Az új ipartörvény jelentősége

A törvényhozásnak egyik legelső kötelessége, hogy az ipartörvény javaslatát tető alá hozza és megtegye mindazokat az intézkedéseket, amelyek életképes és versenyképes magyar kézműipar megteremtéséhez szükségesek. Évtizedes kívánsága ez a kis- és kézműiparnak, amely a gazdasági liberalizmus éveiben természetesen nem juthatott a megvalósulás stádiumába. Ipartörvényünk majd minden rendelkezése elavult és sürgős új intézkedésekre van szükség a kézműipari munka megvédése céljából.

Frühwirth Mátyás nemzetgyűlési képviselő, aki az iparoskérdés alapos ismerője, a következőkép vázolta legutóbb az ipartörvény jelentőségét: 

A kézműiparosságról az állam és a törvényhozás is levette védő karját és szabad prédának dobta oda annak a küzdelemnek, amelynek rideg jelszava az volt: „Aki bírja, marja”. 

A kézműiparosság mostoha gyermeke lett az államnak.
A jövevények, akik megszállták a korlátok nélküli ipart, különösen a kézműipart, kontárok voltak. Tönkretették a magyar kézműipar jó hírnevét. Lesülyesztették a magyar kisipar tekintélyét. Az ipart elárasztották a szakképzettség nélküli, könnyű fajsúlyú egyének egész serege. Innen kezdődik a tisztes kézműiparosság kálváriája. 

Évtizedek óta rámutattak az iparosszervezetek az ipari törvényhozás hibáira, de süket fülekre találtak. Az iparűzésnek szakképzettséghez való kötése jámbor óhajtása maradt egy hatalmas, tőzsgyökeresen magyarul, nemzetiesen és keresztényiesen érző osztálynak, amelyet a liberális pártok politikailag ugyan mindig alaposan kihasználtak, azonban évtizedeken keresztül kinullázták. 

A keresztény irányzatnak kellett jönnie, amely nemcsak hirdeti, de meg is fogja valósítani a magyar kézműiparosság minden jogos kívánságát. Ez erős meggyőződésünk, amelyből nem fogunk engedni. Az új keresztény Magyarországnak egyik alappillére kell hogy legyen a magyar kézműiparosság. 

Az új ipartörvény megvalósítja a kézműiparosság kívánalmainak 80 százalékát. A parlamenti tárgyalások alatt pedig előreláthatóan sikerülni fog még néhány életrevaló eszmét megvalósítani. 

---

A nemzetgyűlés előtt fekvő ipartörvényreviziós javaslat nyíltan a szakképzettséghez, még pedig a szigorú szakképzettséghez kötött iparűzés elvi álláspontjára helyezkedik és a régi 36 iparág helyett 86 iparágban köti az iparűzés megkezdését szakképzettség igazolásához. 

Szakképzettséghez kötött ipart csak az űzhet, aki először segédlevéllel igazolja, hogy az illető szakmában a szokásos tanidőt mint tanonc végig kitöltötte, másodszor, aki a tanoncidő letelte után sikeres segédvizsgát tett és harmadszor, aki munkakönyvvel igazolja, hogy legalább két éven át szakbavágó munkában dolgozott mint segéd. 

Olyan intézkedések ezek, amelyek a nem kívánatos elemet vissza fogják tartani az ipartól és helyet fognak adni az iparért lelkesedő ifjúságnak. Az új törvénynek a szakképzettségre vonatkozó rendelkezései nemcsak sűrű szűrő alá veszi az ipari pályákra törekvőket, hanem nagyobb műveltséget, több általános tudást, komolyabb szaktudást is biztosít a jövendő iparosnemzedéknek. 

A törvényjavaslatnak van egy paragrafusa, amely a több iskolát végzett ifjaknak ipari pályákra való lépését segíti elő és éppen ezért különösen ki kell emelnünk a javaslatnak azt a rendelkezését, amely módot ad arra, hogy azok, akik valamely középiskola vagy polgári iskola négy osztályát sikerrel elvégezték, három évnél nem hosszabb, de másfél évnél nem rövidebb, azok pedig, akik a középiskola vagy polgári iskola hat osztályát elvégezték, egy évnél nem rövidebb, akik pedig érettségivel mennek ipari pályákra, legalább 6 hónapig tartó tanidő alatt bocsájtatnak a segédi vizsgára.