Ha nyár, akkor nyaralás: pihenés, üdülés, szabadság, fürdőzés, túrázás, evezés, manapság még feltöltődés is annak, aki teheti.

1910 nyarán „szétszaladtak a kormány tagjai”, úgy látszik tehát, ők tehették. Cikkírónk nemhogy palástolni nem próbálja, de egyenesen rossz néven veszi a miniszterek igényét a nyári pihenésre. Talán azt vélelmezte, hogy kipihenni csak a valamit lehet. Sőt! Csak azt a valamit, ami fontos, lényeges és előre mutató és főleg elvégzett dolog, olyan, ami használt az országnak, az ország népének.

Ám most mi a helyzet?
Adminisztratív munkánál egyéb nem történt, s ami igen, azt is jobb lett volna nem csinálni, mert „felfüggesztették a Wekerle-féle adótörvényeknek az életbeléptetését, a melyek pedig nagy könnyebbséget nyujtottak volna épen a legszegényebb néposztálynak.” Püff neki!

A korábbi évek miniszterei azért kihasználták munkára a nyarat – mutatja fel az ellenpéldát, hiszen ennél nyugodtabb idejük nem volt átgondolt tervezésre, törvényelőkészítésre, s mire újra összeült a parlament, meg lehetett lepni a törvényhozást sok-sok munkával.

Úgy látszik tehát, a pihenésen a kipihenni valamit jelentést érti.
S bár nemcsak elvi lehetőségként mutatja meg a nyáron is dolgozó miniszter attitűdjét, mégis a megérdemeltség lesz elvitathatatlan feltétele a szabadságolásnak.

Pedig a rosszul, eredménytelenül végzett munkában is el lehet fáradni.
Mondhatjuk talán – remélve, nem ér ezért elmarasztalás –, hogy abban még jobban, hiszen a frusztráltság folyamatos érzése még inkább erősíti a fáradtság érzetét. Mit szólnának ehhez a mai kormánytagok?

Végezetül célszerűnek látom egy későbbi cikkre utalva zárni ezt az elmélkedést, mert egy másik gondolatkörben, de ugyanabból a nézőpontból íródott. (Talán azonos az író, sajnos még csak nem is szignózták.)

Egyetértek a pénteki (1910. november) költségvetés-tervezetet értékelő újságíróval, pontosabban a szavait átható felelősséggel, ahogyan a nemzet érdekeit, azok alakulását a kormánytagok, vezető államférfiak munkájával összefüggésbe rendezi, s a végén megállapítja: 

„Nem csak a költségvetésnek kell deficzitmentesnek lennie. A nemzetnek se szabad, hogy deficzitje legyen.”