Irta: Gyárfás Józsefné
A szükség a falu népével elővétette a régi porlepte rokkákat.
A gyáripartól megölt takácsmesterség kezd újból fellendülni. Oly határokban is, ahol évtizedek óta már nem termesztették, ismét láthatni kender- és lenvetéseket. De ezek rostja csak vásznat ad, hol van még a többi ruhanemű? Pedig de elkelne az utóbbi is, mert manapság, aki nincs igen jó móddal megáldva, bizony rongyosan jár, vagy az utolsó ünneplőjét nyüvi.
Pedig nem volna ez így, ha mint a kendert és lent, a gyapjút is házilag dolgoznók fel. Földrészünknek, Európának nyugatra fekvő országaiban: Belgiumban, Északfranciaországban stb., újabban különösen a németeknél egész vidékek vannak, hol a kisemberek egy-két birkájuk gyapjújából kötött, illetve horgolt harisnyákban, kendőkben, sapkákban, kabátkákban stb. és a magukszőtte posztóból varrott ruhákban járnak. És ez a házi szőttes nem talán durva daróc, hanem igazi posztó. Ha nem is a legfinomabb fajta, de jó tartós és meleg, akárki is elviseli szivesen, mert van olyan szép, hogy városi ember sem vall vele szégyent.
Nálunk a kisember kecskét tart, a fenti vidékeken pedig a fríz-juhot karolták fel. Ha gyapjúja finomságra nem is elsőrendű, de maga a friz-juh igénytelen; csak sok friss levegőt, szabadban való mozgást kíván télen is. Azonkívül, hogy értékesebb a gyapjúja, előnye még a mi rackánkkal szemben, hogy gyorsabban fejlődik, már az első évben ellik; ellése átlag két bárány, évi tejhozama legalább 200-300 liter, sőt a legjobb anyabirkák hazájukban 1000 liternél is több tejet adnak egy esztendőben. A mi rackánkból még jó, ha egy évben 40-50 litert fejnek ki; azonkívül csak egyet ellik! A magyaróvári m. kir. gazdasági akadémia gazdaságában már évek óta sikerrel tenyésztik a friz-juhot, mint a kassai gazdasági akadémián is. Csak érteni kell hozzá, akkor sikerrel tenyészthető.
A fent említett országokban azután a vidéki lakosság a juhairól nyirt gyapjút házilag egyszerű módon megmossa és megtisztítja. Ha nem akarja a gyapjút természetes szinében feldolgozni, van arra festék, mellyel megadhatja neki a kívánt szint. Azután a fonás megkönnyítésére a gyapjút a kézi gerebennel szétfésüli és rendes rokkán fonallá fonja.
Az élelmes német gyárosok a mieinkkel körülbelül egyforma rokkákon kívül gyártanak a fonáshoz egyszerűbb és kisebb készülékeket is. Ilyen a varrógépre szerelhető fonókészülék, továbbá a „Pók”-nak nevezett kis rokka, mely asztalra felsrófolható. Előnye, hogy rajta fonva, a könyököket az asztalon lehet nyugtatni, tehát nem fárasztó a vele való munka. Gyermek is elhajthatja. A nyert fonalat vagy felkötik, esetleg felhorgolják mindenféle ruhaneműnek, vagy összeállnak és hozatnak kis helyet elfoglaló, könnyen kezelhető házi szövőszéket. Az újabb német házi szövőszékeken pár heti gyakorlat után óránkint fél méter posztót szőnek 110 cm. szélességben.
De nemcsak posztót lehet rajtuk szőni, hanem kender- és lenszövésre is valók. Velük tehát minden elkészíthető, amire ilyenekből házban és gazdaságban csak szükség van: vászon, törülköző, ágyhuzat, abrosz, függöny, ruhaszövet, mindenféle takaró és pokróc, jó erős zsák, heveder stb.
Persze mind ebbe bele kell tanulni. Németországban külön tanítónők vannak, kik faluról-falura járva megtanítják a népet szőni-fonni és a hozzávaló felszerelés beszerzésében segítségre vannak.
Nálunk pedig, ami a gyapjú házi feldolgozását illeti, semmi sincsen!
Mi a gyapjúnk kétharmadát eladjuk a külföldnek és jó drágán vásároljuk vissza silány posztóban. Semmi gyapjút sem kellene kiengednünk, mind itthon kellene feldolgoznunk. Ha nem megy gyárakkal, meg kell teremteni a házi ipart!
De mi csak beszélünk, politizálunk, torzsalkodunk, szidjuk az állapotokat és azalatt leszakad a ruha rólunk! A német nép pedig dolgozik és segít magán! Nem tanulhatnák ezt el tőle? Mert ha valaha, úgy ma igaz a régi magyar mondás: „Segíts magadon és megsegít az Isten is!”
