A kisiparosság régi sérelme, hogy állami pénzen felszerelt üzemekben az ország pénzén ruházott, élelmezett emberek, közpénzen fizetett művezetők és felügyelők alkalmazásával csinálnak cipőket, ruhákat, mindennemű ipari tárgyakat s ezeket potom pénzen hozzák forgalomba és így leküzdhetetlen versenyt támasztanak az ország adófizető kisiparosainak.

Ideje volna, hogy ezen a bajon az illetékes körök segítenének.
Nem mondjuk azt, hogy az elzárásra ítélt emberek tétlenül üljenek, hiszen Csonka-Magyarországon ne legyen aki munkaképes és meg nem keresi azt, amit fogyaszt élelemben és más értékekben. A közbiztonságra teljesen veszélyes nagyobb bűnösöket zárt helyen foglalkoztassa az állam olyan iparágaknál, amelyek az országba nincsenek meghonosítva és amelyeknél munkásszükséglet van. De ne csináljon az állam versenyt a magyar kisiparnak olyan téren, ahol exisztenciákat tesz tönkre s családok szájából veszi ki a kenyeret.

A Duna-Tiszaközén több 100.000 hold van, amelyen még nem terem semmi, mert homokbucka. A fegyenceket oly területekre telepítsék ki. Csináljon az állam okszerű erdőgazdaságot az Alföldön, segítse a birtokosokat, hogy a szőlő- és gyümölcskulturát kifejleszthessük.

A mostani rendszer mellett adóalanyok pusztulnak, mert a fegyházak iparüzeme a kisiparosokat, az adófizető polgárokat teszi tönkre. Az iparosság kötelessége, hogy a fegyencipar ellen állást foglaljon és ha az illetékes hatóságoknál ismételten kéri a fegyenceknek előbb kifejtett célra való felhasználását, bizonyára meghallgatásra fog találni.