Huszadik század - történelem jelenidőben

A zsidók útja. Írta Bíró Lajos, Pegazus kiadás 1921.

Mi magyarok, midőn nálunk a pártosodás szenvedélyei különösen tobzódnak, a turáni átokban keressük ennek a magyarázatát. Én egyáltalán nem igen hiszek a "különös faji tulajdonságokban" és a mi néha durvább módon nyilvánuló pártoskodásunkat a történelemben és egyéb nemzetek között szerzett tapasztalatok alapján, az általános emberi természetből magyarázom.

Az ember ti. természeténél fogva veszekedő állat, és csak a műveltség fokától függ, minő formában és minő eszközök alkalmazása mellett nyilvánul meg ez a természeti ösztön, amely, ha nemes versengés alakját ölti magára, a haladás úttörője lehet, ha aljas szenvedélyek szolgálatába áll és durvaságokra vetemedik, nemzetek vesztét készítheti elő.

Az idők viszonyai szerint ez az embereket elválasztó és egymás ellen küzdelembe hajtó energia különböző mezbe öltözködik. Jusztinian bizánci császár idejében a zöldek és kékek harca hozta izgalomba Kelet-Róma társadalmát.

Ennek a két pártnak ugyan semmi különös köze nem volt a zöld és kék színhez, nem azért küzdöttek egymás ellen, hogy a zöld vagy a kék színnek biztosítsák az elsőséget és a győzelem diadalát, hanem a zöld vagy a kék mezbe öltözött cirkuszbajnok pártjai szerint megoszolva két egymással a hatalomért vetekedő politikai klikk versengett az udvari kegyekkel járó gazdasági előnyökért. Hasonló szerepe volt aztán az angol történelemben a fehér és vörös rózsának.

A hitújítás óta akárhányszor felekezeti mezbe burkolóztak az érdekcsoportok versengései. Nemcsak katolikusok és protestánsok között voltak vad harci küzdelmek, hanem a protestáns felekezetek egymás között gyakran fanatikus gyűlölettel üldözték egymást. A XVI. század vége felé Szászországban lutheránusok és kálvinisták oly kifejezésekkel harcoltak egymás ellen hitvitáikban, melyekhez képest a Nép, Népszava és a Szózat kissé kemény stílusa tiszta enyelgésnek mondható.

A XIX. század a felekezeti vetélkedés helyébe a nemzeti versengést hozta. Míg azelőtt senki nem ütközött meg azon, hogy ez az államnak többféle nyelvű és nemzetiségű és emellett egyenjogú polgárai voltak, egyszerre csak az az ideológia hipnotizálta az embereket, hogy egyrészt az egy nemzethez tartozó embereknek egy államban kell tömörülniök, másrészt pedig egy állam polgárainak egy és ugyanazon nemzethez kell tarozniok és egy nyelvet kell beszélniök.

Amiként azelőtt a más vallásút eretneknek tekintették, úgy lett most a más nemzetiségű államveszélyes idegenné vagy legalább másodrendű, tűrt állampolgárrá. Így volt ez Európa-szerte kisebb-nagyobb mértékben, csak egy kisded köztársaság, a demokratikus szellemű Svájc volt az egyedüli állam, mely a nemzetiségi kérdést méltányos és igazságos módon megoldotta, úgy, hogy egész területén a német, francia, olasz és latin nemzetiségű egyenjogú svájci állampolgár lehet, anélkül, hogy nemzeti voltából egy szemernyit veszítene.

A huszadik század úgy látszik a különválás egy új nemét hozta az európai világnak. Amit a múlt században egyes féltudósok, mint Gobineau és H. Stewart Chamberlain elméletileg kifejtettek, azt ma főként a világháború okozta szellemi forradalom hatása alatt, a gyakorlati élet kezdi megvalósítani, az embereket, és pedig ugyanazon ország polgárait és ugyanazon társadalmi egység egyéneit fajok szerint osztályozzák. S ebben az elkülönítő folyamatban az a legveszedelmesebb, hogy a faj fogalma teljesen határozatlan mennyiség, s ennélfogva rejtett célzatok burkolására még sokkal alkalmasabb, mint a cirkuszbajnok zöld vagy kék ruhája.

