Ady tragédiája

(Révész Béla új könyve)

Az első könyv, amelyben Révész Béla az Ady-esethez közelférkőzni igyekezett - "Ady Endre életéről, verseiről, jelleméről - Léda könyve volt. Az Új Versek, a Vér és Arany Adyjának indulásáról, gyönyörű stációiról az Értől az Óceánig, az örökkévalóság vizein vitorláit bontó Ady Endréről szólott ez a könyv, mely életesen (hogy Révész Béla kedves szavát használjam) érzi, érezteti, amit Ady számára Léda asszonyhoz való viszony jelentett. "

Amilyen vadult vérű, gyermeki ártatlanságú, az élet zuhanóit nem értő, nem látó volt Ady, mentő szüksége volt az olyan barátságra, mint Lédáé, aki azonban nemcsak a romantikát jelentette számára, de Léda glóriájának legszebb színe, hogy Ady lelkét, a maga bolyongó, Adyt is magával sodró sodrával fölemelni és kivetíteni tudta az örökkévalóság felé.

A Lédához való viszonyának sorsfordulatait olyan drámai erővel jeleníti meg Révész Béla ebben a könyvében, annyira magán viseli ez a rekonstrukció az életnek minden jegyét - akár Révész Béla által közvetlen tudott, vagy lelkiismeretesen egybegyűjtött, akár az ösztönös író intuíciójával életre varázsolt eseményekről legyen szó -, hogy Révész Béla könyvét az Ady-literatúra sok mindenfajta terméke között a legelső helyre kell állítani.

A második könyv - amiről most szó van: "Ady tragédiája - Csinszka könyve. A beteljesedés könyve, életének arról a végső szakaszáról, melynek során hömpölygő, tengermélységű folyamban futott egybe élete százágú sodra, a magyarság sorsa, ennen sorsa, a háború, házasság, forradalom, asszony, fajta, emberiség, minden. Azokat a gyökérszálakat keresi meg könyvében Révész Béla - mélyen ásva a talajba s művészi kézzel bogozva ki az összeakaszkodó szálakat -, amelyek tövéről Ady Endre művészetének leggyönyörűbb hajtásai szakadtak, a legérettebbek, a legfrissebbek, a leglátnokiabbak.

Mit tudhat biográfus és mit adhat író, ami többet mondana a költő tragédiájáról, mint amit ő maga éreztet az "Emlékezés egy nyáréjszakára szinte hideglelősen gyönyörű, vagy a "Krónikás emlék 1918-ból" óstestamentomi fenségben ragyogó költeményében, "Az elhagyott kalóz-hajók", "Nézz Drágám, kincseimre" című szerelmi verseiben: "A halottak élén" kötet soha nem képzelt hangszerelésű oratóriumában!

S Révész Béla megcsinálta a csodát, hogy ezek mögül a versek mögül, melyek nem "megnyilatkozásai" Ady életének, nem is "leszámolások" élete egy-egy problémájával (nem ítélőszék önmaga felett), hanem máglyái Ady életének, egyek vele, mint a láng az anyaggal, melyet fölemészt, hogy ezek mögül a versek mögül kihozza, elénk vetíti - meg nem cáfolhatón és meg nem másíthatón - Ady életének ezt a jelentős korszakát, de úgy, hogy jelentősége Révész megelevenítő írása nyomán valósággal felfokozódik, Ady Endréhez méltóvá válik.

Révész Béla könyve elején azt írja: "Ady Endre elment és a feleségéről úgy írnak, mint valaha Szendrey Júliáról. Könyörtelenül, könnyelműen és nem tudják, hogy Ady Endre lelkének tisztaságát bántják azok, akik ugyanekkor Ady Endrét magasztalják. Szendrey Júlia mártíruma is hallatlanul igazságtalan volt, hát még az Asszonyé, akire elszánt tollak csak döntenék az árnyékot, akit pedig Ady Endre választott, nem a Petőfi Sándor ifjonti szenvedélyességével, de száguldó szerelmek után megtorpanó kémleléssel, évek történetével, lassú szövődéssel, küzdelmek vállalásával, de választotta: Csinszkát..."

