|
Judeocentrikus világfelfogás
Nyugat ˇ / ˇ 1925 ˇ / ˇ 1925. 14-15. szám
Acherontinus név alatt az utóbbi hetekben a Magyarság-ban a Nyugat és írói ellen polemikus éllel írt cikkek jelentek meg, amelyek tipikusan magukon viselik a bélyegét annak a lelkiállapotnak, amelyet én judeocentrikus világfelfogásnak neveztem s amelynek lényegét abban látom, hogy a tőle megszállottak ijedt gyanakvással feltúlozzák a szidóság szerepét az életben, minden nekik nem kedvükre való jelenséget a zsidók számlájára írnak, a zsidóknak minden tényét előre megfontolt gyanakvással nézik, valami általuk konstruált zsidóveszedelem szempontjából, keresztényeknek az ő felfogásukkal ellenkező tényeit rögtön zsidó befolyás - jó, ha nem zsidó zsold - eredményének minősítik és ha keresztény ember ellentmond az ő antiszemita egyoldalúságaiknak, akkor rögtön előállnak a filoszenitizmus bélyegzőjével.
Ha már polemikus aposztrofálással úgyszólván rákényszerítenek, érdekesnek tartom egy kicsit foglalkozni Acherontinus okfejtésével, amely urbánusabb és kevésbé személyeskedő hangjával mégis csak magasabb színvonalát jelenti az irodalmi antiszemitizmusnak, mint azok az alantas hangú becsmérlődések, melyeket az antiszemita sajtóban jő ízlésű ember már elolvasásra sem tarthat méltónak.
Először is azzal az állításommal szemben, hogy közülünk, t. i. a. Nyugathoz törzsökösen tartozó keresztény származású írók közül, tudtommal senki sem foglalkozott a zsidósággal filoszemita szellemben, nagy emfázissal kimutatja, hogy a Nyugatban igenis jelentek meg a zsidósággal foglalkozó cikkek. Ebben nincs semmi megállapítani való, ott a tartalomjegyzék, mindenki megállapíthatja, hogy milyen cikkek jelentek meg s mikor a Nyugatban.
A Nyugat nem valami az aktuális élettől szigorúan elzárkózó, elefántcsont-torony atmoszférájú organum, mindig kontaktust tart az élettel s bár sem politikával, sem szociológiával programszerűen nem foglalkozik, incidentaliter belevonja anyagába az égetően aktuális társadalmi kérdéseket is. Volt idő, amikor például a kálvinizmusban néhány fontos problémája megvitatásának is tért nyitott s nem kisebb kálvinista emberek, mint Ady Endre, Móricz Zsigmond, Szabó Dezső szóltak hozzájuk.
A háború alatt és az ellenforradalomkor a zsidók kérdése vetődött fel mint égetően aktuális probléma s egy-két cikkben ezzel is foglalkoztak, - ami szerintem nagyon jellemző - nem a Nyugat régi, állandó munkatársai, hanem, mintegy vendégként, egy-egy alkalmi munkatárs. Hogy nem a fajvédők ismeretes szellemében? Istenem, a Nyugat eleitől fogva mindig az irodalmi liberalizmus zászlóvivője lett volna-e furcsa, ha most egyszerre a politikai reakciónak kínálja fel magát?
Ha Acherontinus nem volna judeocentrikusan elfogulva, akkor először is észrevette volna, hogy példái nem az én állításomat cáfolják, mert hiszen nem a Nyugat hangadó keresztény munkatársaitól eredő cikkekre hivatkoznak, másodszor pedig feltűnt volna neki, hogy ezek az általa felhozott példák éppen azt mutatják, hogy a Nyugat csak keveset, incidentaliter és aránylag kevés nyomatékkal vetette magát közbe a zsidókérdés körüli harcokba.
Fel kellett volna vetnie ezzel kapcsolatban a miért? Hiszen ha csakugyan olyan zsidó szellemű organum, hogy még legtisztább keresztény munkásait is hozzáidomítja a zsidó szellemhez, akkor a zsidóság szorongattatásakor mégis csak aktívabban kellett volna a polémiába beleavatkoznia. De hát Acherintinus is talált egy nagyon kényelmes és egyszerű, de az igazságnak teljes híjával levő formulát, amely fölmentette őt a komoly gondolkodás kényszere alól.
