A fügefalevél - Tanulmányok és megjegyzések a női lélekről, testről s mindkettő díszeiről.
A nőknek egyik rendkívül kedves követelődzése, hogy tiszteljük őket, részint azért, mert gyöngébb nemnek neveztetik magukat, részint azért, mert a szerelemben áldozatokat hoznak a férfinek.
Gyöngébb nem? Dehogy. A legerősebb, az egyetlen erős. Jobban bírja a hideget, mint a féri (v. ő. meztelen táncosnők), jobban bírja az idegtépő látványokat, lévén rugalmas ideg-berendezésű (v. ő. világháború ápolónői, a bábaság női foglalkozás!), az elcsigázó testi fáradalmakat (v. ő. nagytakarítás, kenyér-dagasztás), a lelki emóciókat (v. ő. veszekedés), a betegségeket, az uralkodó férfi-csoport bolondériáit, s ezt az egész keserves és unalmas életet.
S magát a szerelmet is. Elvesztett férfi-erő visszaszerzésével orvostudomány, kuruzslás foglalkozik s egy elmés ártónak, az osztrák-magyar régi vezérkar egy tagjának, azon az alapon sikerült több bajtársát megmérgezni, hogy vénusz-pirulákat küldött nekik. Caligula elméje, Lucretius és Luculllus élete bevett szerelem italnak esett áldozatul. Elveszett női erőről még hallani sem hallottunk s nincs nyoma a történelemben, hogy a Phrynék, Cleopatrák, Madame de Pompadourok vagy Katalin cárnők valaha is folyamodtak volna aphrodisiacumokhoz.
A halált, már tudniillik a más halálát is jobban bírják, mint a férfiak, mert háborúban a férfi végeredményben ellenséget öl, míg a nő apát, férjet, fiút veszít, s a víg özvegynek már operettesített fogalma is csak nőre alkalmazódik. Az öreg féri pusztuló rom, az öreg nő, mint anyós, majd olyan szellemi tevékenységet fejt ki, a vő riogatásában, mint a fiatal lány a vőlegény fogásban, vén boszorkánynak, azaz ártó és tevékeny valakinek, is, sajnos, csak nőket nevez a világ.
Ne beszéljünk hát a nőről mint gyöngébb nemről. Még a feje is erősebb, mint férfié: teste arányaihoz mérten agyveleje nagyobb, mint a férfi test arányaihoz mért férfi-agyvelő s nagy terhet fejen cipelni - a közép afrikai néger férfi kivételével - csak nő tud.
Ezen az alapon tehát tisztelet nem illeti őket. S különben sem! Az anyát, igenis, tisztelet és hódolat és határtalan szeretet illeti meg, - de csak az Élet társadalmi formájában, mert nem a világra hozás tényéért - elvégre sem a fiú, sem az anya nem tehet nagyon róla, hogy éppen az anya éppen azt a fiút hozta világra - hanem a soha meg nem szűnő és szeretetteljes gondoskodásáért, az emberi társadalom egyetlen nagyszerű vívmányáért, az állati lét fölött. Itt azonban pont.
A nőt, akinek udvarolunk, nem illeti meg tisztelet. Tisztelet? Miért? Én akarom őt, ő akar engem egészen rejtélyes fiziológiai, társadalmi és imaginatív erők parancsából s nem látom be, miért tiszteljem azt, aki engem akar, mert én akarom őt, amikor ő engem, aki akarom, mert ő akar engem, egyáltalán nem tisztel.
A feleséget nem illeti meg tisztelet. A feleség házastárs, a házasság mai polgári formája vagyonjogi, szóval kereskedelmi megállapodás a költségek közösben való csökkentésére s az utódok helyzetének biztosítására. A váltó elfogadója tisztelje így tehát a forgatót? Miért?
Tiszteljem a nővéreimet, fivéreimet pedig ne?
Tiszteljem a lányomat talán? A tízparancsolat is fordított tiszteletet ír elő.
A tisztelet, mely bizonyos időkben - a francia XVII. század, a biedermeier kávénénikés idő - s bizonyos helyeken - a francia Canada, az egyesült államokbeli Wild West, - kifejlődött, annak a statisztikai ténynek köszönheti létrejöttét, hogy ott és akkor kevés volt a nő. Kínában, s általán kelet-Ázsiában mindig sok volt a nő, nem is tisztelték ott őket soha s mégis szültek olyan férfiakat, mint Buddha, Konfucius és lao-Tse...No és az ókor a maga óriás területen dívó pallos-kultuszával épp az ellenkezőről tett tanúbizonyságot a legpregnánsabb megnyilatkozásában.
