A Kisfaludy-társaság a zenei Greguss-jutalmat Szendy Árpád egy zenekari művének ítélte oda, ily módon hódolván e derék művész s még különb pedagógus emlékének. Ehhez nincs mit hozzászólnunk, elvégre, ha a Kisfaludy-társaságnak ezt az ítéletét azokhoz mérjük, melyeket irodalmi kérdésekben szokott hozni, akkor határozottan azt kell megállapítanunk, hogy a zenei téren mégis csak szerencsésebb volt. Zenéhez ért, ha irodalomhoz nem is.
Csak éppen ahhoz a Kisfaludy-társaság szellemébe ügyesen beilleszkedett bírálathoz akarunk néhány megjegyzést fűzni, mellyel a referens Pap Viktor a maga ítéletét megindokolta. Dohnányi műve "A vajda tornya" nem kaphatta a pályadíjat, noha a "legművészibb magyar" partitúra, és pedig azért nem, mert német szövegírók írták szövegét, kik nem ismerték Kőműves Kelemenné című székely népballadát.
Meg aztán más okból is, de ezt már szószerint kell idéznem: "A szövegkönyvnek még egy fogyatkozása van. A szereplők mind székelyek. Derék hősök, áldozatkész hazafiak, rettenhetetlen harcosok, szülő és hitvestisztelők. Az egyetlen szereplő, aki fondorkodó, ármányos, szószegő, az életéhez kötött derék embereket elveszejti, akit bűneiért a saját férje felháborodásában megöl: Emelka - magyar nő!
Nemzeti érzésünket méltán bánthatja ez a - mondjuk - meggondolatlanság." Szóról-szóra így jelenti nekünk a társaság, nem tévedtem, sajnos, kétszer is elolvastam. Hát hiszen mi sokat megértünk, mi megértjük, ha azok a keserű tapasztalatok, melyeket referens a Károlyi forradalom idején s azelőtt és azóta tett, hogy ezek keserűvé, idegen fajták iránt keményen ítélkezővé tették, de talán az exkluzívságot, fajunknak védelmét mégsem kell odáig vinni, hogy a székelyt is idegen fajnak bélyegezzük és sértésnek, enyhén szólva "meggondolatlanság"-nak minősítsük, mert íme Dohnányi megtűri, hogy a felmagasztalt székelyekkel szemben az egyetlen magyar, Emelka, mint valami komisz bestia állíttassék be.
Dohnányi mentségére legyen szabad felhoznunk, hogy mikor ez a szövegkönyv készült, akkor még Erdély a miénk volt s magyar és székely között nem sok különbséget tudtunk. Hogy pedig azóta Románia elrabolta Erdélyt, erről a székelyek éppen nem tehetnek és én például egészen jól kibékülök e gondolattal, hogy annyi derék kiváló székely mellett ez az Emelka egy komisz bestia. Én kibékülök.
"Amint már rámutattunk, az operazene a szövegétől el nem választható" hirdeti a Kisfaludy-társaság, tehát a szöveg fogyatékossága beárnyékolja Dohnányi tökéletes zenéjét, tehát a zenéje nem tökéletes, tehát nem kapja meg a díjat. A Fidelio szövege nem árnyékolta be Beethoven remekét, Schikaneder sületlenségei nem vontak le Mozart értékéből (igaz, hogy az akkori Kisfaludystáknak sikerült egyéb napfoltokat találni Beethovenben is, Mozartban is), de "a zeneesztétika mai álláspontja" mást ír elő.
S a Kisfaludy-társaság, ahelyett hogy azt mondaná, hogy a fene egye meg a zeneesztétikát, inkább Dohnányit reformálja meg, fülbe húzatnak vele s Bartók Bélával is. Akiről megállapítják, hogy európai magaslat, hogy aztán szó nélkül ott felejtsék a magaslaton. Lorsque les Americains font des grandes manifestitations pour celébrer "les musiciens les plus représentatifs du génie monderne", qui choisissent-ils? Béla Bartók, Manuel de Falla, Malipiero et Stravinsky, olvasom egy francia lapban.
A jelentésnek Bartók Béláról szóló része nem került elém s azért nem is mondhatok tárgyilagos kritikát. Állítólag itt is a szövegkönyv, amelyben ugyan mindenki derék, a mesefa tövéről metszett magyar ember, idevalósi magyar s nem székely, de itt megint a szerzővel van baj, a szerző: Emelka. A szerző Balázs Béla, ami enyhén szólva meggondolatlanság.
S minthogy "a zeneesztétika mai álláspontja szerint az opera mint műfaj, annyira egységes, hogy alkotóelemek esetleges hiányosságai az egészre árnyakat vetnek". - (Ügyes mondat. Ad usum delphini. A Kisfaludy-társaság használatára.) - Balázs Béla árnyat vet Bartók tökéletes zenéjére, tehát a zenéje nem tökéletes, tehát nem kapja meg a díjat. De azért - ismételjük - az egész zenei jutalomdolog mégis különbül sikerült, mint ahogy irodalmi díjak odaítélésénél történni szokott.