A fügefalevél
Tanulmányok és megfigyelések a női lélekről, testről s mindkettő díszeiről.
Shakespearenek nincs tökéletesen igaza, amikor azt mondja: hazugság, asszony a neved. Inkább így kellene megfogalmazni: hazugság, társadalmi életet élő ember a neved. S mettől fejlettebb a társadalmi élet, attól jobban kifejlődik a hazugság is, amelyet például a legtársaságosabb század, a XVII. század jezsuitái meg is engedtek főrangú híveinek, nem számítva be bűnül. Ez ellen emelt korbácsot. Pascal.
A társadalmi élet három síkján virágzik főképp a hazugság, három oly téren, ahol sikerem nagyon függ attól, mit gondol rólam, aki szemben áll velem: a társaságban, politikában és kereskedelemben.
A társaságban megjelenik a kis gazdász és birtokairól, gulyáiról, asztagjairól és birkáiról regél, jön a bankfiúcska s több milliós tőzsdei kötéseiről beszél, belép a koldus közhivatalnok - a legutolsó divatú elegáns ruhában, mind azért, hogy előkelő helyet biztosítson magának a társaság tagjai közt az első pillanatban, a többi már az ő dolga.
A politikus viszont nem annyira azt hazudja, ami nincs (bár vakmerő fordulatok előkészítésénél - ha pillanatokon dől el a dolog - közismert eszköz), mint inkább elhazudja, ami van, eltitkolja céljait, eredményeit, mint a mezők vadja, elvargabetűzi nyomait, hogy útja irányát fel ne ismerjék.
Hazugság nélkül nincs kereskedelem. Az eladó hazudik az eladandó minőségét, árát illetően, a vevő fizetőképessége határait illetően. Az ebből fejlődő légből kapott, ügyeskedő szóváltást nevezik alkunak. Eladóul legkitűnőbb alkuvó a görög és örmény, vevőül meg a cigány.
S hölgyeim! igen, ezt mind férfiak űzték Asszur-etil-ilani-tól a világ királyától vagy Petronius idejétől vagy Karthágó fénykorától Clemenceauig, Brummelig s a király-utcai rőfösig.
Csakhogy!
Mi férfiak igen ravaszok vagyunk az ősidők óta kidolgozott társadalmi törvényeink szerint való élésben. Mi tudjuk, hogy a kis gazdász, a bankfiú, a koldus közhivatalnok megjelenésével vagy szájával hazudik, mi tudjuk, hogy politikai ellenfelünk velünk szemben épp oly kevéssé őszinte, mint mi vele szemben, mi tudjuk, hogy az angolnak mondott szövet cseh. Nekünk férfiaknak férfitársaink társadalmi (társasági, politikai, kereskedelmi) hazugsága egyszerűen - rejtvény, amelyet meg kell fejtenünk.
S minden időkben nemes sportunk volt ezeknek a társadalmi hazugságoknak, ezeknek a rejtvényeknek megfejtése. Akinek éles szeme van a társasági hazugság mögött rejtőző valóság fölismerésében, azt jó emberismerőnek nevezzük és tiszteljük. A politikai rejtvények gyors és igaz eredményű kibogozója: nagy politikus. A kereskedelmi hazugságok kellő mértékre leszállítója: kereskedő-talentum. Aki alul marad, az szépen hallgat.
Másként áll azonban a dolog a női hazugságokkal.
Mindjárt meglátjuk, hogyan.
A női hazugság külön természet a természetben, társadalom a társadalomban, külön világ bacillustól állócsillagig. A nők hazugsága szellemi vagy anyagi, más osztályozás szerint kicsi és nagy, férfinek és nőnek szánt, komoly okú és l'art pour l'art hazugság, de bármilyen, úgy adódik be, mint abszolút igazság, amelyet ha nem hiszünk, haragot vonunk vele fejünkre.
Az anyagi hazugságnak szimbóluma a szépség-flastrom, amelyet az egyébként rendes vonású arc olyan pontján helyeznek el, ahol amúgy is némi szabálytalanság van. A szépség-flastrom élénk pontja magához s a tényleges hibától elrántja a tekintetet. Az arc összbenyomása így javul, a Teremtő munkája meg van javítva. Ilyen hazugság volt a turnír (tournure, cul de Paris), amely azt akarta elhitetni az 1870-80-as évekbeli jámbortalan szemlélővel, hogy viselője kallipügosz.