"Igen, de a szerelme...!
Jó, beszéljünk a szerelemről. Jöjjünk azonban előbb tisztába azzal, amiről beszélünk.
Ezen az agg patinájú szón sok mindent értünk, jobban mondva a "szerelem" elvont fogalmú szó annyi mindent markol magába az életből, hogy annyiféle képen érthetem félre, amennyi egyes alkotó-elmét kiugratva más és más irányba csúsztathatom odébb azon a tény- vagy eset-sorozaton, amelynek összefoglaló neve.
A szerelem. Legősibb, legegyszerűbb értelmezésében az a lelki emóciókkal magasabbra színeződő vágy, amely a féri és a női nem egy-egy tagját egymás felé hajtja szeretkezésre, a szeretkezésből a természet együgyű, de biztos módján utód származik. Ezt az utódot azonban a társadalom csak akkor ruházza fel a minden tagját megillető jogokkal, ha a szeretkezést egy általa előirt egyességre-lépés - a házasság kötés - előzi meg.
Szóval, a szerelmet az emberek összessége, a társadalom, összekapcsolta az ivadékkal s az ivadék világrajövetelét megengedetté tette körülménnyel, a házassággal, az egyén, ezzel szemben, arra hajlamosa, hogy a szerelmet elválassza az ivadéktól s a házasságtól.
A szerelem tehát első árnyalatában testi vágy, a tudósok sexuális ösztönnek nevezik, ami az értelmét nem igen magyarázza, csak egy nevet mással helyettesit. A testi vágy ébredezésével a pubertás korában a társadalom nem törődik. Később sem avatkozik bele. Intézze le az egyén úgy, ahogy tudja. No jó, de miért tisztelje a serdülő fiú a szobalányt, húga barátnőjét, a mama barátnőjét, a hímportörlő utcasarkit, az illusztrált lapban látott híres színésznőt vagy a kis midinette-et, ha ébredező vágya felé hajtja?
Nem is tiszteli. A serdülő leánynak is vannak ilyen "bűnös" gondolatai, de neki nem kell tisztelni Beregi Oszkárt vagy Király Ernőt vagy Friedrich Istvánt vagy a "tanár úr-" vagy a vele korcsolyázó gamókat. A férfinek sem kell tisztelnie a kéjgépeket, orfeum-nőcskéket s egyéb vágy levezető utakat. Mikor kell tisztelnie a nőt, akit megkíván? Ha tisztességes szándékkal közeledik felé, hogy a társadalom parancsára feleségül vegye. Szóval, a társadalmat kell tisztelnie, amit a nő nagy ügyesen úgy forgat, hogy saját magát tisztelteti.
Tegyük fel, minden úgy megy, ahogy a társadalom akarja. A vágy kielégül törvényes alakiságok és lényegiségek teljesítése után s a nő, az anya, tiszteletet, udvariasságot (erről még beszélünk!) kíván a férfitől. A paraszt nem tiszteli a feleségét, nem csinál fétist az "anyjukom"-ból, a munkásember sem bánik megkülönböztetett figyelemmel a feleségével, a kispolgár már fél az "asszony"-tól, uralkodókról viszont sosem hallottam, hogy koronázáskor puszta udvariasságból először feleségük fejére tették volna a koronát s csak aztán került volna sor az ő felkenetésükre. A jómódú városi polgárság találta ki a nő-tisztelet mai tanát, szóval, a mai társadalom gerince. Íme, ez a az átkozott tisztelet megint a társadalomhoz vezeti el a gondolat útjain csavargót.
Jó!
De talán gyermekeink anyját kell tisztelnünk? Ó igen, régen tisztelték a napot, mert érlel, az esőt, mert növényzetet indít virulásnak, a tűzet, mert emészt, a szelet, mert rombol, a búzát, mert kalászt hány s mindezek a babonák elmúltak a társadalomból, csak az nem múlt el, hogy a nőt tisztelni kell, mert gyermeket szül. A férfiak rendelkeztek így? Nem. Hisz ezen az alapon imádó hódolattal kellene övezni a dinnyét, amely gyönge szárán oly ménkű nagy gyümölcsöt terem s le kellene nézni a diófát, hogy csak olyan nyomorú kis termést tud kiizzadni hatalmas testéből.
