Színi Gyula kínai színműve

Ikercsillag

Régi népek mondáiban babonás jelentősége van annak, ha valahol ikergyermek születik. A láthatatlanul működő végzet keze művét látják abban a csodában, hogy egy anyának egyszerre két gyermeke születhessék, alakra, vonásokra, színre egymáshoz annyira hasonlatos, hogy senki sem tud közöttük különbséget tenni. Mit akarhatott a titokzatos végzet, milyen láthatatlan szándékot rejthetett önmagának csodatételébe?

Ez a kérdés bukkant föl egyszer, életének egy nagyjelentőségű órájában Színi Gyulának, a költőnek képzeletében. És képzelete, a gyönyörű selyembogár, színes selyem fonalakat eregetett és színekkel játszó palotát szőtt a babonás kérdés köré. Mi a titkos értelme az iker állapotnak, annak ha két ember színre, hangra olyan tökéletesen mása egymásnak? Az a rendeltetés, hogy életük hányódása közben egymás segítségére legyenek, hogy akit közülük boldoggá tett sorsa, az emberek számára látatlanul boldogtalan testvére helyébe lépjen és sorsot cseréljen vele.

A két ember élet ily módon eggyé lesz, egymás sorsát megteljesítővé. Vigasztaló gondolat az apának, ki remegve fúrja tekintetét csoda adta ikergyermekeinek jövőjébe... S megkezdődik az egymáshoz megtévesztésig hasonlatos kínai ikerpár meséje. Az egyik a császárnak lesz a hitvese, a másik a festőnek. Az egyik pompában él a fővárosban boldogtalanul, a másik számkivetettségben és szegényen, de boldogan a Po-yang tó partján. Nevelő apjukon kívül, csak ők maguk tudnak arról, hogy ketten vannak és szent fogadalommal fogadnak hallgatást.

- "...és én mégis azt akarom - mondja nevelő apjuk - hogy a világ két ellenkező tája felé menjetek és soha senkinek el ne áruljátok titkotokat... És most menjetek, repüljetek mint a sárga kócsagok a mély kék vizek felett!"

Így kezdődik az édesbús mese, amelynek három felvonása az élet és a halál derengő vissza fényében fürdeti meg a nézőt és olvasót. Látjuk a boldogtalan császárnét, ki köntöst és sorsot cserél nála boldogabb ikertestvérével. De a játék tragikusra fordul: az álcsászárnét megölik az igazi helyett, aki megmenekül, hogy sorsa megint csak a boldogtalanság legyen: a bánkódás és önvád.

---

S az élet és halál szelíd játékában mint bús zenét lehelő színes árnyékok buknak fel és merülnek el álom alakok: a világát élő, dalt, bort, vért hajtogató, végül összeroppanó császár, a festő, kinek szeméből "a könnyek mint hosszú selyemszálak folytak le és ki sóhajtott mint az őszi szélben a tücsök, mikor egy száraz ágacskát átkarol", mert szerelmesét nem láthatta, a költő, a kínai Anakreon, ki mámor elfutotta pápaszemén át a lét csodáiba lát és hervadt ajkáról az élet költészetté sűrűsödött bölcsességét pergeti le. Megható, szívet nyitogató, könnyet csalogató édes fájdalmas játék!

Szent kötészet, szívig ható lírája a költőnek, "aki tízezer embernek megtalálja a visszhangját, a magáét hiába keresi." Aki "hallgatott, amikor szólnia kellett volna... és dalai szerte repültek a világba." Olyan tiszta művészet, hogy talán nem is ennek a kornak való, melyben az embereknek csak abban telik kedvük, amit durva kezükkel megfoghatnak.

Ezt a történetet mesebogár szőtte álom selyemből, ami benne szivárványosan játszik, az olyan, mintha ember volna, emberek sorsa, öröme, búja. De valójában sokkal több ennél: az élet értelme, a végtelenség halk zengése. Dicsőség a költőnek!

Szép és értékes tett volt, hogy Színi Gyulának ezt a félretolt remekét életre idézte a "Színház", mely az írók és költők, tehát nem a színdarab csinálók színháza kíván lenni. Színi Gyula darabjával nagy tisztességet szerzett önmagának.

Elek Artúr