Bíró Lajos könyvecskéje ezt a faji kérdést a zsidó kérdésre alkalmazva fejtegeti és ügyes vezetőcikk- és tárcaíró modorában, telve szellemes aperçukkel, érdekes megfigyelésekkel, anélkül azonban, hogy a dolog mélyébe hatolni kívánna, amit ily terjedelmű műnél meg sem lehet tenni, különösen, ha figyelembe vesszük azt, hogy a cikksorozat első fejezeteiben általános jellegű szociális tételeket fejteget.

Így nevezetesen a harmadik cikkben a kereszténységnek és szocializmusnak egymáshoz való viszonyát tárgyalja érdekesen és szellemesen, de meg kell jegyeznem felszínesen és nem a legprecízebb terminológiával. Ezért sok tétele paradoxumnak látszik. Így pl. midőn ezt mondja: "Nincsen korunknak (pontosabban: nem volt a háború előtt) katolikusabb mozgalma a szociáldemokráciánál és a világtörténelemben nem volt szellemi és politikai áramlat, amely lényegében szocialistább törekvésű lett volna, mint a katolicizmus. (A jezsuiták nagyon természetesen és nagyon logikusan eljutottak a paraguay-i kommunista kísérlethez".)

Ezek a szavak szabatosság szempontjából bizonyos helyesbítésre szorulnak, mert katolikus, bár szóeredetileg egyetemest jelent, a mai nyelvszokás szerint mégis egészen más jelentőséggel bír, s viszont a hasonlat második részében a szocialistább szó helyébe ezt kell tenni: szociálisabb. Nagyon helyes különben Bírónak az a következtetése, hogy a jövő kialakulás szempontjából: a szocializmusnak meg kell találnia Istent és a vallásnak magához kell ölelnie a szocializmust.

Csak arról nincs úgy látszik tudomása, hogy ez irányban már több mint félszázada történtek elég komoly kísérletek, elkezdve az angol keresztény szocialistáktól (Kingsley, Maurice stb.) Carlyle-on és Ruskin-en keresztül a két nagynevű katolikus főpapig: Ketteler püspökig és Manning bíborosig. Ketteler püspök tényleg megértette Lassale-ot és Lassale Ketteler-et, ha mindenben nem is értettek egyet, egymás iránt elismeréssel viseltettek. Csak az volt a kár, hogy a Kettelerek kevesen voltak és hogy a német szociáldemokrácia Lassale csapásaiból a Marxizmus dogmatikájának útvesztőjébe került.

De reméljük, hogy a Kettelerek és Manningok nemzetsége nem halt ki és némi jeleit látjuk annak, hogy a szocializmus - mint pl. az angol labour party is mutatja - le tudja rázni a durva materializmus béklyóit; s akkor a katolicizmus erkölcsi ereje és a szocializmusban rejlő etikai erő egyesülve le tudja törni az ultranacionalizmus és nemzeti chauvinizmus modern pogányságát; melynek legkiválóbb megnyilatkozása az olaszországi fasciti-k mozgalma vagy az amerikai Ku-Klux-Klan szervezet, melyhez hasonlók azonban különösen Európa központi államaiban is alakultak a világháborút követő időszakban.

Ezekre való tekintettel, igaza van Bírónak, midőn ezeket mondja: "Szocializmusnak és vallásnak, Európának és a világnak nincs gonoszabb ellensége, mint az a pogányság, amely közöttünk terpeszkedik, vallásnak és szocializmusnak ezzel a pogánysággal kell leszámolnia; és Európának is, ha élni akar."

Áttérve most Bíró Lajos könyvének lényeges tartalmára, azt hiszem, ma mindenki tisztában van azzal, hogy van zsidókérdés, amint van faji kérdés, nemcsak nálunk, hanem minden országban, ahol különböző fajok vetődnek össze. Így van különösen az Amerikai Egyesült Államoknak többrendbeli faji kérdése, mint a négerkérdés, s kínai és japánkérdés. Mindannyi mögött bizonyos gazdasági szempontok is rejtőznek.

