Fiatalok és legfiatalabbak - Az Ernst-múzeum első kiállítása

A Képzőművészeti Főiskola utóbbi néhány kiállításán fogalmat kaptunk róla, hogy milyennek készül a magyar művészet jövője. Annyi volt ott a tehetség, hogy név szerint számon tartani őket alig lehetséges. Közülük kerültek ki az Ernst-múzeum évadkezdő kiállításának szereplői is.

Abban, amit bemutattak rajta, nem volt semmi iskolás. Egyetlen művészeti főiskolánkon, úgy látszik, nagy lelki szabadságban nevelkednek az ifjak. Mestereik nem fogják őket megszabott feladatokra és nem gyötrik őket szabályokkal. A főiskolán a szó igazi értelme szerint való stúdium folyik: a természet tanulmányozása az emberi alakon által. S "korrektúra" közben a tanár a maga tapasztalatait közli az ifjakkal, igazgatja őket tanáccsal és képzeletük elé rajzolja művészetük igazi nagy feladatait.

Ez a magyarázata annak, hogy a fiatalok munkáin általában nem érzik elkényszeredettség. Ami modorosság mégis előfordul, a növendékeknek egymásra való hatásából származik. Egy-egy különösebben tehetséges fiatal rátalál a "maga" témájára és annak hatásos előadásmódjára. A nála fiatalabbak csak hamar követik, csaknem utánozzák. Ezt tapasztaltuk Szőnyi István esetében, kinek témái, színei és sárgás "galéria-tónusa" a vele egykorú és a nála ifjabb fiatalok képein sokáig meg-megjelentek.

Mostanában a "nyomorúság" tárgyköre az, amely a legtöbb fiatalt foglalkoztatja: az esett emberek, az eltorzult emberi jelenségek világa. Semmi kétség, az ifjú szív szánalom érzésének önkénytelen nyilvánulása ez, korunk végtelen nyomorúságának láttára. Ebből a torz világból szedi képtárgyait Barcsay Jenő. Vakok és hülyék és más isten meglátogatta nyomorultak a hősei. A jellemüket kutatja? Az emberi lelket a szörnyetegszerű formákban, miként Velazquez vagy Rudnay Gyula, aki mestere a fiatal művésznek?

Még nem. Alakjai még híjával vannak ennek a belső érdekességnek. Azonban erős fantázia érzik bennük, mert Barcsay Jenőnek a képzeletében van az ereje. Képzeletét ugyan - a tárgy megválasztásában, a komponálás módjában és a színezésben is - egyelőre még erősen befolyásolja Rudnay hatása. De az természetes jelenség s el fog múlni az évek múltával, melyek az egyéniséget kibontakozásra kényszerítik majd. Komoly tehetség ez a fiatal művész híven követő tájképein lehet legjobban megítélni.

Csaknem ugyanaz a témaköre Szemere Lenkének is, mint Barcsaynak, pedig fiatal leány, úgyszólván gyermek. S mégis púposokat fest, részegeket, tivornyázókat, elkényszeredett bányamunkásokat: az élet kínjában és örömében eltorzult figurákat. És színei is a tragikus élet komor színei: a zöldes-szürke, a feketés kék. Korának tragikuma visszhangzik bennük. Mindenkit meglep képeinek csodálatos készsége. Azt hinné előttük a néző, hogy érett ember az alkotójuk. Nincsen rajtuk elfogódottság, nincsen rajtuk semmi a gyermek kedves ügyetlenségéből.

A csoda gyerek-állapot veszedelmes jelenség a művészet világában, de Szemere Lenke képei nem keltenek nyugtalanságot. Az alakító érzés vezette rajtuk az alakító kezet. Gazdag lélek muzsikálhat ebben a gyermekleányban. Fényes Adolf és Magyar-Mannheimer Gusztáv voltak első tanítói. Szemere Lenke rajzain bizonyos apróra kidolgozott részletek. Fényes Adolf is a szegény és nyomorult emberek festője volt valamikor.

De az első mesterek egyike sem befolyásolta különösebben a fiatal művészleányt, s ez nagyon jó jel. Most Réti mester alakítgatja a lelkét s amit azóta alkot, az - úgy hallik - egészen más, mint amit eddig cselekedett és a maga nemében korántsem olyan teljes, mint régebbi munkái. Szemere Lenke tehát a "múltját" mutatta be az Ernst-múzeumban. A múltját - tizennyolcéves korában! S most a szemnek, léleknek egyformán végtelen jövő felé terjeszti szét szárnyát.

Goebel Jenő azonban ezen a kiállításon az igazi eljövendő ember. Benne valami megragadóan eredeti készül kinyílásra. Most Párizsban viaskodik az élettel és onnan küldte el sebtében, de lelke teljes belemerítésével készített rajzait. Nagyobb feladatokhoz nyúlni odakinn nincsen módja: se műterme, sem egyebe. De ezeken a ki nem fejlesztett hatalmas jegyzetein is megismerni az egész embert, akivé majdan lesz.

Párizs külvásorainak részletei, a banlieu jellegzetes pontjai, Barbizon jelennek meg rajzai, melyek akár szénnel, akár tussal készültek, mindenképpen festői alkotások. Mindegyikben áhítatot ivott lelkesedés lüktet. Olyan művész ez, aki félerővel semmit sem csinál, hanem minden feladatának egész valóját odaadja. Vele bizonyosan lesz még találkozásunk.

Istokovits Kálmán annak a ragyogó grafikus nemzedéknek egyik kimagasló tagja, mely a háború után serdült föl Olgyai Viktor körül. Szőnyi István sikereinek hatása vitte őket előre és vitte őket Rembrandt közelébe is. Aki rajta túl nagy hatással volt és van Istokovitsra, az tanítója a festés mesterségében: Rudnay Gyula. Még megismerni munkáin ezeknek a hatásoknak játéka, de már mellékes rajtuk. Mert minden hatáson keresztül diadalmas erővel érvényesül a fiatal művész eredeti képzeletjárása.

Az ó- és újszövetség leggyakrabban feldolgozott, szinte kánonivá alakított jelenetei: a "Krisztus bevonulása Jeruzsálembe," a "Keresztre feszítés," "a Kálvária" és egyebek, teljes új alakúra válva rajzanak ki Istokovits képzeletéből. Milyen érdekessé tudja tenni például a "Haláltánc" témáját, mennyire eredeti hatásúvá! És megnyugtató, mert a fejlődésnek nélkülözhetetlen feltétele, hogy ezt a dús képzeletet alapos mesterségbeli tudás szolgálja. Megállapítható ez a karcolt csoportok egyes aktjain, továbbá a tájképet ábrázoló lapokon.

Tóth Gyula szintén Párizst járja és külvárosainak utcáiról küld gyorskezű színes följegyzéseket. Ügyes és tehetséges fiatal ember. Ma még csak ennyi látszik belőle.

Elek Artúr