|
Hármacskán (A Vígszínház bemutatója)
A háború utáni Párizsban néhány fiatal francia komponista újszerű operett-tónust pendített meg. Kis színházak és kabarék atelier-hatású zseni viccelődéseiből születhetett meg az a könnyed stílus, amely megszabadulva a bécsi operett nagy igényűségétől, sőt nagyképűségétől, ismét a chansont, a kuplét, a paródiát ültette nyeregbe a háromfelvonásos operett műfajában s a langyos szentimentalizmus, meg a barbár amerikai táncdüh reakciója képen a pajzán offenbachi szellemmel keresett kapcsolódást. Az első olyan operettek, amelyek közül hozzánk Willemetz "Fifi"-je jutott el, még a téma választásban is a nagy Jacques módszerével éltek.
Az antik világ hőseit ráncigálták ki a koturnusból. Amit pár év előtt Maurece Yvain-től kaptunk (Cserebere) most pedig a tehetséges Sulce úrtól, az már másodlagos offenbachiáda, Pierre Veber, a Hármacskán (Quand on est trois) librettistája, magának az operettnek konvencionális típusait, helyzeteit állítja görbe tükör elé s az így kapott groteszk fintorokat röpke és artisztikus zenei ecsetvonásokkal árnyékolja még torzabbakká a szeretetre méltóan szellemes komponista. Sulce invenciója erősen ritmikai lelemény. A túlfinomított blues pattogástól az elaprózott szapora szöveg pergetésig nagy változatosságban öleli fel a tetszetős ritmikai lehetőségeket. És ezen a ponton hiányzott helyenként a Vígszínház különben igazán kitűnő előadásából (élén az ezúttal rokonszenvesen decens Biller Irénnel) a teljes kongenialitás. Pedig Harsányi Zsolt páratlan "alászövegező" készséges a végső határig megkönnyítette a színészek munkáját és Vincze karmester lelkes igyekvésén sem múlt, hogy a remekbe készült versek nem permeteztek mindig elég természetes közvetlenséggel a szereplők ajkairól.
Ez, úgy látszik, szervi hiba, magyar fogyatékosság és talán egyedül a nem énekes színész Góth beszéd képességén nem volt kölönc a rövid időtartamú hangjegyekből összerakott ének frázis. A magam szerény tapasztalatából tudom, milyen nehéz sokszor, egyébként muzikális színész anyaggal, ritmikai (és harmóniai!) fegyelmet követelő feladatokat megoldani. Ilyen kis véletlen réseken át lehet meglátni gyakran zenei nevelésünk és kultúránk mélyen gyökeredző bajait.
Lányi Viktor |