A négerkérdés az Unió déli államaiban érezhető, mert ott a négerek néhol számbeli túlsúlyban vannak és a klíma az ő javukra dönti a szaporodás előnyeit, amely oknál fogva a fehér faj ösztönszerűleg félti hegemóniáját, a kínaiak teljesen elkülönítik magukat az Unió többi lakosaitól, gettókat készítenek maguknak, mint nagyon igénytelenek lenyomják a munkabéreket, bizonyos szakmákban utolérhetetlen munkát végeznek és megtakarított dollárjaikat vissza viszik régi hazájukba, mert eszük ágában sincs az Egyesült Államokban letelepedni, még holt tetemüket sem akarják otthagyni, hanem végrendeletként úgy intézkednek, hogy hazai földön temessék el őket; nem így a japánok, akik szeretnének az új hazában földbirtokot szerezni, s így ott lassankint békés hódítást végezni, külsőleg pedig egészen alkalmazkodnak a jenkik szokásaihoz, de a nyugati államok lakói épp ez oknál fogva bennük látják a legveszedelmesebb konkurenseket, akik ennélfogva a legkevésbé kívánatos bevándorlók, kiknek letelepedését lehetőleg korlátozni kívánják.

A faji kérdésnek e különféle jelenségei azonban világosan mutatják azt, hogy az együttélést és a társadalmi egység megalkotását nem az áthidalhatatlan faji ellentétek nehezítik meg, hanem tisztán gazdasági momentumok.

Hasonló gazdasági okok azok, amelyek a zsidók térfoglalását is a kevésbé kívánatos dolgok közé sorolják és ezeket az okokat a zsidókérdés tanulmányozásánál és szeretetteljes megoldásánál nem szabad figyelmen kívül hagyni. Ezt az oldalát a kérdésnek Bíró nem érinti, bár könyvében mindenütt objektivitásra törekszik, melynek teljes elérését csak az újabb antiszemita durvaságok által kiváltott és nagyon is érthető kellemetlen érzés akadályozza meg, miként ezt ő maga is megállapítja.

"Minden fanatizmus, úgymond, annyira idegen volt nekem, hogy ezzel a (a római impériummal szemben felébredt) zsidó fanatizmussal szemben is teljesen idegenül állottam. Az antiszemitizmus azután belőlem, aki már elszakadtam a zsidóságtól, lassan zsidót nevelt; eljutottam az életemnek egy olyan fordulójához, amikor a fogamat összeszorítva mondtam magamnak: "és ha százszor meg kell halni érte"; és most világos számomra, hogy soha nyomás, üldözés, vagy gyűlölet rá nem bírhatja a zsidóságot, hogy feladja önmagát." Aki ért a pszichológiához, nagyon is meg tudja érteni ezeket a szavakat.

Annyi tény, hogy miként az Unió déli államaiban az antinéger mozgalom önvédelmi tömörülésre bíztatta a négereket, úgy az antiszemitizmus erőszakos módszerei megerősítették nálunk a zsidóság összetartó erejét. Mindkettő nem megoldást hoz, hanem a dolgokat még jobban elmérgesíti, nemcsak a feketék és a zsidók kárára, hanem a fehérek és keresztények hátrányára.

Egy világlátott ember mondotta nekem a következőket: négerek, kreolok és meszticek vannak Brazíliában még nagyobb számmal, mint az Unió déli államaiban, mindazonáltal Brazília nem ismeri a négerkérdést, mert ott a katolicizmus az ő kiegyenlítő erejével a fehér ember testvéreivé tette őket, bár alig egy emberöltő előtt lettek szabadokká. Ebből az igazi katolicizmusból kellene nekünk egy jó adag, mert ebben van az ő nemzetfölötti és a fajok fölött álló egyetemességénél fogva az igazi egyesítő erő.

A zsidókérdést némely időben és némely helyen a zsidóknak nemcsak vallási, hanem ebből folyó szociális különválása is okozta. A gettókat nem a keresztények, vagy legalább nem csupán a keresztények emelték, hanem részben maguk a zsidók. A zsidók szigorúan szeparatisztikus törekvései a babiloni fogság idején alakultak ki, s ekkor ez a különállás gondviselésszerű hivatás teljesítését tette lehetővé.

Csakis így lehetett a babiloni miliőben, egy különben fajilag és nyelvileg rokon nép között, a Moloch és Astarte-kultusz embertelensége és fajtalansága mellett a Jahve-kultusz vallását és magasabb rendű etikáját megmenteni. Mikor aztán a zsidók a római birodalomban szétverődtek, egyik részök ehhez a szeparatizmushoz ragaszkodott, ezek az úgynevezett farizeusok (farizeus annyit jelent, különváló, szeparatikus), másik részük, mint nevezetesen a görög szellem hatása alatt álló alexandriai zsidók, kiknek szellemi vezére Philo volt, zsidó voltának fenntartása mellett asszimilálódott és társadalmilag nem vált külön.

