A világháború és az utána következő nyomorúságos idők, melyek sok veszedelmes fertőző betegség elterjedését segítették elő, újból felszínre hozták a pestis ügyét. A pestissel foglalkozó újabb vizsgálatok, elsősorban Swellengrebel 1 és Mitchell 2 észleletei arra a fontos eredményre vezettek, hogy a pestis emberről-emberre közvetlenül csakis a legeslegritkább esetben kivételesen terjed.

A pestis mint endemia (helyi betegség) egyes helyeken állandóan a patkányok és esetleg a hörcsögfejű egerek (Gerbillinae) körében van elterjedve a nélkül, hogy a pestis ezeken a helyeken az emberek sorából is szedné áldozatait, vagyis itt a patkányok pestissel fertőzöttek, de az emberek körében pestises megbetegedések nincsenek.

Az ilyen helyeken a patkányok sem fertőzik közvetlenül egymást, hanem a bolhák plántálják át egyik patkányról a másikra a pestis kórokozóit. Emberek sorában a pestis akkor jelenik meg járványszerűleg, ha valamely okból a patkányok között a rendestől eltérő szokatlan nagy mértékben fellángol a pestis, vagy ha a pestisben megbetegedett patkányok (rendesen a mai közlekedési eszközök közvetítésével) olyan helyekre kerülnek, a hol a patkányok eddig mentesek voltak a pestistől, de a megbetegedett pestises patkányoktól bolhák közvetítésével fertőződnek.

Mindkét esetben a patkányok tömegesen pusztulnak el és ilyenkor a patkányoknak gazdátlanul és táplálék nélkül maradt bolhái az embert támadják meg s vérszívásuk alkalmával fertőzik. E szerint az emberek között pusztító pestis mindig akkor jelenik meg, a mikor a patkányok pestises járványa már tetőfokát túlhaladta.

A pestis terjesztői mindig a patkányok bolhái; ezek terjesztik a pestis kórokozóit a patkányok és egyéb rágcsálók között és ezek viszik át a pestis kórokozóit a patkányokból az emberre.