Az erotika forró színe végig piroslik az egész világirodalmon. Homérosztól máig. Ezer író vonta be tárgyalása körébe az irodalom őskorától kezdve, mint az irodalom ős témáját. Hát ez mind zsidó befolyás? Odysseus forrón erotikus szerelmi jeleneteit Kalypsoval, Aristophanes kicsapongó erotikus pajkosságát a római költők kéjelgő szerelmi líráját és az erotikumra beállított epikáját.
Rabelais életörömtől túlhabzó szabadszájúságát. Shakespeare túlfűtött szerelmi költészetét a Rómeó és Júliában és az Antonius és Kleopátrában, a modern francia és orosz realisták, az olasz veristák műveiben a testi szerelemnek szentelt tág teret - mind, mind a zsidók inspirálták? Nem akarok arról beszélni a helyen, hogy Móricz Zsigmond erotikája mennyire speciálisan magyar erotika, arról sem, hogy Kaffka Margit egyike volt a legkevésbé erotikus íróknak.
Acherontinus állításairól komolyan vitatkozni sem lehet. Tipikus példája annak, hogy a judeocentrizmus mennyire el tud vakítani és minden komolyabb gondolkodás alól fölmentő formulájával milyen meggondolatlanságokat tud mondatni jobb sorsa méltó emberekkel is. Az erotika ilyen értelmű hánytorgatását Acherontinus kész kliséül vette át az antiszemita demagógiától s gondolattalanul utána mondja azoknak, akik gondolattalanul vagy sokszor a gondolat szándékos elhomályosítása végett újra és újra ismétlik.
Ha Acherontinus nem érte volna be a "zsidókhoz idomulás" könnyű és hamis formulájával, észre kellett volna vennie, hogy az irodalom, mióta a romantikát felváltotta a realizmus, egyre hangsúlyozottabb kritikai állásponton áll a fennálló világrenddel szemben, egyre élesebben látja a mai társadalmi berendezkedés hiányait, belső ellentmondásait, vallott és gyakorolt erkölcsének széles szakadékait.
Az irodalom ma nem éri be a jóltáplált polgár szellemi csemegeszállítójának rokonszenves szerepével, hanem úgy lép fel, mint az élet hivatott kritikusa s ezzel természetszerűleg balra kerül. Hogy Adynál maradjunk, akinek Acherontinus úgy látszik elég jó ismerője és talán méltánylója is, az ő radikalizmusára elegendő magyarázat-e a zsidóság hatása?
Amilyen ellentétben állt Ady kora egész uralkodó közvéleményével, amilyen elkeseredéssel nézte a magyar nemzet vesztébe rohanását, - állhatott-e máshová, mint szélső ellenzékbe a vele egykorú uralkodó politikával szemben? És a radikális eszmék csakugyan zsidó karakterű eszmék? Nem otthonosak-e mindenütt a világon? Shaw, Wels és az angol fábiánusok, a ma uralmon levő francia radikálisok, mind zsidók vagy a zsidóságtól befolyásoltak? Olyan társadalmakban, amelyekben a zsidóság létszáma és befolyása a közéletre minimális, mint például a skandináv államokban, erős radikalizmus van.
Ez is a zsidókhoz való idomulás? A radikális világfelfogás a fajokon és nacionalizmusokon való felül emelkedésre törekszik. Hogy lehet tehát zsidó specifikum, mikor a zsidókat Acherontinus és az antiszemita jargon szerint legelső sorban saját "fajiságuk" minden áron való kíméletlen érvényesítése jellemzi? A judeocentrizmus még a logika alól is mentesíti híveit, felhatalmazza őket, hogy egy és ugyanabban a mondatban egyesítsék a legképtelenebb ellentmondásokat.
