|
Rippl-Rónai József új témái
Az "új" fogalma Rónai művészetében sohasem azt jelenti, amit a laikus embereknek vagy a hevülő fejű fiatal művészeknek. Rónai művészetében az új legföljebb valami addig elhanyagolt motívumnak megfogása vagy festői eljárásának valami más változata. Rónai művészetének soha sincsenek teljes fordulatai, mint más nagy művészeinkének, legföljebb töredékfordulatai: érdeklődése irányának kicsi szöggel odább tolódása.
Ez a művészünk mindig benne marad abban a környezetben, amelyet érdeklődésének természete, tevékenykedésének vágya és kifejező képességének öntudata húzott meg tehetsége körül. Azt hinné az ember, hogy nem nagyon tágas az a kör, - és mégis mi minden elfér benne. A kisebb akarásoknak, a kevésbé nagy szándékoknak mennyi árnyalata, a finomságoknak mekkora gazdagsága, valóságos kis világa.
Minden motívum - a legkicsinyebb is - a lehetőségeknek egész sokaságát rejtegeti számára. Zorka-ciklusa egyetlen egy női fejnek hányféle és mindig más, mindig újabbnál újabb és érdekesebbnél érdekesebb változata. Más művész egyetlenegy arcképpel kimeríti modelljének egész festői tartalmát. Rónai számára egy-egy más színű kalap ugyanazon a fejen, vagy az arcnak pillanatnyi színes megjelenése az est vagy a napvilág különböző szakaszaiban, megannyi új motívumot és megannyi új képtárgyat jelent.
De Rónai szeme mint a meleg eső a virágokból illatukat, úgy csalja és szívja ki minden élő és holt tárgyból a lelkek színességét. Kivonja a levegő színeit is és megfürdeti bennök tájait. De nem azon az orgiázó módon, a színeknek azzal a kavargó zenebonájával, ahogyan kevésbé finom érzésű festők szokták a levegő és általában a természet színeit részeikre bontani.
Rónai az egyensúly mestere és az ösztönös, a soha nem hibázó ízlésé. Az ő színbontó művelete szinte láthatatlan vegyi folyamat, melyből csak kész eredmény: a tónusba foglalat színek egysége az, ami a néző számára készült. A technika, a megcsinálás módja teljesen feloldódik ebben az eredményben: elvész a szem elől.
De mekkora színesség a nagy egyhangúságban. Mennyiféle alig meglibbenő színfonál az ég nagy fehérségében, aminek bizonyos távolságról megnézve látszik. Kék, még kékebb, zöldeskék, lila, tintaszín, rózsaszín, még rózsaszínűbb foltok - inkább színes leheletek - között a papíros fehér alapja. Ennyi az ég. A víz még annyi sem. Az egyszerűsítés netovábbja egy kis balatoni kép (a 73-as számú), amely alig egyéb, mint fehér papíroson néhány gyönge kék húzás és néhány a papírosnál is fehérebb fehér krétavonal.
Ennyiből kerül ki az égnek és a víznek határtalansága és benne a levegőnek finomra megszűrt végtelensége. A hat kis kép ugyanannak a motívumnak, sőt ugyanannak a tájkivágásnak ábrázolása, csak más-más színhangulatban. Az egyik fehér, a másik lila, a harmadik kékeszöld hangulat. Az ember Monet törekvéseire kénytelen emlékezni, csakhogy itt nem érzi a feladat és az eljárás recipeszerűségét. Rónai művészete a legérzékenyebb felfogó képességnek ösztönössége és önkéntelensége.
Az előadás módját mindig festői karakterük foka határozta meg. Van egy bájos leányfeje (42.), halvány barna krétával sárgás színű papírra olyan kézmozdulatokkal futtatta rá az alak kontúrjait, amilyenekkel finom és ideges női kezek hajukat szokták megigazítani vagy lebágyadt prémes gallérjukat fölborzolni.
A kép egész rajza inkább csak jelzés - a meleg lehelet rajzos lecsapódása a téli ablakon - de éppen ennyi és talán csak ennyi (meg a kevés szín) elég ahhoz, hogy a megábrázolt szűzi lány törékenysége, testének és lelkének illékonysága, rövid múltjának egész kékszemű álomszerűsége és talán rövidre szabott jövőjének fájdalmas sejtelmessége örök életre megelevenedjék.
Rónai arcképei nem annyira jellemtanulmányok, mint inkább festői elképzelések. Magyarázó arcvonalfejtegetések helyett az ember testiségének magáról megfeledkezett pillanataiban való ábrázolása. Móricz fején nincsenek játékos motívumok, azért az előadás módja is egészen más mint Rónainak könnyű kézzel készült női arcképein. Sűrű fej, sűrű festés. Kihagyás, melyen a festőalap szinte áttetszik, kevés van ezen a fejen, annál nagyobb erő a pasztellrúd húzásaiban és tömörségre törekvés a színfölrakásban.
Ez a fej talán épp azért rajzosabb előadású, az arcba valami démoni kifejezés félét igyekszik belevinni a művész, de nem egészen szerencsésen. A fej egy kicsit szétesik, talán ennek a törekvésnek erőltetése következtében. Ezt a képet is, mint Móricz és Osvát arcképét kék háttér zárja körül és foglalja sonorosus keretbe.
Újság ennek a színnek ilyen célra felhasználása is Rónai művészetében. Új, de csak olyan értelemben új, mint kezének minden mozdulása: megújulása a réginek egy kifogyhatatlan gazdagságú és az évek számával egyre finomodó érzékenységű képzeletben.
Elek Artúr |