A turnér nagyanyja a krinolin, ahogy magyarul hívták: a kámvás rokolya, a legembertelenebb ily nemű hazugság volt, mert eltakarta azt az egyetlen állapotot, amely igazán szenteltté teszi a nőt, s így megfosztotta a neki járó kímélettől és elnézéstől. Igazi nyárspolgári találmány, méltó Eugénia császárnéhoz, ehhez a félremázolódott Marie Antoinettehez.
Ebbe a múzeumba valók a loknik, vendéghajak, szájpirosító, bőrfehérítő, szemöldök-feketítő, piros púder s a kendőzés minden szere, amely a sárga betegességet, hijjasságot, csúnyaságot, vénséget az ifjúság színeibe hazudja, ami adott esetekben alkalmas arra, hogy a hurik paradicsomát kereső szegény férfi rosszízű szerelmi pocsolyába tévedjen. (Igen, szép és hibátlan arcúak is kendőzik magukat, hogy mikor lemossa vagy lecsókolja róluk a rouget a férfi, üde fiatalságot találjon a romlás helyett. Nem utolsó rafinéria! Ez a jelenség különben oda való, ahova a februárban szalmakalap-viselés, augusztusban prém-hordás.)
Próbáljon meg csak a férfi ilyen véres komolysággal fölrakott anyagi hazugságban kételkedni! Kegy nyomban megvonatik "szemtelen, udvariatlan, otromba!" jelzők folyósításával egyidejűleg.
Ezek az anyagi hazugságok, amelyeknek legkellemesebb formája az illatszer használat, ami virághoz akarja hasonlóvá tenni a nőt (szóval két fokkal hátrább teszi az élők rendjében), pedig a tisztán tartott, ápolt, egészséges test illata különb minden párizsi pancsnál, s amelyeknek legkellemetlenebb formája a magas sarkú keskeny cipő, amely addig akarja elhitetni a világgal, hogy a női láb igen pici s még női lábnak is igen keskeny, míg a negyven évet elért nő egymásra csavarodott ujjú, bőrkeményedéses, benőtt körmű, tyúkszemes fájó görcsös végnyúlványa nem hívja fel a közfigyelmet épp az ellenkezőjére - ezek az anyagi hazugságok a férfinak s rajta keresztül a szerelemnek szólnak.
Hát nem én, a férfi, vagyok a teremtés ura? A földön való puszta jelenlétemmel, közvetlen behatás nélkül, ezer és ezer nő lábára teremtek egyedenként öt-hat derék tyúkszemet! Mert nem vicc, egy papíron kirajzolt szépség-ideálhoz hasonlóvá préselni, gyúrni, festeni, tömni, simítani, bodorítani a női testet. Tessék az adottságokkal szépnek lenni! A tárgyilagosságnak tartozom megemlíteni, hogy a Dalcrose féle törekvések már ezen az egyetlen helyes úton haladnak.
A szellemi hazugság legnőibb fajtája, amiért haragudni kár, sőt, ami hozzátartozik, már tudniillik bizonyos temperamentumoknál, a női bájossághoz: a l'art pour l' art hazugság. Egy nőismerősöm beszélte: egyszer, gyönyörű lila alkonyatban a régi Lánchídon jött át, a híd közepén megállt s elgondolta, milyen szép lenne óriási narancsokat, a mesék ez aranyalmáit, magas ívben a vízbe hajigálni.
Micsoda színhatás: a lila tónusú sárga csobbanás az opálos zöld vízen! Hazaérve arra a kérdésre, hol volt, mit csinált, azt felelte, a Lánchídról nagy sárga narancsokat dobált a vízbe. A l'art pour l'art hazugság természetes gyümölcse az állhatatlan kaleidoszkópszerűen forgó élénk női fantáziáinak. Érdek nélküli, s ha még ízléses is: művészi termék. (Mellesleg: a művészet egyetlen tere, amelyen nő ez ideig egyénit és derekasat alkotott!) A nyugati kultúra feltartóztathatatlan pusztulásának egyik fontos szimptómája a l'art pour l'art női hazugságok kiveszése, ami a női fantázia elkopására mutat.
