Az Ady-üzlet

Ady ma a legnépszerűbb írói név Magyarországon, napról napra megújuló szenzáció, tömegeket megmozgató presztizse. A könyvei a legkelendőbb könyvek, versei közszájon forognak, szavai szállóigékké lettek, nincs nap, hogy újságírók cikkeiben, politikusok beszédeiben, citátumot ne olvasnánk Adyból.

Vannak Ady gyűjtők, akik minden a költőre vonatkozó nyomtatványt összegyűjtenek, vannak rajongók, akik fanatikusan terjesztik hírét és jelek mutatkoznak arra, hogy az Ady név híre áttöri már a magyar nyelvhatárokat és külföldön is ismertté és érdekessé kezd válni. Az Ady irodalom pedig egyre nő, bár egyenlőre inkább terjedelemben, mint minőségben.

Olyan nagy visszhangja van ma Adynak, hogy már szinte megijed az ember: nincs-e túlzás a dologban, az a bizonyos túlbuzgóság, amely léha divattá tesz komoly dolgokat és előbb utóbb meghozza a maga reakcióját? Erre pedig ügyelni kell, mert Ady sokkal komolyabb értéke a magyarságnak, semhogy szabaddá legyen divattá degradálódtatni.

Most már nem lehet és nem is szabad bizonyos olyan jelenségeket hallgatással tűrni, amelyek az Ady kultusz ürügye alatt sértik Ady géniuszát és emlékét és amelyek, ha még jobban elharapóznak, kompromittálhatják az egész Ady ügyet. Azt hiszem, minden komoly és meggyőződéses híve Adynak igazat fog nekem adni, amikor ezzel felszólalok azok ellen a visszaélések ellen, amelyeket Ady nevével, poézisével és emlékével űznek.

Itt vannak elsősorban a túl sűrűn ismétlődő Ady hangversenyek. Senkinek sem lehet az ellen kifogása, ha a költő iránt érdeklődő társaságok a maguk körében vagy akár szélesebb körben is rendeznek egy-egy hangversenyt, amelyen Ady verseit szavalják, a szövegeire költött zenét éneklik, ha tehetséges színművészek a dobogón Ady versekkel próbálják bemutatni tehetségüket vagy ha hozzáértő elmélkedők nyilvános előadásokon közlik vizsgálataik és elmélkedéseik eredményeit.

Még az ellen sem lehet szót tenni, ha néha néha hangverseny vállalkozók rendeznek egy-egy olyan szavalóestélyt, amelyen jó szavalóművészek Ady verseket szavalnak. De már az ellen a túlzás ellen, amelyet az utóbbiak űznek, Ady emléke nevében tiltakozni kell. Alig van hét, hogy ne jelenne meg nagy plakát az utcákon egy Ady hangverseny hírével.

A legkülönbözőbb hangverseny vállalatok a legkülönbözőbb szavalókkal egyre-másra hirdetik a szavalóestéket, délutánokat és matinékat s ha nem kapnak közreműködőül igazi művészeket, hát dilettánsokat és kontárokat léptetnek fel bennük. Ady most már egy csúf üzleti konkurencia központjába került, amely lármás ízléstelenségével és kíméletlen üzletiességével pellengérre állítja a költő nevét.

Bizonyos, hogy ezeknek az előadásoknak nagy része méltatlan Adyhoz, félrevezeti a közönséget és kompromittálja úgy az irodalom, mint a szavaló művészet ügyét. Egy kétségbeejtő terézvárosi búcsút rendez Adyval s a siketítő lárma, melyet támaszt, elriasztja a jóízlésű embereket. A híres pesti üzleti szellem rátette kezét Adyra és megfertőzi a maga mindenhova befurakodó óinszolenciájával a költészetét is. Azoknak, akik Ady műveinek szerzői jogával rendelkeznek, utána kellene nézni, nem lehetne-e ez ellen a már-már tűrhetetlen üzlet ellen tenni valamit.

Azt tiltja a törvény, hogy a cigánybanda engedély nélkül elmuzsikálja valamely zeneszerző művét, - nem lehetne bírósági döntést provokálni, amely tilalmazza a költők műveinek az üzlet harmincadjára kerülését? Nem vagyok eléggé jártas a szerzői jogban, hogy ezt tudjam, főleg nem tudom, van-e erre valami bírósági praxis, de ha csak egy lehetőség van, azt meg kellene ragadni az arra illetékeseknek.

Azt a ponyvairodalmat, amely Ady körül burjánzani kezd, teljes nyomatékkal ki kell pécézni. Sajnos, a sajtó ebben nem tanúsít kellő gondosságot, még komolyabb fajta lapokban is olvasunk néha haszontalan és alap nélkül való dolgokat Adyról. De végre az újságcikk elhangzik a nappal, komolyabb megítélés alá esnek a könyvek. És itt sajnálatomra ki kell emelnem az Amicus kiadóvállalat két új kiadványát.

