A rubelnek társa akadt a német márkában s most közvetlen közelről szemlélhetjük, hogy mi mindent von maga után a pénz teljes elértéktelenedése. A new-yorki és zürichi tőzsdén a márkát már egyáltalán nem is jegyzik.
Azt sem lehet hinni, hogy a márka zuhanása már megállott volna, hiszen Németországban a drágaság óráról-órára nő. A németek ma már ott tartanak, hogy az ezres és tízezres megszünt pénzegység lenni, a százezres csak a legolcsóbb beszerzések alapját képezi, a tulajdonképeni fizetési egység pedig – a millió.
Az egykor fogalmat jelentő Reichsbank, a birodalmi bank, saját nagyszabású nyomdáján kívül negyvennégy nagy nyomdavállalatot szerződtetett az állami bankjegyek előállítására és tizenkét hatalmas papírgyár éjjel-nappali munkája szállítja az ehhez szükséges papírmennyiséget. Mégis egy reggel arra ébredt Németország lakossága, hogy a papírpénz a szó szoros értelmében elfogyott.
Az ellenőrzés teljesen lehetetlen.
A hamisítások áradata majd csak idővel, a beváltás napján fog kiderülni. Milliósnál kisebb szükségbank-jegyek nincsenek forgalomban. Nem is volna érdemes ilyeneket előállítani, mert például egy negyedkiló kolbász a százezer koronás zsemlyére kétmillióötszázezer márkába kerül. A szállodai szoba naponta tízmillió márkába kerül, kétszázezer márka a legolcsóbb szivar.
A német tudományos folyóiratok sorra beszüntették megjelenésüket, a könyvtárak és gyűjtemények újabb berendezések helyett eladásra kényszerülnek. Németországban az utolsó koldus is milliárdos és mégis mindenki koldusabb a koldusnál is.
A birodalmi kormány úgynevezett „újmárkát” hozott forgalomba, amely a harmadik fajta pénzegység a márka és az aranymárka mellett. A kormány reméli, hogy az új pénz, az aranymárka kiszorítja a márkát.