Ez a fajta ugyan szintén a férfinak szól végeredményben, de feltétlenül tiszta esetei abszolút önmagukban valóságok. Meg is becsülendők!
Legvészesebb szellemi hazugsága a nőnek: a csalás, a szerelmi szédelgés. Nem a démonkodást értem ez alatt (lásd valamelyik előbbi számban Egy kis démonológia című cikkemet), hanem a szerelmi kettős könyvvitelt, amikor az egy bizonyos férfivel szerelmi, testi közösségben élő nő közbe-közbe más férfivel is szerelmi révületbe igyekszi magát: (férfi szempontból elnevezve) a szörnyű cocuage.
Nem azt akarom itt prédikálni, hogy a nő egész életében egy férfi szerelmi társa legyen, csak a szerelem testi és lelki etikájának azt az alapvető törvényét akarom hangoztatni: egyszerre egy! A művész-világban, a pénz hatalmasai közt, tudvalevő, nem tartják meg ezt a törvényt, ezért tisza-virágok világa a művész-világ s ezért mások és mások korról korra a pénz hatalmasai.
A szerelmi kicsapongás épp oly vészes s épp annyira par excellence női szenvedély, mint amilyen beláthatatlan ártalmú s par excellence férfiszenvedély az iszákosság. A hetairizmus s az alkoholizmus az emberiség erdejének lelkiismeretlen fatermelő trösztjei, a testet betegséggel, a lelket a világ s az ember szerepének helytelen beállításával szétbomlasztók, jövőgyilkolók.
Van még egy női hazugság, a köznyelv ezt nevezi igazán nőiesnek, s ez a gyávaság, a gyöngeség hazugsága. Ide tartozik az a 300.000 koronás kalap, amely a férjnek 120.000-esre mondatik, (a számok hiteléül megjegyzem: 1923 október 3-án írom e sorokat), a "sétálni voltam" kijelentés helyett "nevednapjára kerestem számodra, lulus, papucsot" hízelgés, vagy "anyámnál voltam" ahelyett, hogy: "barátnőmmel cukrászdáztam". Csúf megvetendő apró hiba: a női lelkiség terére áttett férfiúi fekete körömalja. Ne beszéljünk róla! Nem nőies, inkább nőcselédes.
Hanem igazi férfinak pompás mulatság, örömös és kárörömös szórakozás: a nők számára habart női hazugság, amelynek bájos jelszava: "Hadd pukkadjon a Blanka vagy Marcsa!" a 90.000 koronás Gyár utcai cipő e jelben lesz 200.000 koronás Váci utcai cipővé, a mai resztelt krumpli ebéd töltött csirkévé, a "barátom" miniszteri segédfogalmazóból báróvá és államtitkárrá, az alpakka retikül ezüstté, s a "kis hibával" olcsón vásárolt király-utcai harisnya Párizsból küldötté, az egy heti München mellett csücsülés három hetes úttá a bajor tavak körül, a föld mennyországgá s Blanka kékké-zölddé.
De Blanka erre fölfújja magát, keble földomborul a mellre szívott nagy, sok levegőtől és méregtől s elkezd mosolyogva beszélni, regélni, mesélni, csevegni, fecsegni, csicseregni új hálószoba berendezéséről, amelyet most néz éppen meg az ura Bécsben, a piacra vitt napi 50.000 koronáról, amely sosem elég, úgy hogy a mészárosnak (legdrágább, notabene, a hús!) még adós is maradt, a miniszterről, akivel együtt nyaralt ("pukkadj meg!" 1923-ban, amikor egy frank 1000 koronán felül állt) Nizzában...
S ekkor a nők úgy állnak (pardon, ülnek a Lukácsban vagy a Gerbeaudban) egymással szemben, mint a társadalmi hazugságokat egymásnak föltálaló férfiak, azzal a különbséggel azonban, hogy a még ki sem mondott szóról is tudják, hogy hazugság, nem rejtvényeket fejtenek, csak heccelik egymást. Speciális női mulatság, amely ugyanazon a szinten ugyanolyan színezetű szórakozás, mint a speciálisan férfi mulatság: a kártya. De míg itt csak az egyik nyer, a másik szükségképpen veszít, amott mindkettő egyszerre nyer is, veszt is.
No nem?!
Laczkó Géza
