|
H.G. Wells és a nyugati civilizáció
Minden komoly és meggondolt hang meghallgatásra érdemes manapság, amely európai civilizációnk nagy válságával foglalkozik vagy azt valamilyen szempontból érinti. Érdemes a meghallgatásra H. G. Wells, az ismert nevű angol író is, akinek újabban három munkája is megjelent fordításban a magyar könyvpiacon: egy nagyobb, erősen biografikus ízű s társadalmi és politikai hátterű regény, egy regényes és fantasztikus utópia, végül egy nagyjában szociológiai, de erősen irodalmi és irodalmár jellegű tanulmánysorozat. Mindezekből elég jól kitűnnek azok az alapvető szempontok, amelyekből a szerző modern civilizációnkat bírálat tárgyává teszi.
Ez a konfliktus azután megoldható oly módon, "ha a civilizáció olyan színvonalig csonkítja meg önmagát, hogy ezeknek a modern készülékeknek előállítása már lehetetlenné válik, avagy pedig oly módon, hogy intézményeiben az emberi természet az új körülményekhez alkalmazkodik". Ennek a konfliktusnak eredményei a társadalmi élet egész területén dühöngő anarchia, rendetlenség, fejvesztettség, féktelen önzés, határtalan individualizmus, elvetemülten garázdálkodó pénzuralom és soviniszta őrjöngés.
A szabadulást Wells a "mérsékelt kollektivizmus" útjain keresi. Az emberiség újjászervezése a mai magántulajdon eltörlése, nagy kollektív ideálok után való törekvés, áldozatkészség, szeretet és nemes gondolkodás - ezek azok a főelvek, amelyektől az emberiség megújhodását várja. Ezek hozzák el a világállamot, a világkollektivizmust, az emberiségnek fejlődése mai szakában legjelentősebb és legszükségesebb utópiáját. Ez a berendezés azonban, némely hasonló tervektől eltérően a gondolatnak és szónak legteljesebb szabadságán alapulna. Wells helyes meglátásainak és tévedéseinek közös kulcsát nem nehéz társadalmi alapfelfogásában fellelnünk. Találóan nevezték irányzatát "szellemmel élénkített fabianizmus"-nak s valóban: civilizációnk jelen helyzetének helyes felismerése, szabadság eszméi, a szellemi erők iránti őszinte és lelkes érdeklődése előnyösen különböztetik meg őt a kontinens ortodox szociáldemokratáitól - akikkel maga sem rokonszenvez és éles szemmel látja meg mozgalmuk egyik pregnáns vonását, amikor szocializmusukban kísérletet lát a gondolkozásban, a gondolatban való monopóliumra - ellenben hátrányosan különbözik amazoktól (nem ugyan nézeteinek helyessége, hanem teljessége és elhatároltsága szempontjából) szociális felfogásának általános határozatlansága és elvontságában.
Az idézett, erősen formális jellegű szkémát a civilizáció konfliktusáról Wells nem tudja semmiféle konkrét tartalommal megtölteni, nem tudja tulajdonképpeni okát adni az utolsó évszázadok szerencsétlen fejlődésének, mert nem látja azt a konkrét társadalmi struktúrát, amelynek segítségével az önzés, pénzvágy, hatalomszomj, tudatlanság, korlátoltság stb. markukban tartják az emberiséget s amelynek lényeges átalakítása nélkül az olyan követelések, mint a "társadalom megszervezése" csak vague szólamok s maga a szervezett világállam is jámbor óhaj maradnak.
A magántulajdonnal szembeni elutasító álláspontja az egyetlen pont, ahol ebben a kérdésben elfoglalt nézete konkrét formában nyilvánul meg, de itt is oly elmosódott körvonalakban, hogy egyáltalában nem tudjuk meg pontosabban, hogy "mérsékelt kollektivizmus"-a tulajdonképpen mit kíván ebben a tekintetben.
Különben úgy tetszik, hogy az újabb események hatása alatt némely revízió alá vette ebbeli felfogását, míg egy régebbi utópiájában azt proklamáltatná a művelt világot egyesítő alapelvül, hogy "nincs többé enyém vagy tied, hanem csak miénk", addig új könyvében a magántulajdon abszolút eltörlésének bolseviki rendszerét éles kritika tárgyává teszi és arra a teljesen találó konklúzióra jut, hogy "a műveltség magasabb színvonalán, amely tisztázza a tulajdon lényegét és valóban lojálissá teszi az egyén és közösség közti viszonyt, nem lesz többé konfliktus tulajdonnal bírók és kommunista fanatikusok között, mint ahogy egyszerre nincs konfliktus verekedő részegemberek között, mihelyt hideg zuhany alá állítják őket".
Mindenben igazat adunk a szerzőnek, de talán nem állítunk valótlant, ha megjegyezzük, hogy elsősorban ő tartozott azok közé, akik elmulasztották tisztázni a tulajdon lényegét s talán nem utolsó sorban azok közé is, akik az egyén és közösség közötti viszony valóban lojálissá tételében nem a legjobb, legcélszerűbb utakon jártak.
