Így nevezte Nietzsche azokat az embertársainkat, akik – véleménye szerint - „nem érdemelték meg”, hogy génjeik átöröklődjenek. „Kevesek” voltak, mert igen messze álltak az Übermensch eszméjétől. Nem rendelkeztek különleges képességekkel, emberi gyarlóságokkal annál inkább. „Túl sokak” viszont abból a szempontból, hogy értékük az emberiségre nézve igen csekély, létszámuk ehhez képest nagy.
Úgy látszik, Nietzsche és Darwin nem értették volna jól meg egymást. Míg Darwin arról beszélt, hogy az „életképesebb”, vagyis az egész szempontjából hasznos egyedek maradnak fenn és szaporodnak, Nietzsche a problémát éppen a fentebb bemutatott „kevesek” számának gyarapodásában látta.
Vajon kinek volt igaza?
Az Übermensch eljövetele a mai napig várat magára – bár biztos vannak, akik nem értenek velem egyet ebben. Magam viszont valószínűleg a kevesekhez tartozom, hiszen semmi emberfelettit nem tudok felmutatni, gyarlóságom viszont annál több. De őszintén nem bánom, hogy vannak utódaim.
Ha a demográfiai adatokat nézem, akkor viszont abban reménykedem, hogy Darwinnak sem volt igaza.
A grafikonból jól látható, hogy az átlagéletkor növekedése egy ideig még tudta ellensúlyozni hazánk népességének fogyását, de ez már régen nem elég…
Ebben a perspektívában ugyancsak rossz ómen ránk nézve Darwin kijelentése, mely szerint „az erőseké, az egészségeseké és az életképeseké a világ, mert ezek faja fenmarad és szaporodik.” (Persze ha hozzászámoljuk a határainkon túl élő magyarokat – akik a statisztika szerint közel ötmillióan vannak -, akkor kicsit optimistábban nézhetünk a jövőbe, de ők is egyre fogynak.)
Nomármost három lehetőségünk maradt. Érvénytelennek nyilváníthatjuk mindkét elméletet – de akkor elő kell állnunk egy jobbal, hiszen ekkora szellemi nagyságokat nem lehet egyszerűen negligálni.
Vagy elkezdhetünk gyorsan szaporodni.
A harmadik lehetőségünk, hogy kikiáltjuk magunkat Übermenschnek és bízunk abban, hogy nem fogyunk el teljesen, mire végre eljön majd a „mi időnk”.
