Ezen a címen tette közzé nagynevű hazánkfia Lénárd Fülöp legújabb állásfoglalását Einstein relativitás-elméletével szemben. Míg eddig, mint e folyóiratban ismertettük,1 csak az általános relativitás-elméletet vetette el, 2 most elveti a specziálisat is. S teszi ezt azért, mert végérvényesen beigazoltnak véli, hogy a specziális relativitás-elméletnek úgynevezett tapasztalati igazolásai ennek megdőltével is könnyen levezethetők és értelmezhetők.
Lénárd azonban nem elégszik meg ezzel a merőben negatív állásfoglalással, hanem egy új elmélettel lepi meg a tudós világot, 3 mely nemcsak teljesen fölöslegessé teszi Einstein elméletét, hanem a valódi természetkutatás szellemének is jobban megfelelni látszik.
Elméletének főbb pontjai a következők
Minden testnek, pl. a Földgolyónak, megvan a maga éterje, melyet mozgása közben magával ragad, úgy hogy ez az éter hozzája képest nyugszik. Ennek a testeknek rendelt éternek térbeli sűrűsége fordítottan arányos az illető testtől való távolságával. Az éter átható képességű, azaz a különböző testekhez tartozó éterrészek semmiképpen se zavarják egymást. A most említett az anyag módjára egyenlőtlenül elosztott éteren kívül van még egy a világtért teljesen betöltő őséter.
A fényemisszió a Plank-féle fényquantumok kilövésében áll, melyeknek sebessége a fénynek arra az éterre vonatkoztatott sebességével egyenlő, a melyből kiindulnak.
A fényquantumoknak ez az eredeti sebessége azonban nem maradandó jellegű, hanem lassanként áttér az őséterre vonatkoztatott fénysebességre („abszolút fénysebesség”), ha a fényquantum a fényforrástól eléggé eltávolodott.
Lénárd e korántsem valószínűleg föltevések birtokában könnyedén megmagyarázza az aberráczió tényét, kimutatja hogy a kettős csillagokon végzett megfigyelések elméletére nem katasztrofális jellegűek s a mi a legfontosabb: e föltevések szerint is a Föld abszolut mozgásának megállapítására tervezett Michelson és vele rokon kisérleteknek szükségképpen negatív eredményt kell fölmutatniok.
Lénárd elmélete két okból előzi meg Einstein elméletét. Egyrészt ugyanis nem vonja kétségbe a tér és időről alkotott eddigi fogalmaink helyességét, másrészt a nehézségek megoldását olyan területre helyezi át, a hol valóban sok fizikai ujdonság várható: a fényemmisszió és a fényterjedés porondjára. S ezért főleg az utóbbi tényt tekintve a természetkutatás valódi szellemével is jobb összhangzásban áll.
Elméletének azonban mindenesetre gyöngéje, hogy nem számol az általános relativitás-elméletét ú. n. tapasztalati igazolásaival. Bár némi mentségére szolgál, hogy a fénysugár erős gravitácziós mezőkben történő elgörbülése (mint Lénárd dolgozatában igazolja is) a relativitáselmélet igénybevétele nélkül is megjósolható, 1 a színképvonalak eltolódása s a Merkur perihélium-mozgása pedig egyhamar aligha fogják az általános relativitás-elméletet támogatni.
Olasz Péter S. J.