S különben is meddig illeti a "szülő" nőt tisztelet? Hetven esztendős korában is tisztelni kell azért, hogy egy fájdalmas hajnalon valakit ajándékozott a világnak, valakit, aki, teszem, ma mindennap részeg, szakállt visel és káromkodva bérkocsi-bakon ül, vagy csak a politikai pártvezérek, bíbornokok anyját kell tisztelni? Itt is kis gondolatzavar van jelen. Az áldott állapotot, a szoptatás idejét kímélettel, gyöngédséggel kell körülvenni, állati ösztön törvény parancsolja, de ezt a kíméletet Tiszteletté nagyítva nem lehet időtlen időkig női kiváltsággá mézelegni.
Az egyén azonban igyekszik szerelmét kivonni a társadalom béklyói alól s eljut a felelőtlen szeretkezésig. Ugye vitán kívül áll, hogy a kéj cserében teljesen egyenjogú mind a két fél. A szeretők nem is szokták egymást tisztelni. De mivel a szeretkezés a szerelem gyöke, világos, hogy alapjában véve szerelemért nem illeti hála és tisztelet a nőt. Igen ám, de a társadalom a férfi keblében, aki nem kényszerül házasságra lépni a megkívánt kis gyönyörért, csakugyan bizonyos ravasz, sunyi hálát fejlesztett ki azok iránt a nők iránt, akik esetről-esetre rendelkezésére bocsátják magukat.
Ez a sunyi hála szülte a cocotte-luxust, a szőrme-bálvánnyá dagasztott, illatszer-atmoszférát maga után vonszoló, vagyont, velőt és vért pusztító hetérák osztályát. Szegények, a luxust kárpótlásul fizeti nekik a férfi-társadalom azért, hogy nem lehet gyerekük, nem szoptathatnak, nem moshatnak pelenkát, hogy nem lehetnek, egyszóval, anyák. Mert nem a kényelem az élet, nem a fényűzés, hanem a boldogság, hogy teremtettem, mert az emberi élet két csúcsa az anya s a művész.
Ne gúnyolódjunk hetérákon, megfizetnek a luxusért! Ez a hetéra kultusz azonban épp olyan veszedelmessé tágul, mint a feleség-anya tisztelete: régen szentek körül támadtak a közfigyelem élénkségét tanúsító legendák, ma a Bäbyk körül, akik sikerrel kapcsolják össze a leigázott országok nyomorát a hódítók gazdagságával.
Vannak sokan, akik az ember magasabb, minden eddigi élet-formánál magasabb rendűségét abban látják, hogy a szerelmet, a természet e durva játékát finomult öncéllá tudta tenni. Ostobaság! Kéj- vagy egészség gyilkoló gyáva megalkuvás. Mert, kérdem szeretettel, hol lesz ember, aki gyakorolja, ha a szerelem abszolút öncéllá teljesül?
Marad végül a szerelem, mint lelki emóció.
A férfi ilyen szerelmétől a szeretett nő megszépül, meg angyalodik. Illúzió-fátyol takarja hab-tagjait. Imádjuk őt...Helyben vagyunk! Ezt az imádatot megragadja a szeretett nő, mint egy citromot, akkor, amikor az illúziók fátyla lefoszlott nem is olyan hab-tagjairól, hogy a végső cseppeket tiszteletté facsarja ki belőle. A tisztelet tehát, amit a nő a férfitől követel, az elvesztett, elmállott illúziókat van hivatva pótolni, illetőleg a valóságot, mely néha - na persze, hogy csak néha! - rideg.
A tisztelet íme, pót-imádat, imádat-pótlék, potolin!
Nem, nem, nem! Fiziológiai, imaginativ okokból nem fog társadalmi tiszteletet joggal követelhetni a nő. Fiziológiai tiszteletet adunk mi férfiak (lásd Semmelweis, általában szülészet fejlődése, csodálatos, hogy ezt a tudományt sem a nők fejlesztették ki,) imaginativ tiszteletet mint fent (lásd a világirodalom szerelmi líráját), de társadalmi tiszteletet csak akkor vagyok hajlandó utalványozni a nőnek, ha társadalmi téren olyan vívmányokra tud rámutatni, mint a férfitalálmányú gőzgép, vasút, telefon, drótnélküli, Röntgen-sugarak stb. - jobban mondva, akkor is a feltalálókat fogom tisztelni, de azt a részeg kocsist, aki itt ablakom alatt ordít, csupa férfi-szolidaritásból (kedves női szó!), mert ugyanolyan szerkezetű élet-gép, mint Edison, nem fogom tisztelni...
No és hát akkor a nagy feltaláló nők...
Előbb mindenesetre szeretném látni őket.
Laczkó Géza
