Perlott Csaba Vilmos képei
Az egész világon, ameddig tekintetünk ellát, reménytelenség, ernyedt lemondás. Mintha mindenestől alá hanyatlana, szétmállna a kultúra épülete, melyre egykor, bizakodóbb esztendőinkben, büszkén, olykor önhitt elvakultsággal tekintetünk. És ha igazi, talpig művész áramkörébe jutunk, lehull rólunk a gonosz bénultság hálója, a törmelékek alól felujjong régi hitünk, optimizmusunk, látván a művész teremtő küzdelmét, vele rohanunk előretörésében, minden a maga képére formáló nagyszerű játékában.
Az a művész, akiről ezúttal szó van, pihenés nélkül, folyton felfelé emelkedő lendülettel új területeket foglal el a maga számára, egyre gazdagabb, tisztultabb és ereje is csak növekedik ebben a lelkendező, hódításban. Hogy végül hova jut el vándorútján, nem tudjuk. Ő maga se tudja.
Úgy hiszem, ez sebtében ne is fontos. maga az előrehaladás, az erők koncentrálásának folyamata és az a mód, ahogy az őt környező dolgokkal való kapcsolatáról számot ad, sokkal többet jelent, mint a megállapodás, a visszatekintés, megtorpanás, ami az ilyen küzdő, kereső művésznél úgyszólván egyértelmű a hanyatlással.
Képei korántsem mutatják a bevégzettség jegyeit. A ma élő ember nervozitása bujkál a formák között, melyek szintes széttöredeznek a belső feszültségtől, ámde erős kéz, tudatosság és széles távlatú kultúra, vaskapocsként egybefogja a kép elemeit. Perlrott művészetébe beszivárgott a kubizmus is, de e beszivárgás csak izgalmasabbá tette az alkotás folyamatát és felszívódott a képekbe.
Kubizmus és - gótika. Időben nagyon távol eső fogalmak. Perlrott művészetében kiegészítik egymást. Nagy szeretettel fordul a gótikus templomok felé, szinte belekábul a boltozatok végeláthatatlan erdejébe. Piranesi börtönrajzainak nagyvonalúsága, sötét miszticizmusa kap új formát, új értelmezést ilyen természetű műveiben. E gótikus életérzés, formalátás, tájképeinek, városképeinek, kompozícióinak egészen különös és egyéni zamatot ad.
A vegetáció felviharzó nyugtalansága fokozottan mozgalmassá teszi képeit és heroikus képzeteket gyújt a szemlélőben. Városképein összezsúfolódnak a házak, egymásba fonódnak, valóságos zsombék valamennyi, de mély tűzben égő színek zsarátnoka szinte élőlényekké varázsolja az épületeket.
A művész általában érdekessé tudja tenni absztrakcióit és nem érezzük véletlennek, önkényesnek realizált látomásait. Az emberi kéz beavatkozását ritkán fogadjuk törvényszerűnek, de ha a művész az igazság, a szükségszerűség hitét kelti bennünk, annyi új és változó irány szenvedő médiumaiban: meghódolunk teremtő tehetsége előtt és rá bízzuk magunkat.
A Belvedere szalonjában kifüggesztett képek az új magyar művészet életrevalóságán igazolják, kezünket, lábunkat levágták, börtönbe zártak bennünket, de hitünk megmaradt. Művészeink tovább álmodják az életet és álmaik mint a bibliai kenyér táplálékot nyújtanak ezreknek és ezreknek.
*
Csorba Géza szobrai is a fiatalság, az erő optimizmusát árasztják. Nagyméretű Ady maszkja a költőt a maga monumentalitásában mutatja. Szent János hármas szobra nagy haladás a fiatal művész kibontakozásában. Három férfi test mozgásának és tér kitöltő elhelyezkedésének összhangját teremtette meg e művével. Igazi rátermettség kell hozzá, hogy az elképzelés, míg a megvalósulásig érik, frissességét el ne veszítse. Csorba szereti az összevont, nagy formákat, de nála e nagy formák mindig tartalmasak is.
Bálint Aladár
