Eugene O'Neill

Ha egy művelt amerikaitól azt kérdezik - kit tart Amerika reprezentatív modern drámaírójának, habozás nélkül Eugene O'Neill nevét fogja említeni. És valóban: O'Neillnek voltak az utóbbi években a nagyon fejlett és merészen előre rohanó amerikai színpadokon a legmélyebb - és legjobban értékelt sikerei. Nem kimondott kasszasikerek - de nem is csupán egy kis irodalmi közvélemény kikiáltásán alapuló elismerés jutalmazta az írót, aki sokkal robusztusabb egyéniség ahhoz, hogy csak egy túlfinomult kis közönség számára írjon.

Mikor azonban O'Neill, akit hazájában annyira nagyra tartanak, most legutóbb az európai közönség elé került - "Anna Christie"-t Berlinben és Bécsben Reinhardt adta elő, "Emperor Jones"-t pedig Londonban és Párizsban játszották -, akkor az európai, különösen a német kritika tanácstalanul állott az íróval szemben, s a rosszindulatú gúnyos berlini kritika mérgesen elvakkantotta magát. Ők Amerikától - egy onnan jövő új írótól valami egészen mást vártak. Valami építkezési csodát - talán nem egy négyfelvonásos, hanem egy hatvan emeletes színdarabot, amelyben expressz lift közlekedik -, valami nagy zenebonát, indiántáncot - vagy legalábbis olyan expresszionista kifejezési formát, amivel, az ő fiatal tehetségtelenjeik mulatják magukat.

Ehelyett "Anna Christie"-ban kaptak egy rendes színdarabot, melynek sujetjét, óh borzalom - Európában már sokszor megírták. Mert hiszen ez nem más, mint a bukott lány története, aki a tiszta világba vágyódik, és szerencsésen el is jut oda. Tehát még csak nem is tragikus vég - mi új van tehát itten, mit hozott ez az amerikai író valami mást, mint amit európai kollégái csinálnak.

Ha a figyelmes olvasó az "Anna Christie" itt közölt első felvonását elolvassa, azt hiszem, magától is rá fog jönni arra, amit a túl okos berliniek nem láttak meg: - hogy ez az író igenis komoly értékeket hozott, és nagyon érdemes arra, hogy várakozást keltsen maga iránt.

Erénye kétségtelenül nem a témája, talán még nem is a forma, mert hiszen az "Anna Christie" a rendes naturalista dráma kifejezési módján íródott. Hanem ami benne figyelemreméltó: az átéltség - és az igazság. Ez az író nem európai drámát másolt, hanem alakjait közvetlen közelből ismeri, s az élet teljes frissességében állítja színpadra. Az alakjaiban s a színdarab atmoszférájában van az ereje - s ezenkívül gazdag és igaz érzéssel veszi körül a dráma személyeit, takarékosan rejtve az érzelmességet s a világító jóságot, mely mint finom levegő veszi körül embereit. Ez az "Anna Christie"-ban igazán amerikai.

Vannak O'Neillnek más darabjai, melyekben több az eredetiség - de mindenütt az a finom veleérzés sugárzik, az emberi szenvedésnek az a jóságos rezonanciája, mely elsőrendű írói tulajdonság. Az "Emperor Jones" merész vázlat és formájában is eredeti - egy szerencsétlen néger nagy monológja az egész, aki az őserdőbe menekülve Napoleonnak teszi meg magát, de rajtaütnek, s menekülése közben ruhájával együtt hámlik le róla minden civilizáció, s végre egy szegény meztelen rettegő fél állat marad, akit agyonlőnek, mint egy kutyát.

A "Hairy Ape" hőse egy félmeztelen fűtő, a nagy hajó mélyében, akit az élet és a szépség utáni vágy hajszol - s végre egy állatkerti gorilla rettenetes karjai közt roppan össze. Itt nagy feljajdulás van, s a gazdagság és a reménytelen szegénység közötti áthidalhatatlan űr fájdalma és igen nagy lendület és kifejezőerő, mely a dráma egyes képeiben fényesen lobban fel. Sok a finomság a "Beyond the horizon" és a "First man" című darabjaiban is, melyek méltán emelik O'Neillt nemcsak az amerikai, hanem az európai értelemben vett drámák figyelemreméltó költői közé.

De mindez még csak a kezdet kezdete. O'Neill ma harmincöt esztendős, és az autodidakta fantasztikus, hányatott élete után, mely az óceánon való kóborláson s a legkülönbözőbb életkezdések szirtjei között vezette az irodalomig - most kezdi igazán kiadni érzései és tapasztalatai gazdag sugárzását. Kétségtelen, hogy egyike az új irodalom legszebb reményekre jogosító jelenségeinek, akivel érdemes megismerkedni.

Lengyel Menyhért