(Athenaeum, 1922)
Engem makacs kétkedőt, aki vonakodtam hinni a pokolban, amíg színről-színre nem látom a magam szemével, azzal torkolltak le bizonyos iskoláskönyvek gyermekkoromban: Hát Amerika létezésében nem kételkedel, hiszen ott sem voltál!?
- Nem voltam, de onnan már annyi ember jött vissza, akik mind megerősítik, hogy van Amerika (az egy Columbust kivéve, aki nem tudta): hogy meg kell hajolnom a tekintélyek ekkora súlya előtt.
Azóta sem jártam, fájdalom, Amerikában, így hát kénytelen vagyok ma is a tekintélyekre támaszkodni mindabban, hogy mit higgyek és mit ne higgyek az Újvilágról.
Ámde kinek higgyek? Pásztor Árpádnak-e, akinek a regényhőse kiábrándultan vesz búcsút Amerika földjétől, avagy Lengyel Menyhértnek, aki ezt a nagy országot úgy megszerette, "mint egy vidám, dús fantáziájú, megbízható, erőteljes, nagyszerű fiatal barátot".
Lengyel Menyhért maga mondja Amerikáról, bajos a lényegét megközelíteni, mert "olyan, mint maga a végtelen tenger, mely körülveszi: folyton változik".
Ez a változás, ha még oly amerikai ütemű is, nem volna baj. A tengerről is vannak nagyon becsületes ábrázolások: megörökítették, amikor mosolyog, amikor pihen, háborog és tajtékot túr, ismerjük mélységét, áramlásait, színét, mozgásának törvényeit. Amerikáról is nyilván lehet jó képet rajzolni.
Lengyel Menyhért naplóját olvasva az az érzésünk, hogy hű és igazi képet kapunk Amerikáról, avagy inkább New Yorkról, mert hiszen ott, a keleti metropolisban töltötte a szerző azt a fél esztendőt (1920 novembertől 1921 áprilisáig), amelynek a tapasztalatai alapján okos, bátor és rokonszenves könyvét megírta.
Lengyel Menyhértnek egy mondása lebeg előttem, amit a háborúban, a harctéren olvastam. Körülbelül ezt mondta: a háború olyan, mint a választóvíz, csak rá kell cseppenteni a koponyákra és mindjárt kiderül, mi van belül abban a koponyában. Egyszerű gondolatok-nak nevezte azokat a följegyzéseit, amelyekben rábukkantam erre a mondásra. A háborúról mondta el bennük a maga leplezetlen véleményét. Amerikai napló-ja sok mindenben emlékeztet rá.
Nemcsak a háborúra alkalmazható az a választóvizes hasonlat. Mondd meg nekünk, mi a véleményed Amerikáról és mi megmondjuk, ki vagy. Aki Amerikát (vagy bármi más nemzetet!) csak gyűlölni tud: gyanús, éppen úgy, mint aki felolvad a háborúért való rajongásában.
Lengyel Menyhért szereti Amerikát. Előfordul, hogy a fejünket csóváljuk, "egyoldalú" dicséretein, de hamarosan észrevesszük, hogy szerzőnk is van olyan okos ember, hogy meglássa az érem másik oldalát. Amit egyik kezével ad, gyakran visszaveszi a másikkal. Lelkes híve Amerikának, de nem titkolja, hogy ott sem fenékig tejfel az élet. De azért ott valahogy "a levegő nyomása nem nehezedik olyan súllyal az emberekre, mint Európában" - könnyebb lélegzetet venni.
Az ellentmondások, amiket kiböngészhetnénk magából a könyvből, csak növeli a szemünkben a megbízhatóságát. Jobb, hogy benne vannak az ellentmondások is a könyvben, mintsem hogy kívülről olvassuk rá őket a szerzőre. Érezzük, hogy mind a két esetben igaza van: akkor is, amikor lapokon keresztül meggyőzően bizonyítja, hogy fehér, akkor is, amikor egyetlen elejtett mondatban megérezteti velünk, hogy fekete.
Lehet-e egy százmilliós nép életéről, intézményeiről, világnézetéről, temperamentumáról, társadalmi, gazdasági, kulturális berendezkedéséről megállapítani a teljes, mindvégig és mindenkire érvényes igazságot? Ha visszariadunk az általánosítás elfogultságától, egy szemernyi igazságot se mondhatunk ki. Csak irigyelhetjük a szerzőt, akinek ilyen ép a hite, egészséges és bátor az ítélete - a háború nyolcadik esztendejében.
*
Hogy miről szól a könyv? Mi van benne?
Megpróbáltam megjelölni a kétszáz lapra terjedő kötetben azokat a részeket, amelyek megkaptak igazságukkal, merészségükkel, újszerű és egyéni megállapításaikkal. A könyv minden lapján csaknem véges végig fut a figyelmeztető ceruzavonal. Most elölről kellene kezdenem a rostálást: második ceruzavonással jelölni meg a különösképpen gondolatébresztő helyeket ebben a szinte villanyos szikrákkal telített könyvben. Ha legalább tartalomjegyzéke volna, hogy felsorolhatnám fejezetek és címek szerint, hogy mi mindenről is van benne szó!
A szerző azt mondja, hogy kihagyta a könyvből "írója belső élettörténetét". Ezt meg kell cáfolnom. Ha nem tőlünk függ, hogy ujjunk lenyomata milyen ábrát mutat, az sem tőlünk függ, hogy milyen könyvet írjunk.
Ha a grafológus elől (aki "írásbeli dolgozataink külalakjából" osztályoz), el nem rejthetjük, hogyan rejthetnénk el "belső élettörténet"-ünket azok elől, akiknek a kezébe egy vaskos útinaplót adunk. Még ha akarna, se vezethetne félre a szerző. Már pedig Lengyel Menyhért könyvének tiszteletreméltó erénye, hogy - "nincs benne hazugság".
Írójának egyénisége tehát igenis benne van a könyvben.
Hogy ezenkívül mi minden van benne, ezt nehéz elmondani egy rövid Figyelőben.
A szerzőre ne hallgassunk, ő el akarja hitetni velünk, hogy könyve "semmiféle tudományos, szociológiai, mélyebben társadalmi vagy politikai számbavételre igényt nem tarthat".
Hát persze: nem tudományos könyv. Nincsen benne rendszer. De annál több ötlet, talpraesett, új és eredeti megfigyelés, gondolat és értékelés van benne - színházról, moziról, művészetekről, irodalomról, architektúráról, társadalmi, politikai és gazdasági viszonyokról, háborúról és békéről, néplélektanról, életformákról, életlehetőségekről. Mindarról, ami egy gondolkodó főt érdekel és foglalkoztat. Fokozott érdeklődéssel várjuk naplója után második amerikai könyvét, a "víziós fantasztikusat - a művész könyvét - amelyben Amerika ezerarcú lelke felvillódzik..."
Halász Gyula