Való, hogy az emberiségnek nagy ideálokra, kollektív célokra, altruizmusra és önfeláldozásra van szüksége, tán jobban, mint valaha, való, hogy ily irányú propagandára is égető a szükségünk, tán nagyobb, mint valaha, de ha azt akarjuk, hogy ezek a nagy érzelmek nagy tömegeket mozgassanak meg, nagy célok megvalósulásának közelébe hozzanak bennünket, akkor meg kell szüntetnünk azt az állapotot, hogy egyesek, kevesek, kiválasztottak - és ezért mindig kivételesek - luxusa legyenek, hanem lehetővé kell tennünk, a feltételeit kell megteremtenünk annak, hogy százezrek élhessék át őket és élhessenek értük.
Nem a társadalmi szervezetlenség akadályozza ezt meg, hanem egy nagyon is határozott és konkrét társadalmi szervezet, amely szinte lehetetlenné teszi, hogy az egyén a maga és a közösség érdekeit ne polárisan ellentéteseknek lássa, az önzetlenül cselekvőt önmaga megtagadására s nem jobbik felének megerősítésére kényszerítvén. Ezt az elmaradt, maradi és alacsonyrendű szervezetet kell egy magasabb rendű, a technika mai fejlettségével - s ez nagy szó! - adekvát társadalmi berendezéssel pótolni s akkor ki fog tűnni az is, hogy a féktelen önzés, amely a mai bajokat okozza, nem azonos a Ťhatártalan individualizmusť-sal.
Nem az individualizmus túlzása a mai társadalom baja, hanem az individualizmusnak éppen kétségbeejtő hiánya. Téved Wells, ha azt hiszi, hogy "az individuumot túl nagy mértékben individuum-nak neveltük" mert éppen nagyon is dividuum, megosztott, szétszaggatott, ezerféle foglalkozás és szórakozás Betriebsamkeit-jében széthulló és feloldódó, szilárd középpont nélküli a mai ember. (Nem különös-e, éppen ebből a szempontból, hogy Wells a jövő iskolájára nem tudott a "nagyüzem"-nél illőbb kifejezést találni?)
Ne akarjuk megint "nagy kollektív célokť-kal, eszmény-molochokkal nemessé és tetterőssé galvanizálni a hétköznapiságot, mert igazi nagy célokat törpe emberek nem ismerhetnek. Lehetővé kell tennünk - a német filozófus szavával - a "személyiségnek, mint tömegjelenségnek" kialakulását s biztosíthatjuk a szerzőt, hogy a jövőnek ebben a társadalmában pontosan ugyanannyi valódi kollektivizmus lesz, mint amennyi valódi individualizmus.
(Emlékezzünk Wells nagy ellenfele, G. K. Chesterton, mondására: The boundary unites! És ne szegjük szárnyát a személyiség legmagasabbra való törekvésének, értékakaratának ("Wille zum Wert", O. Weininger) félszeg jelszavakkal: ne akarjuk elhitetni, hogy a tudomány "a faj-nak felébredő szelleme", vagy hogy a "nevelés a közösségért, a faj-ért van" , mert az egyedek mechanikus egyformaságát felölelő, állati faj és az egymástól különböző egyének differenciált együttműködésen alapuló, keresztülszervezett közösség nem ugyanaz, sőt egymásnak szinte poláris ellentétei, amint más dolog a homo sapiens fajnak másfélmilliárd darab példánya és ismét más az emberiség.
Wells közel jár hozzá, de nem ismeri fel tudatosan azt az alapvető disztinkciót, amelyet minden tisztultabb kultúrának meg kell tennie, E. Hammacher kifejezésével: az egyén feletti (érték-) és szociális terület közti megkülönböztetést. Az emberiség erkölcsi s nem a faj szociológiai vagy inkább biológiai fogalmának áll szolgálatában a nevelés, a civilizáció megmentésének erkölcsi s nem a faj fenntartásának biológiai fogalma jegyében íródott meg Wells könyve is.
Az érték fogalom százféle körülírásához eljutott a szerző, csak éppen amit őszintén sajnálunk, e fogalomhoz magához nem. Amikor egyik regénye egyik tudós hősével ez igazán szép szavakat mondatja annak egy női kollegájához "...Amíg önmagatokon csak a nőt tudjátok..., ahelyett, hogy a bennetek élő intelligens lényt tekintenétek, addig a Helénák veszedelme ott áll mögöttetek... Meg kell tanulnotok..., önmagatokat a naphoz és csillagokhoz való viszonylatban meglátniť - lehetetlen nem gondolnunk az "értelmes lény" és az "intelligibilis jellem" nemes pátoszú Kanti fogalmaira.
Pedig az igazság az, hogy Wells nem gondol reájuk s lépten-nyomon "tisztultabb és tágabb felfogás és nagyobb terjedelmű életelképzelés" és hasonló nehézkes körülírásokkal kerülgeti az értékfogalmat. Már pedig nyugati életnézésünk, nyugati filozófiánk és etikánk, nyugati kultúránk ez integráns alkotórészének a legszélesebb körökben való fel- és elismerését éppen a mai válságos időkben látnánk szívesen.
Megbecsüléssel állunk szociológiai éleslátása és jóakarata, bátorsága és fáradhatatlansága előtt s kívánjuk, hogy munkái magyar nyelven is táplálják és izmosítsák a szeretet és nemes gondolkodást ebben az önkietlenségébe száműzött és saját korlátoltsága nyűgei alatt nyögő világban, amelyre, sajnos, egyelőre még teljesen ráillik aggódó és optimista kritikusának szomorú megállapítása : "Ha valami késztetni fogja az emberiséget a világbéke felé, az a bombavetőgéptől való félelem és nem a csillagok felé emelkedés álma lesz." |