|
Anatole France papucsban
(Az Athenaum kiadása)
Tegnap még ismeretlen név, ma már - amióta "Anatole France en pantoufles" című műve megjelent - úgyszólván világhírű. A sas és veréb esete megismétlődött: a sas a szárnya alatt felvitte a verebe olyan magasba, ahová csak a legmerészebb sasok jutnak el. A veréb fölrepült még valamicskét és lepottyantott a sas fejére valamit. A nagy bálványledöntések korát éljük és nem hiába e kor lelkének lelkedzett írója Bernard Shaw.
Az angol író gúnyos szelleme beleszállt a francia tanár jelöltbe és így támadt az "Anatole France papucsban". Érdekes könyv kétségtelenül és rajta van ennek a mai hitvány kornak minden bélyege. Az elmúlt halottak napján egy párizsi újságíró fölfedezte, hogy France sírján még egy szál virág se díszlett.
Azok, akik Bergeret úr dicsőségéből éltek, amíg élt, borzalmasan rövid idő alatt megfeledkeztek róla halála után. Nagy disznóságok történnek a világon... a vértől és nyomortól hosszú időre megvadult embernyáj még mindig tanácstalanul és vezető nélkül lohol a maga napi shimmyje után és elképesztő dolgok fölött kénytelen az ember a vállát vonni: hja, ez a mai világ!
Szóval Brousson úr túl van a húszon. Anatole France túl van a hetvenen és az ifjú phallocentrikus a világ elé tárja az ősz és halhatatlan "impuissant" hetvenkedéseit és ama nőkkel való bajmolódásait, akik úgy bánnak a Mesterre, mint valami rakoncátlan aggalmossal, aki második gyermekkorát éli.
Brousson könyvének lényege: hiába világhír, Nobel-díj, Said-villa, sznobok és kritikusok tömjénezése, minden más írót elhomályosító génie, Anatole Thibault, az ember odaadná Anatole France-ot mindenestől Jean-Jacques Broussonnak egy olyan tehetségért, amely a kiskutyának is megvan.
Bocsánatot kérek az erős kifejezésekért, de amikor egy s"szenzációs" könyvnek a sorai közé akarok bevilágítani, a detektívlámpám fényét nem homályosíthatom el álszent fátyollal. Brousson levetkőzteti France-ot papucsáig és egy kissé azon túl is és ezzel kényszeríti a könyv ismertetőjét, hogy a lényegest ne hallgassa el.
A lényeg pedig ez: az ifjú és névtelen tehetséget dühösíti és megalázza, hogy a szellemi komornyik szerepét kell játszania France mellett és bosszúját lépten-nyomon érezteti: a nagy író emberi, fizikai gyöngéit tárja a világ elé. Titkár bosszú ez a könyv és az irigység diktálja még azokat a sorait is, amelyekben szinte akaratlanul letérdel az utolérhetetlen szellemi nagyság előtt.
France megnyitotta az ifjú vidéki bacalaureátus előtt a nagyvilág titkait és a hálás, készséges tanítvány az újkori Voltaire-t olyan fegyverekkel végzi ki, amelyek forgatását épp mesterétől tanulta. Kegyeletsértő könyv, de nem árthat France-nak, mert csak azt a régi igazságot erősíti, hogy senkise nagy ember a cselédjei szemében.
Brousson-nak azonban erényei is vannak. Grammofóni hűséggel adja vissza mestere szavait, amelyek néha úgy hangzanak, mintha "Pierre Noziére" vallomásainak folytatásai volnának. Másik erénye, hogy rendkívül sok érdekes adatot tartalmaz, amelyek csak közelebb hozhatják, de nem homályosíthatják el France nagyságát. Senki előtt, tehát France előtt se kell leborulni. Túl vagyunk csakugyan az eszelős bálványimádások korán.
France-hoz is férhet kritika: volt benne valami a testi jólétére vigyázó, önző agglegénybú, volt benne valami apjából, a bouquiniste-ból is, mert nemcsak írni, hanem jól eladni is tudta könyveit és sznob vevőit nagyszerűen tudta kiszolgálni.
Az is igaz, hogy könyvtárának pora néha való életet takarja el. Kritika férhet ahhoz a kettősségéhez is, hogy ugyanakkor, amikor forradalmi eszmékért, társadalmi újításokat lobogott, művészi ízlésében és gondolkozásában meglepően konzervatív maradt, valóságos neohumanista volt Párizs művészi forrongásai közepett. Akadémikus és forradalmár volt egy személyben, ami csak Párizsban képzelhető el.
De Anatole France-ot így kell magunk előtt látni, összes gyarlóságaival együtt, hiszen ő tanította meg olvasóit, hogy életébe belepillanthassanak, ő tanította meg őket arra, hogy kegyetlenül és őszintén beleláthassanak veséjébe és művei fölé jelszóul oda lehetne írni a görög "gnóti szép autó"-t. Végül még egy tanáccsal szolgálhatok Brousson könyve olvasóinak: mint minden adoma gyűjteményt, ezt se szabad egyfolytában olvasni. Nem France válik tudniillik unalmassá, hanem Brousson.
Színi Gyula |