(akit hiuságában sértett egy másik vers)

Tapodja meztelenül a földet,
Vagy ölelje körül bár ékköves topán,
És járjon bár nesztelen szőnyeges szobán,
A talpad: az ördögtől örökölted.

De a tenyeredről a keztyüdet vedd le,
Mikor áhitattal szoritod szivedre.
Körül lengi alázat glóriája,
Ha kérsz, ha adsz, ha illeszted imára.
Eldurvult bőrén is mennyei gyémánt ég,
Két tiszta tenyered: isteni ajándék.

S könyöklő angyalkát mások hadd csudálják,
Könyöklő angyalka földöntúli báját.
Kacérság: a neved asszonyi könyök.
Óh, tiszta fájdalmak, tiszta örömök! -
Hittel, szerelemmel ha hajlik a térd,
Mintha a virágok szavaival szólnál:
Csak a lelket érzed akkor s nem a vért.

S van-e szebb, emberibb egy térdrerogyó lónál?