|
Szibéria kereskedelme és gyáripara
A génuai német-orosz megegyezés gazdasági jelentősége oly hatással volt egész Európa pénzügyi köreire, mint talán a világháború kitörése óta egy kereskedelmi szerződés sem. Két versenytárs érdekei ütköztek itt össze, a lerongyolódott Németországé és a csengő valutájú „ködös Albioné”. Mielőtt a gyáripar egyes ágainak taglalásába fognék, röviden, egységes áttekintő képet óhajtok nyújtani Szibéria kereskedelméről. A kereskedelmi élet normális kifejlődését gátló körülmények között elsősorban fel sorolhatnám az egységes piac hiányát, az árúk a különböző kormányzóságokban más és más minőségben és kiállításban kerülnek forgalomba, ami főleg az exportképesség csökkenésében nyilatkozik meg; továbbá a tőke, hitel és vállalkozási szellem hiányát. A legtöbb kormányzóságban a lakosság is rendkívül gyér a nagyobb dimenziójú kereskedelmi élet kifejlődéséhez. A közlekedési viszonyok ziláltsága is bénítólag hat, a drága fuvar a vasút- és hajóállomásokhoz, hihetetlen módon megdrágítja a különben potomárú mezőgazdasági terményt. Európai-Oroszország és a szomszédos keletázsiai államok: Kina, Japán és Mandzsuria fejlettebb kereskedelme is érezteti kártékony hatását. A nagyobb arányú kivitel hiánya is szembetünő, hogy e tekintetben mily rendellenesek a viszonyok, legjobban bizonyítja az a tény, hogy a Priemurje kormányzóságban 1914-ben a bevitel kilencszeresen felül multa a csekély értékű kivitelt. A gyáripar fejlődésének is gátat vet a mérnökök és kitanult munkások hiánya, akárcsak Oroszországban, különösen most, a szovjeturalom alatt. Szibéria kereskedelmének karakterisztikumai közé sorolhatjuk a vásárokat is, amelyek nem maradnak messze a híres Nizsnij-Novgorodban hetekig eltartó vásárok mögött. Az irbiti vásár jelentőségében lényegesen csökkent; az óriási távolságok miatt helyi kisebb vásárok alakultak ki a kereskedelem rendes orientációjának megfelelően. Míg azelőtt csak a kormányzóságok székhelyei voltak az ipari és kereskedelmi gócpontok, addig most jellemzők a tranz-szibir vonal mentén gombamódra elszaporodó kisebb ipari központok, melyek közül sok világjelentőségű emporiummá fejlődött. A 90.000 lakosú Nowo-Nikolaewsk, Nyugat-Szibéria gyáripari központja, a vasút kiépítése előtt csak néhány rozzant viskóból álló halászfalucska volt. A nagy gócpontok megszűnésével a nagyvállalkozók helyébe kisebbek léptek, akik – hála a kedvező körülményeknek – az előbbiekkel sikeresen fel tudták venni a versenyt. A malomipar központja Nyugat-Szibéria ringó kalászú rónája, ahol a gőzmalmok a magasabb kulturájú helyeken vannak koncentrálva; a Tomszki-kormányzóságban épült Szibéria malmainak 60%-a. Ezek közt is első helyen áll a nowo-nikolaewski Gorochov-gőzmalom a legmodernebb felszereléssel, többek közt elektromos függő vasúttal a kikötőhöz. Nyugat-Szibéria lisztprodukciója 1914-ben 4.8 millió métermázsa volt, amely mennyiség, természetesen, a belső zavarok és forrongások miatt tetemesen csökkent. Kelet-Szibéria erős lisztbehozatalra szorul elsősorban Mandzsuriából. A szeszipar fejlődése az utolsó években rendkívül rohamos volt, aminek közvetlen oka a burgonyával bevetett területek növekedésében keresendő. A vajipar előtt a fejlődés kiszámíthatatlan perspektívái nyíltak meg a tranzkontinentális vasút kiépítésével, 1896-ban az Európai-Oroszországba eszközölt kivitel a termelésnek csak 9%-a, 1907-ben pedig már 94%-a volt. A legtöbb gyár szintén a tomszki kormányzóságban van, ahol a gyárakat főleg privátvállalkozók tartják kezeikben; míg az északi fekvésű Tobolszkban a parasztszövetségek tartják kezükben a vajipart. Jellemző, hogy a parasztszövetségek, „artelek" tejtermékei jobb minőségűek, mint a nagyobb nyereséggel dolgozó vállalkozóké. A vajszállítmányok 96%-át a Baltitengermenti Vindava kikötőjébe továbbítják; a vajtermékek 6%-a szolgál csak helyi használatra. A Bajkálon túli bennszülött burjátok elég jelentős kivitelre dolgoznak Japánba és Kinába. Szibéria bőriparának központja Szibéria Párisa, Irkuck, 32 bőrgyárral; az itt készített bagariaárúk minőségre és kivitelre elsőrangúak. A szappangyárak produktumai is fontos kiviteli cikkek; az orosz szappan a legjobbak közé sorolható. A viaszgyertyagyárak – általában szerzetesrendek kezelésében – főleg egyházi célokat szolgálnak, fontosságuk, természetesen jelenleg hanyatlóban van. Az olajipar (repce-, napraforgó-, babolaj), sajt- és söripar eléggé fejlett. Porcelángyár Szibériában csak három, papírgyár egy, dohánygyár kettő van. Fémipara egyáltalán nincs, a textilipar, három primitív eszközökkel dolgozó szövetgyáron kívül, teljesen pang. A gyártelepek leginkább a nagyobb városokban vannak koncentrálva; így Vladivosztok városában 1915-ben 4 modern berendezésű gőzmalmon kívül 55 gyártelep működött. A távol keleti tartomány jellegzetessége abban nyilvánul meg legjobban, hogy a vállalatok 65%-a sárgák kezén van. S ezen vállalatok jobban is reuzálnak, mint az orosz gyártelepek, miután a kinai és koreai munkások munkabére jóval alacsonyabb, mint az oroszoké. Fentiekből megállapíthatjuk tehát, hogy Szibéria gyáripara, eltekintve egyes iparágaktól – malom- és faipar – még rendkívül kezdetleges stádiumban van. Szibéria iparának egyik legfontosabb feladata abban nyilvánul meg, hogy gyártelepek, műhelyek felállításával függetleníteni tudja magát a környező államok, főleg Európai-Oroszország és Japán silány minőségű, valamint az Egyesült- Államok prima kivitelű, de méregdrága iparcikkeitől. A szibir iparnak a gyáripar fejlesztésével oly irányban kell haladnia, hogy a nyers-termények helyett félig kész ipari termékek kerüljenek kivitelre. Gundrum Gyula |