Ez a vállalat sok derék dolgot csinált, becsülésre méltó példákat adott a magyar közönségnek a könyvelőállítás ízlésességére és művészi díszére. Kozma Lajos, Fáy Dezső, Márffy Ödön illusztrációival megjelent amatőr kiadványai, néhány művészeti könyve, Tersánszky, Füst Milán, Szép Ernő könyvei becsületére válnak. Ady kiadványai között is sok jó van, amit szívesen fogadunk: Ady első verseskönyve és Még egyszer című fiatalkori kötete stb. Két új Ady kiadványáról azonban már nem szólhatok hasonló elismeréssel.

Az "Ady párizsi noteszkönyve" című pici kis kötetke azokat a sebtiben írt följegyzéseket közli le, melyeket 1904 nyarától 1905 januárjáig terjedő első párizsi tartózkodása alatt noteszkönyvébe írt. Újságokból és egyéb olvasmányokból való idézetek, ötletek, cikk- és novellatémák, élmények emlékei vannak a kis könyvecskében. Ady írta őket, tehát meg van az érdekességük, életrajzi és fejlődéstörténeti értékük is. Az egész anyag azonban érzésem szerint túl kevés és nem eléggé fontos arra, hogy külön könyvben jelenjék meg, - legfeljebb egy elég érdekes folyóiratközlemény lett volna belőle. Olyan túlzás ez, amely nem válik az Ady ügy javára.

Az ŤAdy könyvť címmel kiadott terjedelmes és igen díszes kiállítású kötetet azután már teljes kellemetlen érzéssel tettem le. Nagyon vegyes tartalmú könyv ez, mintha csak úgy találomra csapták volna össze. Van benne egy előszón kívül Ady Lajos egy rövid polemikus írása az Ady életrajz dolgában, Ady Endre néhány levele és újságcikke a nagyváradi időből, kortársak levelei Adyhoz, egy sereg igen vegyes tartalmú és eredetű cikk Adyról a legkülönbözőbb írók tollából.

Itt találjuk Szabó Dezső fulminális cikkét az Ady kérdésről Herczeg Ferenc ellen, melyet már a "Világ"-ból ismerünk, Földessy Gyula ugyanezen alkalomból írott fejtegetését "Ady magyarsága" címmel, Rozsnyay Kálmán, Kémery Sándor, Tabéry Géza emlékezés féle, elég semmitmondó cikkeit, két középszerű verset stb. Az "Ady fia" című cikk oly hallhatatlan ízléstelenség, amelyre eláll a szavam. Egy névtelen szerző azt sejteti benne, - dehogy sejteti, el akarja hitetni, hogy Adynak maradt Csucsán egy törvénytelen fia valami cselédleánytól.

Forrása valami csucsai vénasszony pletykálkodása. Ady Lajos a cikkhez fűzött megjegyzéseiben semmivé teszi ezt az ostoba pletykát és igen helyes megjegyzéseket tesz a cikkben foglalt éretlenségekre, de azért azt mondja: "Az Ady fia" című írást okvetlenül közölni kell az Amicus Ady könyvében, mert a cikknek határozottan dokumentum jellege van: kémiai példája annak, hogy milyen - hol jó, hol nagyhiszemű - legendagyártásokkal íródnak újabban az Ady Endre életét tárgyaló cikkek, tanulmányok, könyvek. Hát ezt a csavarra járó okoskodást nem értem.

Nekem a jóérzésem azt sugallja, hogy az ilyen ízléstelen szamárságoknak még cáfolattal kapcsolatban sem szabad publicitást adni. Én bizony szégyennel és felháborodással olvastam és velem együtt azt hiszem túlnyomó többsége azoknak, akik becsülik Ady Endre emlékét. Az Adyról szóló többi cikkek közül is csak a Szabó Dezsőé és Földessyé érdemelte meg a fölmelegíttetést, a többi vagy irreleváns, vagy ízetlen. Az ilyen könyvek kiadása nem Ady kultusz, hanem az összetévesztésig hasonlít az Ady hagyaték üzleti kifacsarásához.

A könyvvel kapcsolatban egy személyes ügyet is el kell intéznem. Ady Lajos, mint már említettem, közöl benne egy csomó levelet, melyeket kortársak intéztek Ady Endréhez. Ezek között nekem is van egy 1908-ból származó levelem. Közlésére Ady Lajos nem kért és nem kapott tőlem engedélyt.

Nincs semmi okom titkolni e levelet, de tudtom nélkül való közlése olyan indiszkréció, amely ellen tiltakoznom kell. Hogy magánleveleim nyilvánosságra hozhatóak-e vagy sem, abba, amíg élek, nekem is van beleszólásom. Nem akarok nagy kázust csinálni a dologból, de kijelentem, hogy ha bárki bármely magánlevelemet ezentúl akár könyvben, akár lapban publikálja, oltalomért a bírósághoz fogok fordulni.

Schöpflin Aladár