Legelőinken és réteinken a vakondtúrásokat elsimítani nem szokás.
Elég nagy kár ez! Hiszen a vakondtól felszinre túrt földhalom féregmentes, kitünően elporhanyított, igen sok növényi tápanyaggal rendelkező föld, melynek kiváló gazdasági írónk, Dorner Béla olyan trágyázó erőt tulajdonít, mint amilyen a komposzté.
Az el nem terített vakondtúrások pár év alatt megzöldülnek ugyan, de nagyobbára gyom telepszik reájuk, melyet tisztességesen lekaszálni még nagy időpocsékolás árán sem lehet, másrészt a kúpok teteje nyáron kiszárad, alja pedig az esővizet tartja vissza a kupok közötti gödrökben, hol azután savanyufű szokott megtelepedni.
A vakondtúrások elsimítása legszaporábban megy egy boronához hasonló szerkezettel: a rétgyaluval. Oldalt két, kb. 1 m. hosszú szántalp képezi a gyalu rámáját, melyeket négy vasélű keresztrúd fűz össze. A keresztben álló rudak a tulajdonképeni gyaluk. Közülük az első legmagasabban áll, minden következő mélyebben, a legutolsó pedig már az oldalsó talpaknál is mélyebben simítja a talajt.
Ezen kitünő szerszámnak két előnye van: olcsó, mert bármely faragó ember el tudja készíteni, másrészt nem ugrál át a vakondtúrásokon, hanem gyalúl fokozatosan, apránkint biztosan, de lemetszenek a dombokból egy-egy réteget s így azt el tudják simítani. Ha a legutolsó gyalura csipkés vasélt verünk, akkor ez a földet meg is tépi, ami a moha gyérítése, irtása szempontjából jelent nagy előnyt.