Ennek a kornak minden intelligens olvasója keresztülment azon a csalódáson, amely legélesebben Jack Londonnál látható, ő serdülő korában hanyatt-homlok belevetette magát a Kipling dzsungel-könyveinek gazdag gyönyörűségeibe, a Kipling állatplasztikája határozott iránnyá formálta az ő java irodalmi munkáját, aztán kezdett ő is mélyebbre nézni a nyomdafesték alá és a nagy háború alatt úgy halt meg, hogy utolsó percét is fájdalmassá keserítette az az emberietlen és csakugyan állati erőszak, amelyet Kipling az egész világra elhallatszó hangon prédikált. Ha kinézel az utcára és a sarkon álló féllábú vak rokkantat látod, észreveheted, milyen eredménnyel.
Kipling legújabb kötete most jelent meg. Címe: "Land and Sea Tales." Mint Kipling majdnem valamennyi könyve, ez is azzal a kitűnő üzleti pretenzióval készült, hogy ifjúsági kötet, de nagyoknak szánta az író.
Az a gyanú, amelyet a Kim pazarul színes és virtuóz oldalain át éreztünk, amely később kellemetlen és sajgó bizonyossággá vált, most már haragos elfordulássá fajul. Egy kegyetlen, gonosz, vén ember rikácsoló lázítása ez, legalsóbb szándékú uszítás, bombavető vezércikk. Mintha önkénytelen nevetségességgel utólagos illusztrációul készült volna Shaw azon helyeihez amelyek sósavval cirógatják az angol imperialista szatócs malom alatti pöffeszkedését.
Mintha Kipling roppant sürgősen még igyekeznék odatartani aszott, fekete pápaszemes, ijesztő orcáját annak a pofonnak, amelyet Wells csak úgy látatlanban a levegőbe legyintett bele a józan és tiszta emberi haladás konok hadicenzorainak. Mintha hamar-hamar sietne leheveredni a porba oda, ahol a konzervatív, de elegáns Chesterton lába az ordenáré és rikoltó dolgok felett való elhaladtában csak most hagyott nyomot.
Mit tanult ez a komisz öreg a háború több éves irtózatában? Ez a kötete többnyire háborús - nem átélt, hanem hírülvett - élményeket tartalmaz, könnyed, jóízű humorral odavetett vázlatokat sortüzekről, tengerbe zuhant repülőről, hajóégésről, ha pedig nem háborús, amit beszél, akkor céllövészetről, vagy a katonai nevelőintézet stramm kedélyéről van szó. És angol gőgje pontosan azonos annak a csúnya kártyásnak a durvaságával, aki erősen nyer, és véresen hepciáskodó tréfákat csinál a sápadt vesztesre.
A Tharaud-fivérek Goncourt-díjas könyvükben - Dingleynek, a híres írónak nevezvén őt - csak úgy tudtak ítéletet mondani erről a vad vérontási apostolról, hogy fiúgyermeket tulajdonítottak neki, aki az író nemzeti dicsőség-öregbítő délafrikai útján meghal. Ettől aztán a dicsőségesen lázító atyának megébred fennkölt nemzeti lelkében valami. Kipling bizonyosan olvasta a róla szóló könyvet. De ha olvasta, hiába olvasta. Ha a háború elején az orosz külügyminiszter azt mondta, hogy "C'est ma petite guerre", akkor ennek a könyvnek borzalmasan fennhéjázó leirata ez: "That was my little war".
A kiadók részletes kimutatása szerint Kipling eddigi huszonegy kötete eddig összesen több mint két millió példányban fogyott el angolul. Ha ehhez hozzáadjuk a Tauchnitzok és a fordított kiadású kötetek számát, fájdalmunk és megdöbbenésünk csak fényévekben kiszámítható lesújtottsága jön ki belőle. Vajon adatott-e France számára ekkora nyilvánosság? És ha adatott is, van-e a jóságnak és hitnek olyan emberfeletti ereje, amely megbirkózhat a Normann Angell tétele alól egyetlen kivételt jelentő e sok milliós példányszámmal?
A héten egy mozifilmet mutattak Pesten: arról a ceremóniáról szólt, amelynek pompájával egyik angol egyetem Kiplinget díszdoktorává avatta. Úgy állt ott ez a végzetes ember, mint a halál fekete szemüveges angyala. Körötte taláros és történelmi ruhás méltóságok és a középen ő, a vérontás félelmetes és fájdalmas, nagyon tehetséges prédikátora.
Harsányi Zsolt
