Kedves mester!

Sokáig gondolkoztam, megérdemli-e még tőlem ezt a megszólítást, amely helyett inkább ezt kellett volna írnom: Zord hóhéré! Tisztelt úr! vagy mit tudom én, mert ez már egy kicsit sok, sőt erős, tudniillik, nézze kérem, ezzel is dokumentálni akarom, hogy a nő nem bosszúálló, mi nem vagyunk azok, tehát: kedves mester! olvastam úgynevezett divat-cikkeit e lap hasábjain s a legnagyobb felháborodással vettem tudomásul, hogy ugyanaz az író, aki a Nőiségnek, az anyaságnak oly remek piedsztált állított a Noémi fiá-ban, képes, igen, képes a szomorú emlékű Stirindberg táborába állni, igen, az ő szócsöve lenni a nőket, nemünket oly mélyen sértő modorban tárgyalni, nem szólok divatbeli tévedéseiről s kevésbé ízléses tréfáiról, melyekkel a hócipő ellen hadakozik, nyilván ön kocsin jár s így nem tudja, hogy ma Pesten a sártól járni, a legerélyesebben visszautasítom az összes nők nevében, hogy mi a férfiak kegyeit keressük, szó sincs róla, a nő ma is az, ami volt, az önfeláldozás maga, igen, mert míg a férfiak a kávéházban ülnek s a kaszinóban kártyáznak, a nő igen is főz és piacra jár és harisnyát stoppol s igen is, kérem, beszéljünk a jumperről, mi lenne, ha ma is mind a nők drága blúzokat akarnának viselni, a maguk, a férfi (nevetséges!) pénzével? örüljenek, hogy ilyen takarékosak vagyunk s különben is csak azért írtam ezt a levelet, hogy vegye tudomásul, kedves mester, ismerjük az ilyen trükköket s tudjuk, hogy vág a cikk-sorozat, nos, nem, nem fogunk bedőlni s nem fog így egyet sem meghódítani közülünk, mert ez a célja, ezt meg kellett mondanom, ne haragudjon, mert még mindig könnyebb szívünkre hatni kedvességgel és előzékenységgel s finomsággal, mint Strindberg öklének felénk rázásával s vegye tudomásul, hogy a legtöbb tigrisbunda tulajdonképpen tigrette, nem is szőrme s igen praktikus anyag. - Kevésbé szívélyes üdvözlettel

Kérem soraim közlését.

Egy tigris-nő.