Akinek a szemét nem zárja le az élet összefüggéseinek szemlélete elől ez a keskeny, de magas korlát, az észre kell, hogy vegye, hogy a radikalizmus mindenütt a világon a polgárság temperamentumosabb és a mai élet berendezkedéseivel elégedetlenkedő elemeinek programja, kísérlet a modern szocializmus és a modern polgári rend közötti ellentét áthidalására egy demokratikus rend formulájával. Híveit a propagálóit nem regrutálhatja sem az arisztokráciából, sem a nagykapitalizmusból, sem az ipari munkásságból, sem a parasztságból, hanem csakis az intelligens városi polgárságból.
Magyarországon ez a városi polgárság igen nagy részben zsidókból áll, tehát a radikális mozgalom híveinek nagyobb része zsidókból kerül ki. Hogy azonban a radikális program mennyire nem zsidó jellegű, azt azonnal meglátja az, aki elolvassa a mi fajvédőink programját és megtalálja benne a radikális programpontok legnagyobb részét, csak éppen beparfümözve antiszemitizmussal.
És mit bizonyít Jászi Oszkárnak az a zsidókat kritizáló fejtegetése, melyet Acherontinus mint koronatanúságot vág a fejemhez? Csakis azt, hogy a radikális gondolatmenet a zsidósággal szemben is igyekszik kritikai álláspontra állni. Babits "konok pacifizmusa"? ugyan kérem, hát már a pacifizmus is zsidó eszme? Jézus Krisztustól Kanton át Romain Rollandig és Babits Mihályig a világ minden nagy pacifistája keresztény volt, a pacifizmus a Jézusi eszméből sarjadzott ki, par excellence keresztény gondolat és tendencia.
Ha ez is zsidókhoz idomulás, akkor állítsunk fel egy tételt: minden, ami Acherontinus nacionalizmusának vagy bármiféle ízlésének ellentmond, zsidó befolyás eredménye. Olvastam én már olyan cikket is, amely az Erzsébetvárosi Körben történt bombarobbantást a zsidók művének mondta. A Nyugat olvasói jól tudják, hogy mi itt ebben a folyóiratban egyformán irodalmi szempontból bíráltuk mindig az írókat és műveiket, akár zsidók, akár keresztények. Magam például - csak "A magyar irodalom a huszadik században" című nagyobb tanulmányomra hivatkozva, amelyben végigszemléltem az egész modern magyar irodalmat, szóvá tettem benne a zsidóság benyomulását a magyar irodalomba, egyforma mértékkel mértem zsidóknak és keresztényeknek - egész tömegét írtam a könyv és színházi kritikáknak, amelyekben bizony nem egy zsidó író művét bíráltam keményen.
Ha Acherintinus mégis azt állítja, hogy a zsidó írók valami különleges védelemben állnak a Nyugat részéről, akkor vagy nem tartozik a Nyugat olvasói közé, vagy - s ez a valószínű - judeocentrizmusa elzárja észrevevő képességét a való tények elől. Téved Acherontinus abban is, hogy sohasem találtam volna a Nyugatban teret és alkalmat arra, hogy zsidó írók szociális gyökereit kutatgassam és lelki berendezésüket kiismerjem és megismertessem.
Én annak idején ezt a szociális és pszichológiai vizsgálatot végrehajtottam néhány régebbi és modern magyar írón, akik ebből a szempontból különösebben érdekeltek és munka közben bizony sohasem gondoltam arra, hogy ezeknek az íróknak zsidó vagy keresztény a vallásuk. Kétségbe vonom azt az állítást, hogy a Nyugat nem engedett volna tért zsidó írókra vonatkozó ilyen szempontú elemzéseknek. Bizonyos azonban, hogy Archerontinus megelégedését akkor sem érdemeltük volna ki, sem én, sem a Nyugat, mert én bizony nem fektettem volna olyan nagy súlyt a zsidó "fajiság" hangsúlyozására, mint ahogy ő kívánta volna.
