Ez már inkább. Az Intolerance nem, ez igen. A "Letört bimbók" című Griffith-film erényei és hibái jogosultak arra, hogy komolyan vegyék.
A reklám költőnek nevezi Griffith Wark Dávidot. Ó, dehogy költő. Lírája a vizsgai jutalom könyvek érzelem világánál nem több, ellágyulásai önképzőköri könnyeket ontanak, tömeg részvéte pályázó eszközökben egyáltalán nem válogatós. Minden hőse azon kezdi, hogy apátlan, anyátlan árva, az ember már szeretné odakiáltani: pas plus des orphelins, ou je cogne!
Ennek a "Letört bimbók"-nak az a tartalma, hogy egy durva, sötét lelkű, rossz ember, egy díjbokszoló, képtelen módon gyötri, kínozza, üti-veri árva lányka rokonát, aki még hozzá törékeny és beteges is. A lányka elkezd bolyongani az utcán és bevetődik a londoni kínai-negyed egy fiatal kínai kereskedőjéhez, aki szerelmes bele. A nagybácsi ráakad, hazaviszi és noha a lány fehér maradt, agyonveri, a kínai legény lelövi a rossz embert, aztán öngyilkos lesz. Költészet ez? Igen, a füzetes regények és a vasárnapi délutáni kimenők költészete.
Ami őt kitűnő emberré teszi, az nem ez a kirívóan szándékos, cukros víztől mámoros, égszínkék érzelmesség, amely nyilvánvalóan receptre készülő tömegcikk. Hanem - ha filmen szabad ezt a kifejezést használni - a nyelve, a film dialektikája. Ez valóban a mozdulatok, az arcjátékok, a mindenféle lenézések, fejlehorgasztások, oldalpillantások, színészeiből e téren ki tud hozni, az briliáns. Ebben éppen olyan elsőrangú művész, mint amilyen ponyvára való banális lírikus egyébként.
Rendkívüli élességű szemmel tudja meglátni minden moccanás valőrjét és biztos bátor kézzel tudja alkalmazni is. És a filmje ebből a szempontból a kényes igények számára is bő gyönyörűségeket tartogat. Valami azonban nagyon sérti a szemet: a kínai fiatalembert fehér színész játssza.
És bár ez a Richard Barthelmes csakugyan nagyon jó színész, lépten-nyomon észrevevődik, hogy a szemöldöke erőszakosan van kínai vonalúvá festve, hogy szemhéjai csak úgy ragadnak a maszkírozás vastag fehér festékétől. Ez nagyon kellemetlen. Nyugodtan elvárhatjuk a mozitól, hogy az ilyen kínai szerepre egy jó kínai színészt szerződtessen nekünk. Viszont Lilian Gisch pompásan a helyén van, remek filmjátszó tehetség.
Örvendetes látni, hogy a filmek feltalálásának ízlése gyorsan fejlődik. A magyar előadáshoz szép bevezető verset vetítenek, amelyért nem restelltek olyan előkelő forráshoz fordulni, mint Tóth Árpád. És a filmet ügyes, kellemes ad hoc zene kíséri, amelyet Paderevskivel komponáltatott a film gyártója.
Érdekes, hogy ezzel a filmmel kapcsolatban a napilapok kritikai formájában hoztak tudósításokat. Egész tárcákat zengtek a filmről, műbírálat örve alatt. A Nyugat erőteljes állásfoglalása csinálta ezt. De nem oda Buda. Mi ezt nem így értettük. Mi úgy értettük, hogy öt meg nem fizetett sor többet használ ennek az új művészeti ágnak, mint a bölcs, de megrendelt fejtegetésének hasábjainak egész sora. Az ilyen hasábokat szégyellős és pironkodó kezdőbetűk írják alá csupán. Holott olyan hozzászólásokra van szükség, amelyek alá szavuk hihető műbírálók nyílt sisakkal írhatják a nevüket, s amelyekért a kiadótól a szerkesztő veszi át a felelősséget.
Harsányi Zsolt
