Szerintem egy reakciós alakulatnak, mint például ez a Zrínyi-különítmény, soha nem lehet igaza. Még akkor sem, ha negyven fokos a hőség, húsz embert már meg is ütött a hőguta - s a reakciós különítmény azt mondja, hogy meleg van. Nincs igaza!... És ez nem túlzás, legfeljebb nem kell szó szerint érteni, hanem úgy, hogy a reakciós különítmény azért mondja, hogy meleg van, mert ezzel is valami gonoszt akar.
Például rá fogja a meleget a zsidókra. Azt mondja, hogy a zsidók aláaknázták az országot és most fűtik az aknákat, hogy meleget idézzenek elő s aztán világgá kürtöljék, hogy itt milyen borzalmas meleg van s ekképp kompromittálják hazánkat. - Vagy azért van meleg, mert a zsidók összegyűjtötték s elrejtették a hideget, hogy azt azután majd télen hirtelen a piacra vetve egyszerre felverjék a fa és szén árát, melyet potom pénzen vásárolnak most össze.
És valóbban, a följelentés most is gonosz célzatú. Mert forszírozása annak az erkölcsnek csúfolt erkölcstelenségnek, mely az emberi test nuditásaiból olyan túlontúl borzalmas misztikumot, miegymást csinál. Ennek az "erkölcsnek" neveltje az a férfi, aki bizalmasan elpanaszolta nekem szexuális kálváriáit, akinek élményei közé tartozik a következő apróság:
Tizenhét éves korában órákig bámulta azt a szoborcsoportot, mely a Nemzeti Múzeum homlokzatát díszíti s mely a jellegzetes háromszögben meztelen figurákat, többek közt két heverő nőt ábrázol. "Ó láttam a teljes alakú meztelen nőt, ha csak kőből is, de olyan szépet, olyan izgalmas csípővel, ágyékvonalakkal, hassal, a kis köldökmélyedéssel a has közepén, olyan gömbölyű vállal, karral, derékkal, de mondom különösen csípővel és diszkréten a szem elől visszabúvó, sejthető ágyékvonalakkal, hogy engem bizony majd hogy a frász ki nem tört. Azt hittem akkor, hogy ez fog vacogtató gyönyörűség - és ma tudom, hogy az a kielégülhetetlen szörnyű sóvárgás tulajdonképpen komoly, nagy szenvedés volt."
No lám, igazunk van! - énekelhetnék kórusban a gárdisták.
Nos, éppen hogy nincs igazunk! Mert a panaszkodó az ő "erkölcsük" áldozata, szabályszerű neurotikus. Olyan miliőben nevelkedett, ahol dugták előle az életet. Hazugságok világában, a tilalmak börtönében nevelkedett - s amikor kikerült onnan, szeme nem bírta el a napfényt.
Ezzel szemben látom a szigeti strandon, trikós nők ezrei közt a kis gyermekeket. Szabadon élnek, mozognak, vidámak - és mit csinálnak? A vízzel, a homokkal és sárral játszanak. Az egész picinyek kis edényekkel méricskélik a vizet s a kezükkel kapart gödrökbe öntözik, gombócot gyúrnak, figurákat építenek, a nagyobbak fejeseket ugranak a hídról, versenyt futnak, lubickolnak, - de se kicsinynek, se nagynak esze ágába sincs a trikós nőket nézegetni. Jobban érdekli őket a nekik való mulatság.
Ez aztán már nem Zrínyi gárdista-szellemben való gyermeknevelés. Ezek a gyerekek nem fognak elmenni s harminc méter magasan nyújtózkodó kőistennőt órákig epedve égő szemmel, sápadt képpel gusztálni. Nem, ezek majd sokkal zavartalanabbul sportolnak, vagy tanulnak, mint amazok, az "erkölcs" áldozatai. Szó sem lehet tehát arról, hogy ne lenne a legnagyobb oktalanság, amit a meztelen nőket ábrázoló képekkel műveltek. Természetes, hogy van egy határvonal. De ez a határvonal nem ott van, ahol a gárdisták hiszik. Természetes, hogy például páros jeleneteket ábrázoló fotográfiákat nem kell a kirakatba tenni.
Mindamellett inkább jó, mint rossz, hogy ez az eset megtörtént. Nem engedhetjük át az elsőséget Tenneseenek, amely állam tőlünk pillanatokra elragadta azt. Csak vezessünk mi, nem baj ez a kis kultúrbotrány: hadd vágja maga alatta a fát egész mohón az a szellem, melyből sok minden ostobaság és komiszság mellett ez a képhistória is a nyakunkba keveredett.
Nagy Lajos