Abban a lapban, amelyben Acherontinus cikkei megjelennek, Ignotust mint a zsidó szellem egyik legfőbb reprezentánsát és a zsidó veszedelem egyik legveszedelmesebb eszközét szokták emlegetni. Amint azonban valaki - ebben az esetben Dóczy Jenő, aki szintén munkatársa a Magyarságnak - kicsit megnézi pályáját és eredményeit, megvizsgálja eszméit és azoknak a magyar elődökhöz való kapcsolatát, menten kiderül, hogy ő is egész intenzitással a magyar műveltség talaján él.
Csak gondolkodva és elfogulatlanul kell a dolgokhoz közeledni, azonnal kiderül a babonák alaptalansága. Ma nálunk divatban van a faju romantika, amely írtózik a kellemetlen igazságoktól. Ebbe a rovatba tartozik a zsidó veszedelem fantasztikus képzete is, amely nagyon sok agyvelőben burjánzik és különös ártalmaktól félti a magyarságot. Ezzel szemben a valóságokon alapuló álláspont az elfogulatlanul gondolkozókra nézve adva van.
Ezért bizonyos eltéréseket érzünk rajtuk a magyar emberek általános lelki képétől s ezt az eltérést látszatra fokozza a törzsökös magyarság hivatalban dolgozó és gazdálkodó tömegeitől különböző életformájukat is. A magyarságnak azonban jelentős erőgyarapodást hoztak gazdasági és szellemi téren egyaránt.
Ha nekünk kellemetlen az, hogy még mindig van bennük valami a mienktől eltérő karakter, akkor - miután a zsidók egyszerű kiküszöbölésére úgy sincs mód - arra kell törekednünk, hogy teljes és maradéktalan asszimilálódásuk mennél gyorsabban végbemenjen. Ennek azonban nem az a módszere, hogy váltig a különbségeket hangsúlyozzuk, minduntalan orruk alá dörzsöljük a zsidó voltukat és mindenféle romantikus elképzelésből fakadt tendenciájukat imputáljunk nekik, hanem az, hogy türelemmel viseltessünk irántuk, adjunk nekik egy-két generációnyi időt az asszimilálódásra.
Mindennemű antiszemitizmus, akár durva, akár enyhe formájában, ennek az asszimilációnak az akadálya, mert felkelti a természetes reakciót és konzerválja a zsidó különállás szellemét. A zsidók legjobb elemei tudatában vannak, hogy csak kétféle jövő állhat előttük: vagy a mostani láthatatlan, de számukra keservesen érezhető szellemi gettóban-maradás vagy a társadalom egészébe való beolvadás. Az utóbbit választják, ha szabad választást engedünk nekik.
Bizonyosság erre Biró Lajos A bazini zsidók című regénye is, melyet Acherontinus egy előbbi cikkében elég világosan kimondott tendenciájának teljes félremagyarázásával úgy aposztrofált, mint a zsidó fajhoz ragaszkodás dokumentumát., holott alaptétele éppen az, hogy az üldözés kovácsolja egységgé a szidóságot, amint a rájuk nehezedő nyomás csökken, vele csökken zsidóságukhoz való ragaszkodásuk is és a szabadság és igazságosság légkörében fel tudnának szívódni a népbe, amely között élnek.
Ez nem valami specifikus zsidó tétel, hanem általános emberi dolog: ugyanaz a morális erő nyilvánul benne, amely minden üldözés dacára fenntartotta a kereszténységet, később a protestantizmust, vagy ha úgy tetszik, török-német kettős nyomás alatt a magyarságot. Nekem volt egy iskolatársam, jó pajtásom, derék, jó eszű tót fiú.
Mindig velünk tartott, teljesen magyarnak érezte magát, az önképzőkörben lelkesen szavalta Petőfi hazafias verseit. Akadt azonban néhány fiú, aki kezdte kicsúfolni kicsit tótos kiejtéséért, tömpe orráért, mindazért, ami tót eredetére vallott. A fiú önérzetes volt, félrevonult tőlünk, tótok társaságát kereste. Luteránus pap lett belőle, heves nemzetiségi agitátor. Azok, akik akkor csúfolódtak, nem is sejtik, hogy valamicskével ők is hozzájárultak Magyarország romlásához.
Schöpflin Aladár |