|
Képek az orosz irodalomról
III.
Ez nem kisebbítése Gogolnak, mert ő nemcsak korának, hanem a későbbi koroknak is egyik legnagyobb tehetsége, aki az ő eredetiségével, új hangjával, fényes előadási képességével mindig a legnagyobbak közt kap helyet. Különösen előadása oly természetes, ötletes, közvetetlen, mint hogyha nem is írásban mondaná el az elmondani valókat, hanem színre hozza, eljátssza előttünk.
Hogy már akkor nem tudott ilyen nagy hatást gyakorolni műveivel, mint gyakorolt a későbbi időben, annak okát abban találhatjuk, hogy a különben külföldi fordításban is megjelent munkái után - dacára félreismerhetetlen zsenialitásának - távolról sem érte el azt, hogy valakinek eszébe juthatott volna őt az akkori európai mozgalmak vezéralakjai közé helyezni, mint oda helyezték Goethét, Schillert, Byront, Thackerayt, Balzacot s amint odahelyezték később Turgenyevet, Dosztojevszkijt, Tolsztojt. Az európai irodalom Gogolt és társait inkább mint érdekes, különös jelenségeket, mint az ébredező orosz nemzeti géniusz váratlan, meglepő életjelét tekintette. Mint embernek és írónak legjellemzőbb sajátsága az az ő személyes eredetisége, melynél fogva íróművészetét csaknem kizárólag a természettől nyert erejével, képességével tökélyre tudta juttatni. Tősgyökeres kis-orosz, más szóval ukrajnai volt, teljesen immunis az idegen ráhatásokra nézve. Életének megírására egy másik Gogol kellene, oly keserűen nevettető volt az. Mikor már némi sikerei voltak, valami hivatalkát keresett, de elutasították, mert "nem tud jól oroszul írni".
Később már jó hírneve révén tanári katedrát kapott a pétervári egyetemen, de mihamar kisült, hogy az nem neki való, mert nincs rá semmi készültsége. Turgenyev erről az esetről így emlékezik meg: "Minden három előadásból elmulasztott legalább kettőt, ha pedig megjelent a katedrán, akkor rendszerint azt tette, hogy néhány bevezető szót motyogott, acél-metszetű képeket mutogatott Palesztináról és más helyekről - és újra zavarba jött".
A diákok, akik Gogoltól, az írótól el voltak ragadtatva, Gogolról a professzorról mihamar megállapították, hogy a professzori mesterséghez nem ért. Természetes, hogy ezt a helyzetet ő is tarthatatlannak ítélte s másfél év múltán hivatalát letette és külföldre utazott. Leginkább Olaszországban, Rómában tartózkodott.
Eközben ukrajnai birtokocskája nagyon megterhelődött, hazajött tehát Rómából és valami nyugodtabb élet után vágyakozva azt írta egy pártfogójának, Zsukovszkij poétának: "Ha legalább akkora nyugdíjat kaphatnék, amilyet falusi kántoroknak szoktak adni!" Később vallásos tépelődések vettek rajta erőt s Oroszország egyik legnagyobb írója egy feszület előtt térdepelve - éhen halt. Az utána következő írók sokat tanultak Gogoltól. Az a zseniális éleslátás, mellyel oly biztosan fogta meg éppen azokat a momentumokat, melyek a leghitványabbak, legpiszkosabbak voltak az akkori orosz életben, voltaképpen csak ösztönszerű volt nála, azért műveiben meglepő az, hogy hiányzik belőlük minden tudatos eszme, vagy szándék, vagy cél, melyeket szem előtt tarthatott volna, mikor a nyomorúságos állapotukat gúny tárgyává tette.
Zavarba ejtette ez magát Gogolt is, legalább "Vallomásaiban" nyíltan beismeri, hogy ő az ő gúnyolódásaival, nevetésével csak orvosságot keresett azon búja-gondja ellen, melyet maga sem tudott magának megmagyarázni és szórakozásból talált ki oly nevetni való dolgokat, aminőket csak kitalálni képes volt, egyáltalában nem is gondolva arra, hogy miért, minek teszi ezt és kinek mi haszna lehetne ebből. Csak mikor a "Holt lelkek" megírásához fogott, akkor kezdett gondolkozni arról, hogy mit is akar voltaképpen, mit adjon a szájába egy bizonyos jellegzetes szereplőnek, mit fejezzen ki bizonyos jelenetek leírásával.
Nem is emelkedik művészi szabadsággal, fensőbbséggel a látottak, tapasztaltak felé, hanem a szemetet és sarat és piszkot összehordva úgyszólván maga is beleragadt abba, gyermeteg naivságával nem bír belőle kimászni; mintha nem is gondolna arra, hogy a siralmasan hitvány állapoton segíteni is lehetne. Arra való törekvése pedig, hogy gúnyjának, kacagásának okszerű kiinduló pontot keressen, igen szomorúan ütött ki: kezdetleges, hiányos filozófiai képzettsége folytán művei átgondolásában nem a korabeli európai eszmék elsajátítása útján indult el, hanem az aszketizmus, miszticizmus útvesztőjébe tévedt.
Szabó Endre |