Móricz Zsigmond arcképe

Szemöldökcsontja és pofacsontja mongolosan kiszögellő. Hatalmas, homlokát hosszúra növesztett, sűrű szöghaja keskenyíti. Ferdemetszésű apró, zöldes szemét ritkán látni tágra nyitva. Legszívesebben hunyorítani szokott vele. Orra tömpe, alatta bozontos bajusz, mely - ha leveses ételt eszik - belelóg a kanalába. A bajszát kezefejével szokta elsimítani.

Szája szép metszésű, de ha nevet, csúfondárosan széthúzza, ilyenkor látszik gyönyörű hibátlan fogsora. Ilyen egyforma, hibátlan fogakat már csak sátoros cigányok és nagyon öreg hölgyek szájában látni. Álla élesen rárajzolódik széles tokájára. Nyaka kurta kálomista-nyak, alakja tömzsi, szélessége a valóságnál alacsonyabbnak mutatja, hasa kicsit pohásodó, de általában inkább izmos, mint kövér.

Lassan, de hosszú léptekkel szokott járni, mint a magvető paraszt a barázdában. Ha leül, mindig mintha nagy testi fáradság terhe roskasztaná le. Megüli a széket, mint ahogy Deák Ferenc szobra ül a Duna-parton. Mielőtt megszólal, tétovázik és akkor is mindig messziről kezdi, csak lassú kacskaringóval kanyarodik rá a mondanivalójára. Kiejtése tiszaháti, az é-ket egy kissé í-kké nyújtja. Anekdotáinak sohasincsen előre kihegyezett csattanója.

Ha valamit elbeszél, az mindig úgy hat, mint valami kiszakított regényrészlet, se eleje, se vége, de minden szava pontosan élethű. Vitákban aperszükkel, fölvillanó elmésségekkel csatázni nem szokott. Véleményei sokkal mélyebben gyökeredzők, semhogy könnyelmű szócsatákra bízná azokat. Szeret munkájukon bíbelődő szegényemberekkel elbeszélgetni, ilyenkor úgy beszél, mintha egy szinten állna velük. Beszélgetéseit fel szokta jegyezni, legjobban szereti a szürke mondatokat, egy-egy szürke szó finom árnyalatát gourment módra élvezi. Hangja mindig vontatott, egyforma.

Indulatai nem ütnek át rajta. Mérges talán sosem volt még. A feleségét úgy szólítja: "kedves". Ha véleményét kérdezed, sohase válaszol azonnal, előbb nagyot hallgat, aztán ő vallat ki téged. De egyszer kimondott véleményében hajthatatlan. Vendégszerető, de nem tüntetően. Ha beállítasz hozzá, ehetsz-ihatsz asztalánál, elszállásolhatod magad házában. Nem kínál, de nem is kérdezi, hogyan kerültél ide.

Ruhájának a kelméje mindig finom, nehéz szövet, maga szokta kiválasztani, kialkudni. De a szabásán meglátszik, hogy kis szabó munkája. Ékszert, cifra nyakkendőt sohase hord, de mindig kifogástalanul tiszta. A felesége szeme ragyog rajta mindig. Nyaranta Leányfalun kihajtott gallérú inget visel borjúszájú ujjal, ezt a felesége maga varrja neki. Ha dolgozik, szemérmesen elzárkózik. Emberfia még rajta nem kapta a munkáján.

Masszában is rengeteget dolgozik, de akármikor állítasz be hozzá, mindig egy lézengő kisbirtokost találsz, aki az utat araszolja, valami kibicsaklott padot kalapál helyre vagy más ilyen semmi-munkán piszmog, hogy az idejét agyonverje. Amikor "A fáklya" című hatalmas regéjét írta, párhuzamosan szobányi területen a japán módszerű kapás-búzával kísérletezett. Mikorra a búza kalásza megérett, a regény is elkészült.

Dohánnyal, szesszel nem él, tehát jó étvágyú. De egyáltalán nem ínyenc. A cifra francia étel-költemények iránt nincs érzéke. Szereti a babot, lencsét, füstölt oldalast. Kedvenc étele, a felesége főztje. Gusztusában maradt néhány atavisztikus vonás az ősparasztból:

1. Nem dohányos, de ha vendége kedvéért szivarra gyújt, olyan élvezettel szívja végig, mint választópolgár szavazás napján a Médiát.

2. Szeszesitalt nem iszik, de ha az ivótársaság csúfolkodik vele, szürcsölés nélkül nyeli a bort és leissza az egész társaságot.

3. A kútvíznek olyan rajongója és ismerője, mint némely gavallér ínyenc a francia likőröknek. Szomjúság nélkül is inni tudja a kútvizet és élvezi eltérő sajátságait. Ez a víz "lágy", az "kemény", amaz "vasas". Régebben néha az ő nyugalmas, mély lelkén is végig borzongott a nyugtalanság. Úgy érezte, hogy ő még nem "élt". Ilyenkor monoklit tett a szemére és bemerészkedett a zsibongó "New York"-ba. De hamarosan csalódva kotródott haza. Aki az ő intim életrajzát akarja majd megírni, nem sok dolga akad, megírhatja a bibliai pátriárkák történéstelen történetét.

Nagy Endre