó kiadások.
Az adóterminusokból sem fogyunk ki soha.
De hát honnan vegye?
Hosszú lejáratú hitelről, mint amilyen a régi jelzálogkölcsön volt, egyelőre még csak nem is beszélhetünk. Olcsóbbá válik a gazdahitel, ha a körzeti hitelszövetkezetek útján kapják, de ezek a körzeti szövetkezetek idáig még csak 15 milliárd korona kölcsönt tudtak nyujtani s aztán kifogytak a szuszból.
Most megint 10 milliárdot kapnának, de csak akkor, ha a gazdák is ennek megfelelő értékű új üzletrészt jegyeznek, azaz felerészben ők maguk járulnak hozzá a körzeti szövetkezetek kifejlesztéséhez. Mondanunk sem kell, hogy ez a hitelösszeg a mezőgazdaság félfogára is alig elég. A kisgazdák az Országos Központi Hitelszövetkezet révén juthatnak kölcsönökhöz, azonban ezt a hitelforrást is ugyancsak meg kellene duzzasztani, hogy kielégíthesse a jelentkező szükségleteket. Teljesen hitelforrás nélkül állanak azok a földmívesek, akik most kapnak földet a földreformtörvény útján. A törvény alapján földet még csak lehet kihasítani számukra s a vételár megállapítását is ki lehet tolni, de az évi haszonbérösszeget fizetni kell; ezenkívül vetőmagra és némi felszerelésre is szükség van.
Végül a föld megmunkáltatásához is pénz kell, mert kezdetben igen sokan idegen fogatos munkára vannak utalva, ami pénzbe vagy robotba kerül. Honnan szerezzen most már a földhöz juttatott egy kis pénzt a meginduláshoz, vagy kihez folyamodjék, ha önhibáján kívül megakad a fizetésekben? Erre a súlyos kérdésre nem tudunk feleletet adni.
Az egyedülálló új parcellabirtokos vagy kishaszonbérlő helyzete tanácstalan, semmiféle pénzügyi szervezet nem áll mögötte s nincs, aki feltartóztassa a bukását. Most akar létrehozni a földmívelésügyi miniszter egy pénzügyi szervezetet, amely a régi birtokosok és a földhöz jutottak között a közvetítő szerepet vállalná s amely esetleg hitelműveleti úton is nyújthatna bizonyos segítséget.
Hanem ide megint csak pénz, még pedig sok pénz kell. Hitelért kiabál az ipar és a kereskedelem is. Az egész magyar közgazdaság rákfenéje, hogy nincs tőke a termelő erők kifejlesztéséhez s ami kevés hitel rendelkezésre áll, az drágaságánál fogva tűrhetetlenül drágává teszi az életet. Belső erőnkből nem birjuk kielégíteni hitelszükségleteinket s minden reményünk az, hogy a külföldi állami kölcsön folytatásaként magántőke is jön be hozzánk a külföldről és ez kellő biztosítékok mellett jóval olcsóbb lesz a mai kölcsönöknél, tehát le fogja szállítani a kamatlábat.
Úgy várjuk a külföldi tőkét, mint a szikkadt föld a termékenyítő esőt s a külföld érdeklődése azzal biztat, hogy várakozásunk nem alaptalan.
A kormány a külföldi tőke bejövetelének minden jogi akadályát elhárította s most már tőle telhetően arra kell ügyelnie, hogy az aranyeső oda folyjon le, ahol a legnagyobb szükség van rá és a nyerészkedés szennyvize helyett a munka harmatává váljék. |