Hogy vajón valóban ez indította Révész Béla tollát, vajon a könyv megíratlan marad-e, ha az örökség okán nem indul meg az a gyűlölködő harc, melynek filiszter fordulásai sehogysem találnak e hősön élt élethez, vagy pedig Ady életének mákonya enélkül is bódította volna Révész Bélát (minthogy alig e kötet befejezése után már Ady életének más problémája csábítja), erről talán maga Révész sem tudna hitelesen beszámolni.

Annyi bizonyos, hogy ez a Szendrey Júlia-utalás, a hamis beállítások megcáfolásának lelki kényszere úgyszólván csak auftaktként van meg Révész Béla könyvében, ami azután következik, ahogyan megcsinálja, ott már nem gondol cáfolásra, vakondok vádak összezúzására, ott már - gyönyörű lendülettel - az író markol Ady Endre életének, ennek az egészen élt életnek telijéből s a megérzés, meglátás, formálni tudás művészi eszközével dramatizálja Ady Endre viszonyát Boncza Bertához, de úgy, hogy ezen a ponton az irodalomtörténetnek nem marad revideálni valója.

Nem lehetünk eléggé hálásak Révész Bélának, aki a legényember Adyval esztendőket töltött együtt, a házas Adyt mindössze kétszer látogatta meg, hát hiszen ez lehet, de mennyire kellett ismernie Adyt, mennyire közel tudott férnie - barátsága és művészete fonalain - lelke mélyéhez, ha kétszeri látogatás után így tudta megeleveníteni Ady házasságát, az 1912 után elkövetkező sorsos esztendők egész feldúltságát. Mert így volt, szóról-szóra, lélekről-lélekre így volt, ezt állítom, szentül erősítem én is, ki (ha már a matematikai bizonyításnál maradunk) a házas Adyval is számtalanszor voltam együtt.

1911-ben kezdődik levelezése a lausanne-i internátus tizenhétesztendős növendéklányával. Az első lánylevelek: tisztelő áhítat, tiszteletlen kíváncsiság s valami magasabbrendűség, mely megkülönbözteti Ady Endre elég bőséges lánylevél-postájától. Valami abból a szellemből, ami Basrieseff Máriának Maupassanthoz írt első levelein is csillog.

"Óh csókolt csókok, lengeteg asszonyok,
Bűnök kerítette pamlagos életem,
Egy szép, frisstestű lányról
Álmodoznom szabad-e még?

Itt e faluban virágosak a fák,
Itt a régi suhanc el-elemlékezik
S a régi, szűzkisasszony
Alakját fölidézgeti.

Úgy jár lelkemben, mint késett ibolyák
Fölött júniusban a napsugár heve,
Nincsen szebb, mint az emlék
S egy finom gyermek-hajadon.

Óh csak még egyszer gyérülő hajamat
Felborzolná egy lyány, nem érintett, szelid,
Mondván: "Leszek az első
Zsenge és pici asszonyod."

S a gyermek-hajadon levélről-levélre nő, mind különb női lélek bontakozik ki a levelek és találkozások során és a "szent, ifjú cédrus" belenő Ady Endre életébe kérdésnek, sorsnak, beteljesülésnek. Amit ez a szó Ady életében (felesleges, hogy "életet" írván ezt a szót "művészetében" külön ideírjam) jelentett, ahogy minden látó számára kihüvelyezhető ékírással írta magát Ady életébe, ahogy hivatását Ady mellett felfogta, teljesítette (ezen a ponton Révész finom tolla elnémul, mert különben egy kissé Grizeldisz-történetét kellene írnia), ahogy egész lelkével a költő beteg szívére hajolt, ahogy a költő életének utolsó esztendeit - egy nagy tragikus világösszeomlás közepette lehetővé tette, sőt feldúsította, ez hitet keltően, megcáfolhatatlan igazságként kijön Révész Béla könyvében.

Szép és megrázó drámaisággal írja meg Révész Béla ennek a zárókorszaknak káputjait és őszintén. Nem "tétel", mit bizonyítani óhajt, hanem élet, melyet úgyszólván a korán elhunyt baráttal él. Ha az Ady-irodalom, nem mondom, tehetség dolgában, de legalább az igazság akarásában Révész példáját követi, akkor ez az irodalom nemcsak mennyiségileg jelent valamit.

Szép és nemes könyv Révész Béla könyve. Irodalomtörténetünk nagy értékkel lett gazdagabb s izgatott kíváncsisággal várjuk a folytatást.