A világirodalomnak legtragikusabb írója, Gogoly, melankolikus volt és ukrajnai kisorosz. Hogy könnyítsen melankóliáján, hipohondriáján és egy időben szinte állandó lelki depresszióján, amelyet testi kínlódások is elkomorítottak, komikus alakokat talált ki, amelyeket fölötte komikus helyzetekbe sodort. Így igyekezett korának lomha pétervári élete fölé emelkedni, hogy elszállhasson az imádott dél felé.
Kijevbe, a szent földre, amely egészségének is jobban kedvezett. Néhány ilyen színpadi művet írt életének ebben a megoldhatatlanul fájdalmas korszakában. A játékost, A lakájszobát, A pört, A hivatalnok reggelét s közülük való A házasság is, amelyet A vőlegény címmel Hevesi Sándor most nyelvünkre fordított és bemutatott a Nemzeti Színházban.
A házasság vagy A vőlegény Podkolcsin udvari tanácsos úr komédiája aki az ablakon ugrik ki, hogy megmeneküljön a házasság rémétől, amelyet saját vágyai idéztek fel. A Revizor előtt írta Gogoly ezt a könnyed szatírát, - könnyű tollal, de ugyanazzal a kézzel, amellyel legjelentősebb színpadi művét, a Revizort vetette papírosra.
És lelkének sajátságos kettős természetével. Mert két ember élt benne: a fantasztikumokban kéjelgő romantikus, aki emberfölötti kalandokban, vad bűntényekben, Hoffmanni kísérletekben leli kedvét, s az első orosz realista, aki pontosan, élesen lát és naturalizmusát legfeljebb humorral enyhíti. A két ember a groteszk hatásoknál szokott együtt nevetni, egy lélekben egyesülni.
Mert Gogoly ez a ritka orosz író, aki tragédiája elhatalmosodásáig nagyokat nevetett, ha ez a nevetése sokszor keserű is volt. Kellett ehhez az ukrajnai föld benne élő sava-borsa. Az epés hűvös nagyorosz írók nem nevetnek, Tolsztoj arca változatlanul komor, az orosz irodalomban a jóindulatú és ravaszkás kisoroszok nevetnek.
Nevezetes szerepet játszott ez a vis comica Gogoly életében és az orosz irodalom kialakulásában. Gogolyt, a lelke mélyén romantikust ez vonultatta fel a romantika ellen, hogy súlyos csapásokat mérjen rá. Ez kényszeríttette az egyszerűség és természetesség keresésére, hogy szinte saját hajlandóságai ellen megírja a Köpenyt, amelyből "az egész orosz realista irodalom kihallott". A komikumnak ez az erős érzése elkísérte egészen a Holt lelkekig és a vallási téboly öncsonkításáig.
A vőlegénynek - maradjunk már meg új címénél - kétségtelenül meg van az irodalomtörténeti jelentősége. Gogoly írta Oroszország első színpadi komédiáit (s regényeit is), amelyek nem szerelmi intrikákból szőtték meséjüket. Szinte teljesítve ezzel Nagy Péter kívánságát, aki "értelmes" színdarabot keresett, tehát szerelem nélkül valót.
A liberális hatású, de politikában konzervatív és vallásban ortodox Gogoly szinte aulikud parancsot teljesített Oroszországban, ahol - megegyezik az akkori Európa felfogásával - szerelem nélkül épp úgy nem tudtak elképzelni színdarabot, mint festék és vendéghaj nélkül vagy könyvet papíros és nyomdafesték nélkül.
Ám a komikumnak az a felfedezése, amely akkor oly nagy hatást váltott ki, hogy az emberek görcsösen megfeszült nevetőizmaikat simogatták és riadtan néztek körül, ni, milyen nevetséges az életünk! - Ma már meglehetősen kopottan hat. Megfakult a tál, amelyben Gogoly felszolgálta gyümölcseit, darabjainak, főként a most bemutatottnak, elavult a formája. A karikatúrákon még mosolygunk, de lépteik álmosan lassúak és bonyodalmaik egyhangúak. Színtelenek, sokszor unalmasak.
A darabot ma már csak a Nemzeti Színház erős előadása tudja megmenteni. Hevesi Sándor aláhúzta a komédia nevetséges helyzetét és éles festékkel új vonalakat von a figurák kontúrjaira. Növelte a karikatúrák hatását, hogy feledtesse a komikum megöregedettségét. Intencióit pompásan megvalósították Odry Árpád, Horváth Kis Ferenc, Pethes Sándor, Gál, Sugár és Demjén Mari.
*
Annál frissebb és teljesebb az, az egyfelvonásos amelyet a Gogoly-darab erőt ad a Nemzeti Színház. Az Öregesen-rangosan című kis drámában Vitéz Miklós három élesen meglátott és pompásan megrajzolt mai embert visz a színpadra. A hadifogságból hazatért legényt, aki visszajön az asszonyáért és az öreg parasztgazdát aki a legény távollétében magához vette az asszonyt. Hármuk drámájában fenyegetőn morajlik az egész mai élet tragédiája, mint kagylóban távoli tenger búgása.
A jussát követelő legény kezéből kiveszi a kést a ravasz szó s a nyugodt okosság, amely itthon ült és gyarapodott, diadalmaskodik régi jogokon, követeléseken, indulaton, ide-oda lengő asszonyi érzéseken.
Ízes, eleven darab. Jól esik hallani szavait, földízű beszédét, emberből kinőtt dialógusait. Kerek, jól megkomponált, mértéket tartó egész. Alig egy-két helyen s akkor is csak egy-egy elrohanó pillanaton érződik valami műhelylevegő.
Három színész: Gyenes, Ligeti Juliska és Kiss Ferenc nagy erővel játszik.
Földi Mihály
