(Egy ismeretlenül élt festő emlékkönyve. Szerkesztette Elek Artúr. Amicus kiadása.)
Ami élt, alig ismerte valaki. Magára hagyatva, szegényen, önként vállalt remeteségben alkotott, halála után ismerték fel tehetségét, amikor a tisztesség, amiben részesült, többé nem ösztönözhette munkára, emelkedésre. Néhány hónappal ezelőtt kiállítást rendeztek képeiből, rajzaiból, a morális eredmény nem maradt el, de félő, hogy neve ismét elsüpped, a szenzáció elhamvadt, aztán képei nem oly mutatósak, a felületes szemlélő számára nem tartalmaznak elég izgató anyagot, nem csigázzák fel az átlagember kíváncsiságát. Képei közül néhányat ugyan kiakasztottak a Szépművészeti Múzeumban, de a művész puritán életérzése nem ruházta fel képeit a múzeumi pompa ismert kellékeivel, a nagyközönség ott is alig látja a vásznakat, melyeket amúgy is elfojt a hangosabb szavú képek közeli szomszédsága.
Pedig ez a művész megérdemli, hogy emlékezete fennmaradjon és művészete az emberek tudatába nyomuljon.
Nyilván ez a megfontolás vezethette az elhunyt művész híveit, barátait is, amikor emlékkönyvet adta ki Nagy Balogh Jánosról. A könyvek a megjelenés idejében felszínen maradnak, aztán elvegyülnek a végtelen papiros folyamban, de ha értékük valóban meghaladja a napi termelés átlagértékét, úgy bizonyos idő múltán ismét visszatérnek hosszú maradásra és megtermékenyítik a lelkeket. Ez az emlékkönyv is visszatér majd, ha az aktualitás le is foszlik róla és felidézi Nagy Balogh Jánosnak a földi véletlenektől megtisztított létét, művészetét.
A könyvet Petrovics Elek rövid előszava vezeti be. E néhány sorral mintegy szolidaritást vállal mindazokkal, kik a művész emlékezetét fenntartani óhajtják.
Elek Artúr, ki a könyv szerkesztési munkáját is végezte, röviden összefogott tanulmányban rajzolta meg Nagy Balogh portréját. Ismerteti életfolyását, művészetének kialakulását és a tudományosság legtisztább, legszigorúbb eszközeivel mér, értékeli e művészet tartalmát, fajsúlyát, irányát. Nagy nagy szeretet hevíti sorait, az igazi orvosok meleg szeretete, akik a fizikum fájdalmas feltárást vállalják, kitapintják az életfunkció titkos hálózatát és lelkük megtelik részvéttel, odaadó vonzalommal.
Elek Artúr mélységes szeretete nem homályosítja el a látás tisztaságát, ámde észrevétet az olvasóval oly mozzanatokat, melyek más, részvétlen író kezén elkallódtak volna. A szeretet valóban a megértés első foka, vagy talán felsőbbrendű formája, nélküle nem tudjuk átélni az ember, a művész küzdelmét, emelkedésének lendületét.
Mint magányos bolygók járják be pályájukat a Nagy Balogh Jánosok. Társtalanságukat alig-alig enyhítik intermezzók. Ha nem találnak oly ihletett magyarázóra, mint amilyennek Elek Artúr mutatkozott e tanulmányában, szinte nyomtalanul elenyészik munkájuk minden eredménye. Hány magyar talentum részesült ily sorsban!
Az emlékkönyvbe Bálint Jenő is írt egy ismertetést a művészről. Írásának címe. Nagy Balogh János, az ember. Intim feljegyzések, élénk színekkel felrakott vázlatok, amelyekben a művészi teremtés energiaforrása, az eleven ember lép előtérbe, a maga szegényes, színtelen környezetével. A környezet színtelen, de a művész alakja megtelik vérrel, élettel, erővel. Szinte kilép az írott sorokból, oly közel érezzük, mintha valami nagyító üveg lencséjén keresztül szemlélnénk.
A könyv képanyaga szokatlanul gazdag. Egész sereg önarcképen követhetjük a művész stílusának tisztulását. Ezekre az önarcképekre Elek Artúr egyébként nagy figyelmet fordít tanulmányában. Kép reprodukciók, rajzok, vázlatok demonstrálják a tanulmányokat. A könyv mindenképpen méltó a művészhez, akiről szól. Az talán túlságosan díszesnek is találta volna, amennyire húzódott az élet reprezentatív megnyilatkozásaitól.
Bálint Aladár