Első találkozásom Ady Endrével

(Felolvasás az Ady-ünnepen)

1907 május vagy június havában volt. Adynak a nevére már akkor régebben figyeltem. Még egyszer című nagyváradi kötetkéje volt a kezemben, vegyes hatást tett rám, de fölkeltette figyelmemet s azóta mindent elolvastam tőle, ami a szemem elé került. Aztán jött az Uj Versek könyve, a nagy sajtó-lárma körülötte.

A könyv és a sajtó-lárma megzavart, a kis könyvet gyanakvó érzéssel vettem a kezembe, erős belső ellentmondások között olvastam, hetekig hordtam magamnál, töprengtem rajta, sok nyugtalan órám volt miatta. Szóval élmény volt számomra, erős, izgató, - akkor még olyanok voltak az idők, hogy egy verseskönyv is lehetett élmény. Ez volt tulajdonképpen első találkozásom Adyval.

Mikor aztán azt hittem, hogy nagyjában tisztában vagyok a könyvvel, írtam róla egy rövid kritikát a Vasárnapi Ujságba. Azt hiszem, ebben a pár sorban benne van az élményem: viaskodásom Adyval, ellenvetéseim és hatása ellen való védekezésem, de a nagy benyomás is, amelyet rám tett s végeredményben a meghódolásom.

Ady megérezte ezt és próbált hozzám közeledni. Akkor még csak afféle fél publicista volt, csekély közönségű és kevés tekintélyű lapokba dolgozott, kívánatos volt neki egy olyan régi és tekintélyes lap támogatása, mint a Vasárnapi Ujság. Párizsból levelet írt a szerkesztőségnek, hogy nem adnának-e ki tőle párizsi aktualitásokról szóló cikkeket?

A szerkesztőség indítványomra felkérte, hogy csak írjon s ő küldött is minden két-három hétben egy rövid cikket, érdekes kis dolgok voltak, nem annyira tartalmuknál fogva, hanem inkább azért, mert formában, hangulatban olyan kerekek voltak, mint egy vers. Ma is azt hiszem, nincs költő, akinek prózája versszűkebb volna, erősebben éreztetné szerzőjének a vers-formára berendezett voltát, mint az övé. Ez még sebtében írt újságcikkeire is áll.

Tavasz felé hazajött Párizsból Bölöni György és ismeretlenül felkeresett. Üzenetet hozott Adytól, az üzenet tulajdonképpen kérdés volt: közölnénk-e tőle verset is. Én már akkor teljesen az Uj Versek megjelenése után lapokban nyilvánosságra került újabb verseinek hatása alatt voltam és örömmel üzentem igent Bölöni útján a költőnek: jött is nemsokára vers Párizsból, három.

Májusban vagy júniusban lehetett egy délután belépett szerkesztőségi szobámba Ady Endre. Sohase láttam, arcképét sem, mégis azonnal megismertem, hogy ez csak ő lehet. Csöndesen, puha, kissé nehézkes lépésekkel jött be, széles karimájú kalapját a kezében tartotta. Jól volt öltözve, világosszürke új ruha volt rajta, kissé idegenszerű szabású, Párizsban készült.

Bemutatkozott, leült velem szemben az íróasztalnál. A nagy sötét szemére emlékszem, amely nedvesen csillogott, valami asszonyi karaktert éreztem benne, - aztán a szájára, melynek a vége kissé lefelé görbült és ezzel valami fájdalmas vonás került minden mozgásába, a mosolyába is. Azt gondoltam magamban: ez egy költő szeme, ez egy költő szája. Az arca még akkor fiatalosan sima volt, dús fekete hajának egy fürtje a homlokára lógott.

Kissé elfogultak voltunk mind a ketten, habozva indult meg a beszélgetés. Aztán belejöttünk. Párizsra, irodalomra, versekre került a szó. Beszéltünk az ő verseiről is. Én nem titkoltam, hogy még mindig vannak némi ellenvetéseim. Ő próbálta megmagyarázni, mit akar és így beszélgetés során röviden elmondta az egész poétikáját.

Abból indult ki, hogy ő mindenképpen a teljes közvetlenségre törekszik, amely független minden praktikus meggondolástól, a maga alakjának és belső világának minden előzetes kikészítésétől, mert ő teljesen úgy akarja magát verseiben átadni, amilyen. Nem áll be valamiféle pózba, mint hazafi stb., nem válogatja szavait, képeit, gondolatait valami előre megfontolt tendencia vagy az olvasóra teendő hatás szempontjából, hanem úgy közli, ahogy támadtak benne, mindennemű előzetes filtrálás nélkül.

A "filtrálás" szót én adtam a szájába s ő elfogadta. Aztán azt kérdeztem, úgy érti-e a közvetlenséget, mint az impresszionista festők, mikor a természetnek az elsődleges képét próbálják megrögzíteni, amely egészen csak a szem révén támad bennük, mielőtt még a gondolkodás, a kritika, a máskép-tudomás megszólalna?

Azt felelte, hogy ez a hasonlat körülbelül talál, ilyesformán gondolja ő is a dolgot s talán ezért is értik meg olyan nehezen. Arról is szólt, hogy ő a külső világ dolgait szimbólumoknak látja, a saját belső élete szimbólumainak s csak ezeknek a szimbólumoknak az útján tudja kifejezni, ami benne belül történik. Ezek a szimbólumok az ő szimbólumai, ő nem használja, hacsak lehet elkerüli a költészet ősi kép és szólamkincsét, saját kép-nyelvet akar teremteni magának, mert a képes beszédet a költészet legfőbb közlő szervének, a költészet nyelvének tartja s a költőnek eredeti, maga alkotta nyelven kell beszélni.

Ma is azt hiszem, hogy ezekkel a szavaival, különösen a közvetlenség hangsúlyozásával kulcsot adott a kezembe költészetének megértésére, különösen amennyiben a Vér és Arany időbeni költészetéről van szó.

Hazafias és politikai költészetéről is beszéltünk. Erről ő azt mondta, hogy joggal tartja magát olyan jó magyarnak, mint akárki. Hivatkozott származására: az Adyk a legrégibb nemes családok közé tartoznak és mindig kuruc-érzésű magyarok voltak. Ha ő sötétnek látja közállapotainkat és a magyar jövendőt - majd megválik, kinek van igaza. Erről a témáról különben nem szívesen beszélt, nyílván, mert akkor sok támadás érte Párizsban írt hazafias versei miatt. Inkább ő maga terelte a szót azokra az állítólagos hatásokra, melyeket egyesek konstatálni véltek nála.

- Hatvany egy cikkében a német Dehmellel hozott kapcsolatba. Pedig én sohasem olvastam Dehmelt, nem is tudok németül. Beaudelairetől, Paul Verlainetől tanultam: azt, hogy mi mindenről lehet írni, amit a magyar versben tilosnak tartanak. Máskülönben Csokonai és Petőfi a költőim...

Vagy egy óráig tartott a látogatása. Mikor elköszönt tőlem, megígértette velem, hogy meglátogatom mielőbb. Személye, szavai nagy hatást tettek rám, napokig mind csak rá gondoltam, - ezért is hiszem, hogy híven őriztem meg emlékezetemben ezt a beszélgetést úgy, ahogy itt most reprodukáltam. Vagy egy hét múlva újra találkoztunk, estefelé, az Andrássy úti Opera kávéházban, telefonon való előzetes megbeszélés után - ez a találkozás már a kezdődő barátság hangulatában folyt le.

Schöpflin Aladár