Az alexandriai zsidók példája mutatja meg a zsidók útját. Ott, ahol a szeparatizmus mellett maradtak, tiszteletreméltó kitartással a külsőségekhez ragaszkodtak - ha pedig ezt nem tették meg, könnyen egy szellemi nihilizmus útvesztőjébe kerültek, amely egyeseket a durva materializmus és a bolsevizmus karjaiba döntött. De a dolgot kétségkívül elmérgesíti és a megoldás ügyét megnehezíti, ha a másik oldalról egy keresztény szeparatisztikus farizeizmus jelenségével találkozunk.

Aki a közeli keleten járt, pl. Konstantinápolyban, Jeruzsálemben s főként Kairóban, az tapasztalhatta azt, hogy ott a nemzeti és ami ott ezzel egyet jelent, felekezeti kultúrák és társadalmak egymás mellett és egymástól féltékenyen elkülönítve léteznek. Kairóban nemcsak a koptoknak, hanem az örményeknek, szirusoknak, görögöknek és a síita perzsáknak megvan a maga elkülönített társadalma, sőt részben gettója is. Valamelyes hasonló szeparatisztikus dolgot tapasztaltam ugyan hazánk keleti részében Erdélyben, ahol némely városban, pl. Brassóban, Nagyszebenben egész különálló három kultúra és társadalom él: a magyar, a szász és a román. Dunántúli embernek az ilyen állapot megfoghatatlan, a vegyes nyelvű Sopronban vagy Pozsonyban ilyen elkülönítés nem létezik épp úgy, mint Svájcban sem. Íme ez a különbség a Kelet és Nyugat felfogása között, már pedig gazdasági és szociális érdekek követelik, hogy a Nyugat szelleme győzzön.

A világháború ugyan nagy mértékben balkanizált bennünket, sőt még Közép-Európa jó részét is, de azért az univerzalizmus szellemének győznie kell a faji, nemzeti és felekezeti farizeizmus (azaz szeparatizmus) fölött, mert ha ez a győzelmet ki nem tudná vívni, akkor ez a keresztény kultúra, mely lényegében supranacionális, meg fogja hozni az amerikai Unióban a faji kérdés megoldását, a zsidókérdést pedig én távolról sem tartom oly bonyolult faji kérdésnek, mint aminőt az Unió területén a négerkérdés és japánkérdés alkot.

Amit zsidó faji tulajdonságnak tartanak, az a nevelésnek, a szociális különváltságnak s velejáró endogámiának, a még mindig fennálló szellemi gettónak eredménye s részben egy évezredes tradíciónak csaknem öntudatalatti továbbképződése, súlyosbítva a zsidók szociális helyzetével, mely őket, mint hontalanokat földönfutókká tette s részükre lehetetlenné tette azt, hogy parasztokká legyenek és így a földdel szoros összeköttetésbe kerüljenek és a föld művelőivel érdekközösségbe lépjenek.

Nem annyira faji ellentétek azok, amelyek a zsidóságot a többi állampolgártól elválasztják, hanem az érdekközösség hiánya és gazdasági ellentétek. Ebben az irányban kell tehát a zsidóknak azt az útját keresni, amely őket a nemzet társadalmi egységébe bevezeti.

Bíró Lajos könyvében a modern különválasztó (farizaikus) s így igazán destruktív módszerrel szemben a közeledés útját kívánja szolgálni. E dicséretes törekvésben és nemes célnál nem vette eléggé figyelembe a mi beteg társadalmi életünk patológiáját, mely némileg a háború okozta pszichózis tüneteit mutatja és a pszichiáter rendkívül tapintatos, kíméletes és csaknem furfangos kezelését kívánja meg; neki betegével és annak szeszélyivel nem szabad egyenes ellenkezésbe jutnia, mert ez nála csak a fixa idea rögzítését vonná maga után.

Bíró Lajos azért talán nem fogja egyelőre még terapeutikus módszerének gyógyító hatását észlelhetni.