Mult héten a magyar korona értéke zuhanásszerűen sülyedt.
A valuta romlásával kapcsolatosan természetesen a drágaság is növekedett s eddig ismeretlen arányokat ért el. Felesleges talán magyaráznunk, hogy pénzünknek ez a romlása rettenetes veszteséget jelent az államra is, a magánosokra is.
A korona értékét tudvalevően Zürichből diktálják reánk.
Azt kérdezhetik az olvasók, miért muszáj nekünk a nemzetközi piacon jegyzett árfolyamokhoz igazodnunk. A válasz egyszerű. Ha külföldről semmiféle árút nem hoznánk be és ha nem lennének külföldi adósságaink, akkor azt mondhatnánk, hogy nem törődünk a korona zürichi jegyzésével. Egyszerűen elzárjuk a határt, nem viszünk ki semmit, nem hozunk be semmit s ilyen módon a külföldnek semmiféle beleszólást nem engedünk pénzünk értékének megállapításába.
Ámde az a baj, hogy nem zárhatjuk el magunkat a világtól.
Sok ipari cikkben behozatalra szorulunk, mert magunk nem tudjuk előállítani. Ezeknek a cikkeknek az árát a külföldi államok állapítják meg ahhoz képest, hogy pénzünknek milyen értéket tulajdonítanak. Adósságaink visszafizetésén is a maguk értékelése alapján fogadják el a koronát. Természetes azután, hogy a behozott árút idehaza se adhatjuk olcsóbban, mint ahogyan vettük s ezért a belső forgalomban is olyan értékre száll le vagy föl a korona, amilyenre azt a külföldön becsülik.
A külföld szempontjából leginkább a bizalom kérdése az, hogy mennyire becsüljék a magyar koronát. A papiros koronát ugyanis úgy kell felfogni, mint a magyar állam adósságlevelét. Aki bankjegyünket elfogadja, az a magyar állam hitelezőjévé válik. Az most már a baj, hogy a magyar állam fizetőképességébe vetett bizalom megingott.
A háború alatt ugyanis mérhetetlenül felszaporodtak külföldi adósságaink; ezeket egyelőre képtelenek vagyunk törleszteni. Idehaza is nagy kölcsönök terhelik az államot. Emellett milliárd számra bocsátottunk ki bankjegyeket, amelyeknek úgyszólván semmi aranyfedezete nincs. Már ezek a körülmények is megértetik a magyar korona értékcsökkenését.
Időközben többféle esemény rontott máris nyomorúságos helyzetünkön. A nyári szárazság, a belső politikai nyugtalanság, az ántánt jóvátételi követelése, a nyugat-magyarországi kérdés mind a rovásunkra esett. Helyzetünket egyre sötétülő szemüvegen keresztül nézték. Mindinkább csökkent azok száma, akik bíztak abban, hogy gazdaságilag megszilárdulunk és adósságainkért helyt tudunk állani.
A ránk nézve kedvezőtlenül alakuló helyzetet a spekuláció is kihasználta.
A magyar korona ellen játszanak ma kint és bent. Valóságos valutaláz dühöng a tőzsdénken. Óriási összegekért vesznek idegen valutákat, arra számítva, hogy a magyar korona esni fog, az idegen valuta tehát többet fog érni magyar korona értékben és ezen a réven nagy nyereségekhez jutnak. Immár annyira legázolta valutánkat a spekuláció, hogy Zürichben koronánkat békebeli értékének egy századrészére se becsülik. S miután mi a külföld értékmegállapításához vagyunk kénytelenek igazodni, tehetetlenül szenvedjük pénzünk vásárlóképességének tökéletes leromlását és a nyomasztó drágaságot.
Van-e segítség és mi az?
A pénz romlása csak következménye a magyar állam politikai és gazdasági betegségének. Nincs más védekezés ellene, amint a belső viszonyok megjavítása, megszilárdítása. Ennek pedig eszközei: a munka, a rend és a fegyelem. De odaadó munka és példás rend árán is csak lassú eredményeket remélhetünk.
Míg Magyarország megmarad területi csonkaságában, addig folyton betegek leszünk s örökösen szenvedni fogunk. Mert fájdalmas igazság az, hogy Csonkamagyarország nem ország.
