Milyenek voltak az ősemberek? 2.

Milyen volt az ősember? Egy előző cikkünkben említettük már, hogy a Weservölgyben valamint Düsseldorf melletti Neandervölgyben, továbbá a horvátországi Krapinában és a Miskolc-vidéki Szeleta, valamint a répáshutai Balla-barlangban sok ősembercsontot találtak, amelyekről kiderült, hogy legalább százezer évesek.

A csontmaradványok méreteiből és alakjából megállapították, hogy az ősember szőröstestü, hatalmas termetü, izmos ember volt, a termete szikár, a mellkasa domboru a csipői szélesek, a karjai izmosak, az arca rövid és széles, a homloka terjedelmes, szemöldökei erősen kiugrók s a dudorodásokon bozontos szemöldök; négyszögletes, előreugró állát és hatalmas állkapcsait bozontos szakáll fedte, magas, keskeny és csucsos koponyájáról dus haj omlott erőteljes vállaira.

Az ősember csontvázán kívül találtak sok ősállatcsontvázat, melyek a őskorban állatvilágát elevenítik fel képzeletünk előtt. Mesés alaku óriás állatok éltek akkor, melyek közül már egy cikkben felemlítettük a saurusok (óriási gyikok) és vastagbőrüek fajait. A mamut és a masztodon, az elefántnak ez a két ősfaja, az ichtiosarurus, vagy halgyik, a mesebeli sárkánynak ez ősi fajtája lassanként kipusztult.

Eme szörnyetegek pusztulásának oka nem csak az volt, mert lomha, nagy testük miatt kevésbé fürgén birtak menekülni a geológiai (a földréteg képződésével összfüggő) katasztrófák elől – Szibériában például, melynek az őskorszakban sok ezer évvel ezelőtt tropikus (forró) éghajlata volt, egészben jégbe fagyott mammutokat ásnak ki még mostanában is, ezeket az állatokat tehát ott érte és ölte meg a világkatasztrófa – hanem azért is, mert az ilyen katasztrófák után a növényvilág egyre satnyult s az uj növényzet már nem igen birta eleséggel az állatóriások fogyasztását.

Ilyképpen a megismétlődő vizözönöktől megtizedelt ősember minél inkább dél felé szoritotta a megélhetés kényszerüsége, annál jobban egyedül maradt. amennyiben kipusztultak mellőle az ősállatok óriásai és csak a kisebbrendü, kevésbé veszélyes emlősök vándoroltak vele egy uton. Igy jutott el az ősember elődje az ausztráliai világrésze is, melyet a geológiai rázkódtatások a másodkor végén már elszakítottak Ázsiától, noha időnként ezért még összefüggött Uj-Guinéával és az ausztráliai Sziget-tenger néhány mai szigetével.

Kétségtelen tehát, hogy a jégkorszaktól egyre délnek szorított ősember kényelmesen bevándorolhatott Ausztráliába s midőn aztán egy ujabb földrengés megint szétrombolta a kapcsolatot Ázsiával, akkor ott rekedt elszigetelten. Az ausztráliai bennszülöttek leghivebben képviselik az őskor emberfajtáját.

Az ősember csaknem teljesen állati életet élt. Testét nem fedte ruházattal, tüzet gyujtani még nem tudott, nyers husból, gyökérből, gyümölcsből táplálkozott, a szabad ég alatt, faoduban vagy barlangban tanyázott, ahol éppen az éj meglepte és puszta kézzel, kővel vagy doronggal vadászott a táplálékául kiszemelt állatra, vagy küzdött életéért a vadállatok ellen.

Szellemi képességek és értelem dolgában fölötte állott már az állatoknak, de még nem érte el azt a fokot, amelyen a mostani vad népek állanak. Ilyen állat-ember féle teremtmény volt az ősember; az isteni szikra, melyet emberi észnek nevezünk még csak halványan pislogott az agyában.